Könyvajánló: Cain’s Jawbone (1934)

Létezik egy könyv… jó, tudom, több is, de most csak egyről lesz szó a következő cikkben. Az iromány nem más, mint egy lapok között megbúvó rejtély, amely azzal szerzett magának hírnevet, hogy megírása óta (és az nem tegnap volt!) mindösszesen alig néhány embernek sikerült megoldania. Amennyiben e témát izgalmasnak találjátok, tartsatok velem és elkalauzollak benneteket ebben a különös, titokzatos labirintusban. Következzen az 1934-es bűnügyi regény, a Cain’s Jawbone.

Figyeljék a Figyelőt!

1934-ben a brit hetilap, a The Observer egyik szerzője, Edward Powys Mathers – aki egyébként úttörője volt a keresztrejtvények összeállításának – egyedülálló művel rukkolt elő, Cain’s Jawbone címmel (magyarra nagyjából Káin állkapocscsontjának lehet fordítani, és tele van bibliai utalásokkal). Az úr a fent említett hetilapban Torquemada álnéven publikált, aki egy spanyol inkvizítor volt a középkorban. A rejtvénykönyvet első körben a Victor Gollancz Ltd. adta ki, a Torquemada Puzzle Book részeként, ami egyfajta gyűjteménye volt Mathers addigi rejtvényeinek, feladványainak, játékainak. 2019-ben a művet kiadták másodszorra is, akkor az Unbound könyvkiadó. Mindkét kiadását egy-egy játékos felhívás kísérte: akinek sikerül bizonyos szabályok mentén megoldania a rejtélyt, jutalmat kap.

A Cain’s Jawbone története nem csupán gyilkossági rejtély, hanem az egyik legnehezebb és szórejtvény, amelyet valaha publikáltak. Maga a könyv 100 oldalból áll, ám a lapok helyes sorrendje össze van keverve, s az olvasónak kell összeraknia a helyes sorrendet, akár egy puzzle-t, hogy értelme legyen. A fent említett játékos felhívás lényege, hogy a helyes megfejtőnek le kell lelepleznie a gyilkos(oka)t és meg kell nevezni az áldozatokat. És most jön a fekete leves: az oldalak rendezésének egyes források szerint több, mint 32 millió kombinációja lehetséges, más források (ők voltak az alaposabbak és a kombinatorika eszközéhez nyúltak) szerint még ennél is több, egy 158 számjegyből álló számról van szó, de csak egyetlen sorrend a helyes! A feladvány tehát rendkívül nehéz, és annak idején, az 1930-as években csupán két embernek sikerült megoldania a rejtélyt. Nevüket akkor leközölte a The Observer, a probléma megoldókulcsát azonban nem. A mű hosszú évtizedekig a feledés homályába veszett, míg nem 2019-ben újra kiadásra került az Unbound gondozásában. Második “köntöse” nem klasszikus könyv formátum, hanem egy díszdoboz, amely a könyv lapjait tartalmazza, külön-külön, hogy az olvasó szétválogathassa és kedve szerint rendezgethesse őket. De erről majd később…

A 2019-es kiadás borítója

Néhány gondolat a szerzőről

Szeretnék néhány sort szentelni ennek a briliáns elmének, aki ezt a rendkívül komplikált rejtélyt megalkotta. Mint azt már fentebb említettem, a Cain’s Jawbone Edward Powys Mathers (1892-1939) fejéből pattant ki. A szerző a spanyol inkvizíció egyik meghatározó alakjának nevét vette kölcsön és Torquemada néven kezdett el keresztrejtvényeket közölni 1924-től a The Observer című brit lap hasábjain. Mivel a britek igen szeretik a keresztrejtvényeket (meg úgy általában a rejtvényeket, rejtélyeket), Torquemadának rövid idő alatt sok rajongója és hűséges támogatója lett. John Dickson Carr amerikai író (a The Hollow Man és sok más detektívregény szerzője) például jó barátja volt. Egyszer így nyilatkozott (elnézést a fordításért, jómagam követtem el): “Soha nem élt még ember, aki ennyire ismeri a szenzációs fikciókat. Torquemada a The Observer-től mindent elolvasott, amit írtak… és már ismerte mindazt, ami meg volt írva. És soha nem felejtett el semmit.” Mathers a rejtvénygyártáson és az íráson kívül műfordítással is előszeretettel foglalkozott, az ő nevéhez köthető többek között a J. C. Mardrus’s-féle francia nyelvű Ezeregy éjszaka meséi angol fordítása is, ez az 1920-as években volt. 1934-ben válogatást adott ki rejtvényeiből The Torquemada Puzzle Book címmel. Néhány nyakatekert keresztrejtvény mellett a könyv különböző szavakkal, kifejezésekkel, nyelvvel kapcsolatos játékokat és feladatokat tartalmaz – kábé annyit, hogy egy egész családot lefoglaljon, hetekig. A könyv utolsó 100 oldala pedig a Cain’s Jawbone című regényes-kirakós játékot tartalmazta.

Edward Powys Mathers

Sajnálatos módon Mathers 1939-ben elhunyt, így műve sorsának további alakulásáról már nem értesülhetett. Pedig napjainkig hallatlanul izgalmas pályát futott be!

Az 1934-es verseny

1934-ben 15 angol font ütötte annak a bátor (vagy inkább elmés) jelentkezőnek a markát, akinek sikerült átrendeznie Mathers regényének lapjait és számot tudott adni arról, ki a meggyilkolt hat személy és mi gyilkosuk vagy gyilkosaik neve. Ez akkoriban két embernek sikerült: Mr. S. Sydney-Turner és Mr. W. S. Kennedy oldották meg a rejtvényt és a beígért 15 helyett fejenként 25 fontot nyertek. Nevüket ugyan leközölte a The Observer, a megoldást természetesen nem. Aztán egy időre le is ülepedett a lelkesedés, hosszú ideig nem érkezett újabb megfejtés, a mű álomba szenderült és Csipkerózsika-álmát aludta egészen 2019-ig.

A 2019-es újrakiadás és verseny

Akkor aztán az Unbound, ami egy független, közösségi finanszírozású könyvkiadó a The Laurence Sterne Trust jótékonysági szervezettel együttműködve kiadta a rejtvény új, önálló változatát. Mivel 1934-es megjelenését játék kísérte, “újjászületésekor” is megjelent a hírekben a felhívás, miszerint pénzjutalomra számíthat az, aki elsőként, sikeresen megoldja a lapok között megbúvó rejtélyeket. Ami az ezerkilencszáz-harmincas években 15 fontot ért, az 2019-ben 1000 fontot, hála a magasságos inflációnak. A szabályok viszont ugyanazok maradtak, egyetlen kitétel volt csupán: a verseny a megjelenéstől számított egy évig tart. Nulladik változatként a Shandy Hall írómúzeum kurátora, Patrick Wildgust oldotta meg a rejtélyt, sikeresen, s arra figyelmeztetett mindenkit, hogy a verseny nem „gyenge szívűeknek” szól, és a feladvány „fenomenálisan nehéz”.

2020 novemberében bejelentették, hogy John Finnemore brit humorista, színész és vígjátékíró helyesen oldotta meg a rejtvényt, így immár ő a harmadik a világon, akinek sikerült. A projekt körülbelül fél éven keresztül tartott, a COVID-lezárások alatt. A férfi elmondta, hogy amikor először kezébe került, úgy gondolta, ez ki fog fogni rajta és maximum csak akkor lenne képes megoldani, ha valamilyen bizarr okból hónapokig a saját otthonába lenne bezárva és nem mehetne sehova. Az Univerzum úgy látszik, nem egészen süket és nyakunkba küldte a koronavírust, így volt bőven ideje gondolkodni a megoldáson. A nehéz szülés után felvette a kapcsolatot Wildgust-tal, aki megerősítette, hogy Finnemore megoldása helyes. Finnemore és Wildgust megállapodtak, hogy a megoldást titokban tartják, hogy a feladványt a jövő generációi is élvezhessék. A Laurence Sterne Trust minden további helyes megoldást megerősít, ha benyújtják azokat.

Véleményem

Jómagam kissé szürreálisnak tartom, hogy a mű rejtélyét közel kilencven éves fennállása óta csak három ember fejtette meg, és ebből kettő még az internet feltalálása előtt…. na neeeee! Szinte biztos vagyok benne, hogy vannak még helyes megfejtők, jó néhányan a YouTube-on és TikTok-on is büszkén hirdetik, hogy nekik sikerült. A megoldást persze egyikük sem árulja el, ám simán lehet, hogy ott lapul a kommentszekcióban valahol, esetleg valami fórum bugyraiban, vagy efféle helyeken. Erre igazán nem volt agyi kapacitásom, hogy mindet átnézzem.

Mindazonáltal különös tény, hogy nagyon ritkán szoktam könyvekről írni úgynevezett recenziót, annak ellenére, hogy szinte állandóan olvasok valamit, tömegközlekedésen, lopott üres perceimben a munkahelyemen, a wc-n, főzés közben vagy a kádban. s előfordul, hogy párhuzamosan két kötetet is forgatok, ha elunom az egyiket, jöhet a másik. A szóban forgó írományt pedig még csak nem is olvastam végig, annyira bonyolult, szövevényes és átláthatatlan volt, hogy felhagytam vele. Én igazán megpróbáltam. Nyilván közrejátszik az a tény is, hogy nem angol az anyanyelvem, és hiába beszélem jól a nyelvet, ami gátat vethet a megoldásnak nemes egyszerűséggel az, hogy magyarul gondolkodom és nem britül. Ennek ellenére arra buzdítok mindenkit, hogy kezdjen neki, hátha nagyobb szerencsével jár, mint én és tagja lehet azon kiváltságosoknak, akiknek sikerült megfejteniük a sorok (inkább lapok) között megbúvó rejtélyt. Szóval hajrá, olvasásra fel!

Értékelés: 10/10

Norka

moly moly.hu logo

Be the first to comment on "Könyvajánló: Cain’s Jawbone (1934)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .