Szerkesztőségünk három rutinos tagja, kiegészülve két oldalbordával, lelkesen vágott neki a mintegy 270 kilométeres túrának Budapestről Kisvárdára, hogy megszemlélje magának a hangzatos szavakkal és nagy csinnadrattával beharangozott Rettegések Éjszakáját. Az eseménynek a Cinemaqua Park, vagyis egy hatalmas kiterjedésű filmstúdió adott otthont, a szervezők beharangozója szerint ez Közép-Európa legnagyobb horrorfesztiválja lesz – vagyis a mi elvárásaink is nagyok voltak. Lássuk, beigazolódtak-e!

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szervezőktől VIP-karszalagot kaptunk az eseményre, amely nagyban növelte az élményeket. Segítségével ugyanis villámgyorsan jutottunk be minden helyszínre, gyakorlatilag várakozás nélkül látogathattuk végig a helyszíneket, illetve a cirkuszi előadásra is bérelt helyünk volt. A lehetőséget még egyszer köszönjük a szervezőknek, most pedig lássuk, szerkesztőink hogyan élték meg a több órás kalandot.

Varin: Ha egy horrorfesztiválról beszélünk, díszletekkel, színészekkel és ijesztgetésekkel, akkor egyrészt felmerül már bennem néha a gondolat, hogy nem vagyok-e túl öreg ehhez, másrészt erőteljesen szkeptikussá is válok, hogy lehet-e egy felnőtt, “horroredzett” embernek újat mutatni. Nos, váratlant keveset láttam, de a szórakozási faktor így is megvolt.

A fesztivál korántsem volt tökéletes, a korrektség kedvéért kezdem is a hibákkal. Normál karszalaggal azért igen masszív ideig is lehetett várni, mire bejutott az ember 1-1 helyszínre, ahol aztán nem ritkán csordaként terelték a lelkesen rettegni vágyó közönséget. Nem egy tematika volt továbbá, amely egyszerűen “nem jött át”, de korántsem a statiszták miatt – de róluk később. Az ingerszegény Viking falu vagy a sárdagonyává avanzsáló Lélekvesztő teljesen értelmetlen helyszínek voltak, miként például a Zombivadászat sem volt normálisan kitalálva. Maga a helyszín mérete és a látványosságok száma is kicsit kevesebb volt, mint sejtettem, de lehet, hogy csak az én elvárásaim voltak magasan.

Ami viszont működött, az baromira! Ilyen volt például a Yukon vagy az Elmegyógyintézet, amely egészen szenzációs díszletekkel és atmoszférával volt átitatva. Látszott, hogy hatalmas munkát fektettek bele a szervezők, az aprólékos munka pedig nagyon megtérült. A vélhetően 0-24 órában sikítani képes lányok, az ijesztgetést magas szinten művelő rémek és a “barátságosan járkáló” horrorkarakterek mind-mind fantasztikus munkát végeztek. A fesztivál legjobb és legprofibb eleme azonban onnan csapott le, amelyről nem is vártam, ez pedig a horrorcirkusz.

Egyáltalán nem vagyok fogékony a cirkuszra, nem érdekelnek az artisták, a bohócok, nem az én világom. Itt viszont minden egyben volt, kár lett volna kihagyni a gömbben motorozó triót vagy a lézershowt bemutató Michael Myerst. Látszik, hogy ebbe is rengeteg pénzt invesztáltak, hiszen Dél- és Észak-Amerikából is érkeztek artisták.

Összességében volt, amiben csalódtam, volt, ahol túlzásnak éreztem a készítők szavait, viszont a mérleg nyelve így is nagyon erőteljesen a pozitív oldalra lengett ki. A VIP-karszalag kötelező elem volt az élmény javításához, de a lelkes színészi játék és néhány parádés helyszín bizony azt mondatta velem a végén: ez kurva jó volt, igazán megérte kocsikázást.

Blissenobiarella: Azt hiszem, hogy a fesztiválon résztvevő szerkesztőségi tagok közül én voltam a leginkább szkeptikus a rendezvénnyel kapcsolatban. Hazánkban az efféle horror-próbálkozások rendszerint csak elszomorítanak, évek óta nem szeretek szabaduló szobákba sem járni, mert mindig átlengi az egészet egy olyan “gagyi” hangulat és olcsóság (a borsos belépők ellenére), ami engem annyira taszít, hogy az már az élmény rovására megy. Féltem tőle, hogy Kisvárdán is ezt fogom átélni, bár a Terror eredeti díszletének ígérete azért tartotta bennem a reményt. 

Ennek fényében úgy gondolom, hogy közülünk számomra jelentette a legkellemesebb csalódást az este – még azzal együtt is, hogy azért a “fő attrakciót” a beöltözött statiszták ijesztgetése alkotta, és többek között ettől is tartottam. Nos, kiderült, hogy jogosan, mert mintha külön utasítást kaptak volna, totál kipécéztek maguknak az egész este folyamán, én pedig végérvényesen elárultam magam, hogy egy gyáva nyúl vagyok, de legalábbis elég introvertált ahhoz, hogy idegenek erőszakos közeledése, érintése, mi több kiabálása, vagy láncfűrésszel való fenyegetése kikészítsen. Mégsem tudom azt mondani, hogy rossz élményt okozott volna, mert csak az foglalkoztatott (amikor épp békén hagytak), hogy mennyire profin vitte mindenki a szerepét, egy pillanatra sem kiesve abból, továbbá a kosztümök és maszkok is fantasztikusan néztek ki. Bejártuk a rendezvény egész területét, és egyetlen helyen sem lettem figyelmes bakikra, és a díszlet is kimagaslóan igényes volt mindenhol!

Csatlakozva Varinhoz, a Yukon elnevezésű rész tetszett a legjobban, illetve a Siratóház, ahol az egyik kedves szellemhölgy konkrétan végigkísért a helyszínen, egy tapodtat se mozdulva mellőlem, hogy a hideg is kirázott tőle. Hogy én is említsek negatívumot is, a várva várt Terror-díszleten sajnos zavaróan gyorsan lettünk “átterelve”, nem hogy fotózni, de még megnézni sem volt időm gyakorlatilag. Kár érte.

A főtéren megtartott tűzzsonglőr bemutatók voltak a kedvenceim, és természetesen a cirkusz is feledhetetlen volt. Az este folyamán, ahogy körülnéztem, a közönségben csupa magát jól érző embert láttam, még ha ezt olykor sikolyok is szakították meg. Remek élmény volt, és bátran állíthatom, hogy ott a helyünk jövőre is!

eyescream: Kedves kollégák előttem talán már mindent elmondtak a Rettegések éjszakájával kapcsolatban, így én tényleg csak ismételni tudom őket. Számomra is szintén kellemes csalódást okozott ez a horrorisztikus vidámpark élménye, amihez nagyban hozzájárult, hogy a VIP-karszalag birtokosaként jócskán lerövidült a különféle attrakciókba való bejutási idő. Ez a kissé szeles szombati nap szép számú látogatót vonzott, amely főleg a programok előtt kígyózó sorokban volt mérhető, az átlagéletkor tekintetében pedig olyan 25-30 évre saccoltuk a közönséget. 

Rendkívül szórakoztató volt például azt nézni, ahogy a legváratlanabb helyekről (pl. kukák belsejéből, hidak aljából, fák takarásából) előlépő monstrék meglepik a gyanútlan látogatókat, néha még üldözőbe is vették őket, haha. Láncfűrész-berregést gyakorlatilag az egész terepen folyamatosan lehetett hallani, és fogadni mernék rá, hogy vagy 5-6 Bőrpofa is szaladgált a helyszínen. Kevésbé vagyok ijedős fajta, viszont elismerem, hogy a rendezvény területén keresztül-kasul járkáló maszkos horror-karakterek félelmetesen végezték a munkájukat; mindezt telihold fényében előadva pedig különösen hangulatosnak tűnt.

Helyszínek közül számomra kettő (Vikingek átka, illetve Lélekvesztő) nem ütötte meg a mércét, kissé ingerszegénynek bizonyultak, a kezünkbe adott puskákkal sem tudtunk zombikat vadászni a Terrorban eredeti díszletként használt, klasszul kialakított hajótestben, ahogy hirdették, viszont a Siratóház, a Mészárlás a Yukon hídon, és az Elmegyógyintézet hihetetlenül jól sikerültek. Számomra egyértelműen a Frankenstein rabságában ódon Hammer-filmes díszletei vitték a pálmát, legütősebb, személyre szabott rettegést pedig az Aranymosó szűkre szabott konténer-labirintusában bolyongva kaptuk a nyakunkba, az egy négyzetméterre jutó, lesből támadó rémek száma talán itt volt a legmagasabb. Az attrakciók között néha nem ártott pihenni, kicsit sétálni, ugyanis egy-egy helyszínen olyan sűrű és masszív adagokban kaptuk az impulzusokat, hogy elfáradt az elménk.

A nézők bevonásával néha interaktív módon vicces, de főként nemzetközi akrobatikus és zsonglőrködős számokból összeállított Extreme Adrenalin Show névre keresztelt cirkuszi előadás szintén felülmúlta a várakozásaimat. Záróprodukcióként tökéletes volt számunkra. Összességében tehát mindenképpen pozitív benyomásokkal távoztunk a helyszínről, amit csak egy-egy külső helyszínen előforduló sárdagonya maradványai nehezítettek.