~ Zenés közjáték 12 ~

Tavasszal jelentkeztünk utoljára a mi kis külön bejáratú, horrorisztikus hangulatú muzikális rovatunkkal, úgyhogy már itt volt az ideje egy újabbnak. Mostani felhozatalunk főszereplői között vannak animált élőhalottak, fiatalokat hentelő gyilkosok, ördögi denevérek, mutáns óriáspatkányok és egyéb borzalmas kreatúrák, de feltűnik még maga a Halál is, haha!

 

OBITUARY – Ten Thousand Ways To Die

Gróf Balázst ismét felkérte ez a floridai death-metálos brigád, így elkészítette a 2015-ös frenetikus Violence c. dal animációjának folytatását. A klipben látható élőhalott-támadás alatt felbukkan többek között az Alien, zombi Elvis, Stephen King, de egy Human Centipede utánérzés, valamint Michael Jackson Thriller-je sem maradhat el, haha!

SLEEPLESS – Our Demons

A honi deathcore underground képviselőinek videójában egy tipikus horror-klisé elevenedik meg: mit sem sejtő fiatalok egy kis erdei lakban húzzák meg magukat bulizás célzatával. Aztán pedig egyesével kezdik levadászni őket…

 

INFANT ANNIHILATOR – Blasphemian

Szürreális képi világban fogant bestiális kreatúráival és vérgőzös pillanatképeivel hódít a brutális módon szaggató, technikás death-metal projekt.

BAT – Beware of the BAT

Szimpatikus mentalitású (bőrdzsekit viselő, zsíros hajú, tetovált) fiatalemberek nyomják a temetőben a jófajta régisulis trash-metált, miközben egy őrdögi gumidenevér zaklatja kedves kis naivánkat, haha!


MASTODON – Show Yourself 

A stoner világhírű nagyágyúi ezúttal ezzel a halálian abszurd videóval kedveskedtek, amiben a Kaszás kemény hétköznapjait követhetjük végig. Nem mondhatok rá mást, minthogy HALÁLI!


CHILD BITE – Vermin Mentality 

Mostani összeállításunk trash-filmes hangulatát ezúttal a detroit-i punk-rock csapat szállítja: őrült tudósok, óriásira mutálódott kísérleti egerek, no meg terepasztalon történő véres támadások!

…és a végére hagytam két Troma agymenést, pontosabban az elkövető PETER LITVIN, de a képi világa ugyanaz, mintha egy Lloyd Kaufmann-éknál készült rövid, de elképesztő független filmet néznénk, mindenféle olcsó és túltolt megoldással, szóval csak okosan, haha!

… aki pedig valamilyen oknál fogva lemaradt volna a rovat előző részeiről, az itt pótolhatja:

~ Zenés közjáték 11 ~

~ Zenés közjáték 10 ~

~ Zenés közjáték 9 ~

~ Zenés közjáték 8 ~

~ Zenés közjáték 7 ~

~ Zenés közjáték 6 ~

~ Zenés közjáték 5 ~

~ Zenés közjáték 4 ~

~ Zenés közjáték 3 ~

~ Zenés közjáték 2 ~

~ Zenés közjáték 1 ~

Be the first to comment on "~ Zenés közjáték 12 ~"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .