The Curious Case Of Natalia Grace (2023) (Natalia Grace különös esete)

Talán nem túlzok, ha azt írom, a 2009-es Az Árva (Orphan) a 21. század egyik legjobb horrorjának számít, legalábbis egészen a mai napig sokat emlegetik a sztoriját. Ennek persze komoly indoka is van, hiszen Barbora Skrlova révén a horrornak valós történeten alapuló háttere is van. Az Investigation Discoveryn és HBO Maxon futó Natalia Grace különös esete kísértetiesen hasonlít a fenti történetekre, ám a hat részes dokumentumsorozatba rengeteg hiba csúszik.

Aki ismeri az Orphan történetét, annak sok újat nem mond a kiinduló helyzet: a Barnett család örökbefogad egy 6 éves ukrán árva kislányt, aki ráadásul törpenövésű. Az idő előrehaladtával – az elbeszélések alapján – egyre furcsább események szemtanúja lesz a család, a kis Natalia ugyanis egy megszálltott pszichopata jeleit kezdi mutatni. Testvéreit bántalmazza, nevelőapját halálosan fenyegeti, nevelőanyja italát pedig megmérgezi, ami felkelti a gyanút, hogy nem is biztos, hogy egy kisgyermekről van szó. A beszámolók alapján gyilkos hajlamai vannak, nevelőit és testvéreit rendszeresen rajzolta le holtan, de előszeretettel kente össze ablakait vérrel és ürülékkel. Mindemellett menstruál, a pubertás jeleit mutatja és úgy gondolkozik, beszél, ahogy egy koránál sokkal érettebb fiataltól elvárható.

A hat epizód alatt nagyon sokat megtudunk a Barnett család hátteréről és Nataliáról is, akiről rendőrök, orvosok és barátok is megosztják véleményüket, tapasztalatukat. Az információk azonban egymásnak folyamatosan ellentmondanak, így minket is nagy kihvás elé állítanak a készítők, hogy melyik oldalra is álljunk. Ahány megszólaló, annyi nézőpont és vélemény, így például a törpenövésű sorstársak ismeretlenül is védelmükbe veszik, míg mások szerint a zárt osztályon lenne a helye. Sajnos az is igen hamar eldől, hogy igazságot, biztos tényeket nem kapunk, bár éppen a főszereplő személye miatt mégis lehet megalapozott véleményünk.

A doku ugyanis a nevelőapát, Michaelt állítja főszerepbe, aki a műsor nagy részében egy one-man-showba építve magát, teljesen elhitelteleníti minden szavát. A készítők egyes vágásainak köszönhetően kísérhetjük végig hazugságait, ripacskodása pedig olyan szintre emelkedik, hogy hiába van szó elviekben egy bántalmazott, megfenyegetett emberről, nehéz bármi hitelt adni a szavának. Az először Nataliát, majd néhány évvel később a feleségét hibáztató férfin kívül kizárólag annak egyik fia szólal meg a sorozatban a főszereplők közül, de ő sajnos mostanra inkább tűnik egy introvertált, befolyásolt fiatalembernek, sem mint hiteles forrásnak.

A sorozat arra tökéletesen alkalmas, hogy kérdéseket dobjon fel, amelyek bár valóban izgalmasak és érdekesek, a kérdőjelek helyére egy esetben sem kerül pont. Nem tudjuk meg biztosra, hány éves Natalia, nem derül ki a nevelőanya szerepe, igazán a kislány életútját sem ismerjük meg, leszámítva azt az időszakot, amíg a Barnett családnál élt.

Natalia biztosan nem egy normális, egészséges ember, alighanem komoly segítségre szorul, de hogy ebben mekkora szerepe van nevelőszüleinek, az nagy kérdés. Hogy ő egy elhagyott, szerencsétlen ukrán kislány, aki nem kapta meg a kellő segítséget és ezért vált egy abnormális természetű pszichopatává vagy pedig eleve egy olyan felnőtt nő, aki a csontjáig hatolóan gonosz, esetleg valóban csak a körülmények áldozata, ezt valószínűleg mára már ő sem tudja.

Mint írtam, a kérdések jók, a történet érdekes, de igazságot nem ad a kezünkbe, mint ahogyan a készülő második évadtól sem várhatunk ilyet, ami kizárólag Natalia szemszögét mutatja majd be.

Sajnos a Natalia Grace különös esete hamar átmegy egy érdekfeszítő true crime-sztoriból egy szánalmas családi drámába, aminek kevés helye volt a sorozatban, időhúzásra viszont jó volt. Az első évad záró epizódja egyenesen nézhetetlen, hiszen ez már Michael közelgő bírósági tárgyalásáról szól, amelynek tényleg semmi keresnivalója a műsorban. Ennek ellenére maga a történet megér egy megnézést és utánaolvasást, a folytatás pedig még akár meg is győzhet minket, hogy egy szegény árváról vagy egy potenciális sorozatgyilkosról van-e szó…

Értékelés: 6/10

(Varin)

Be the first to comment on "The Curious Case Of Natalia Grace (2023) (Natalia Grace különös esete)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .