Fullmetal Alchemist: Brotherhood (TV) (2009-2010)

BrotherhoodÚgy ültem le a Fullmetal Alchemist: Brotherhood-ot megtekinteni, hogy sok ismerősöm ajánlotta, és azon a véleményen voltak, hogy jobb, mint az eredeti sorozat. Annyit tudtam róla, hogy 5 évvel a Fullmetal Alchemist után készült el, és a befejezés már a manga utolsó kötetének kiadása után látott napvilágot. Így reménykedtem benne, hogy nem csak újat fog mutatni, hanem a lezárás is tökéletesebb lesz, mint az az elsőben megvalósult. Bevallom, hogy a lécet elég magasra tette Seiji Mizushima, így félelemmel teli érdeklődéssel kezdtem neki ennek az animének.

Mivel a Fullmetal Alchemist: Brotherhood az Anime News Network alapján is ugyanannak a sztorinak az alternatív elbeszélése, mint a korábbi sorozat volt, így ezúttal a történetet nem biztos, hogy érinteni fogom, inkább arra igyekszem koncentrálni, hogy miben más ez az anime, illetve a megfelelő helyeken némi spoilert is szándékozom belecsempészni a mondandómba. Az események nagyjából ugyanúgy haladnak előre, mint a Fullmetal Alchemist esetén, így nagyon hamar minden alapproblémát és -szituációt fel-, illetve megismerünk, sőt egy csöppet pörgősebbek lesznek a fordulatok, bár nagyon nagy meglepetések nem érnek minket, ha láttuk az eredeti szériát. Természetesen néhány mozzanatot kicsit megváltoztattak, ami előrevetíti, hogy a történet egy-két ponton bizony más irányt fog venni. Így az új rendező bátrabban bánik azokkal a titkokkal, melyek eleinte sokkoltak bennünket a Fullmetal Alchemist során, de furcsa módon a várt töréseket már egészen korán megcsavarja, így sikerül a lehetetlen, mert meg fogunk lepődni.

Brotherhood„Alchemy is the science of understanding, decomposing, and reconstructing matter.
However it is not an all-powerful art.
It is impossible to create something out of nothing.
If one wishes to obtain something, something of equal value must be paid.
This equivalent exchange is the basis of alchemy.
Alchemists have a taboo, and it is human transmutation.
It is which no one must commit”

„Az alkímia olyan tudomány, melynek alapja, hogy előbb megértjük, majd darabjaira szedjük, és újra felépítjük az anyagot.
Lehetetlen, hogy a semmiből hozzunk létre valamit.
Ha valamit mégis teremteni szeretnénk, meg kell fizetnünk az egyenértékű árát.
Ez az egyenértékű csere az alkímia alaptörvénye.
Az alkimisták legerősebb tabuja az emberi transzmutáció.
Ezzel tilos bárkinek is próbálkoznia.”

Brotherhood

Ami a leginkább szembetűnő, hogy kihagytak egy csomó olyan részt belőle, melyek előrevitték a sztorit olyan szempontból, hogy közelebbről megismerhettük a szereplőket és motivációikat. Ehelyett inkább vágtába kapcsol a sorozat és gyakorlatilag az első 13 epizód alatt eljutunk a Fullmetal Alchemist 34. részének történéséig. Nyilvánvalóan a sallangokat vedlette le a Brotherhood, ami ismét kellemes csalódás, mert előrevetíti, hogy lassan olyasmi is következik, melyet nem láthatunk előre. Persze vannak olyan események, melyek meg lettek csavarva, de ezt bizonyára jobban helyére tudják tenni azok, akik a mangát már olvasták. A lényeg, hogy megállíthatatlanul száguldunk a homunculusok és Ishval (Ishbal) felé.

A változások kora pedig igazán csak ezután jön, hiszen nem csak új információkhoz jutunk, ahogy haladunk előre az új történetben, hanem egy másik szemszögből kezdjük meglátni a Fullmetal Alchemist: Brotherhood-ot. Ugyanis a kezdeti sietség után kiszélesedik a világ, és amit eddig megtudtunk az alkímiáról, illetve az állami alkimistáktól teljesen más megvilágításba kerül. Megismerhetünk egy új perspektívát, ahogy betekintést nyerünk a King Bradley vezette országon túli eseményekbe is. Hiába tűnt tökéletesnek az a világ, amit a Fullmetal Alchemist-ből megismerhettünk, a Brotherhood egy jóval kidolgozottabbat tár elénk. Az ishbaliak eredetéről nem sokat értekeztünk előtte, sem a városról, amelyet pusztulásra ítélt a homunculusok mérhetetlen, csillapíthatatlan vágya, hogy igazi emberek lehessenek. A mesterükről is csak igen keveset tudhattunk meg, de ezt a Brotherhood nem csak pótolja, de új alapokra helyezi, és érthetőbbé válik számunkra az a pár logikai bukfenc, melyet esetleg nem tudtunk hova tenni az eredeti sorozat során. Illetve, talán úgy volna helyesebb fogalmaznom, hogy a 2009-es széria után egyes információk teljesen más értelmet nyernek, és ráeszmélünk, hogy nagyjából hol mehetett félre a történet a mangához képest. Mondom ezt úgy, hogy azt még nem volt szerencsém olvasni, de be fogom pótolni, és akkor igyekszem ugyanúgy szétszedni nektek, mint anno a Hellsinget.

Brotherhood

A Fullmetal Alchemist: Brotherhood kicsit másként mutatja be nekünk a homunculusokat is, így egy idő után azt tapasztaljuk, hogy egy teljesen más eseménysorba csöppentünk és megannyi meglepetést tartogat még számunkra az anime. A kezdeti ismerős történetvezetésbe épített apró változásokat csak a 20-26. rész környékén kezdjük megérteni, pláne, hogy milyen funkciói voltak annak, illetve milyen új irányba próbál terelni bennünket a rendező. A kérdés ezek után nem az lesz, hogy sikerült-e jobbat alkotniuk, hanem az, hogy milyen következtetéseket fogunk levonni ezután. Ugyanis a Brotherhood az első évad végére bebizonyítja, hogy képes túllépni az előző sorozaton és magasabb szintre emeli a benne megfogalmazott értékeket.

Brotherhood

Ahogyan ígértem, ezúttal a homunculosokról is bővebb szót fogok ejteni, így némi SPOILER-re számítsatok ennél a bekezdésnél. A legelsőként Lust-tal és Gluttony-val találkozhatunk, akik már javában tevékenykednek, és tisztában vagyunk, hogy régebben alkották meg őket. Előbbi nem csak a kéjes (Lust the Lascivious) melléknevet nyeri el, hanem megtudhatjuk, hogy ő a Tökéletes Lándzsa (The Ultimate Spear), tehát amolyan fegyverként érdemes tekintenünk rá. Ez pedig mindkét sorozat folyamán megállja a helyét, ha a karmaira és öléstechnikájára gondolunk. Igazi kéjgyilkos, hiszen nem csak könnyedén csábít el, de ugyanígy végezhet is velünk, miközben döbbent, kéjes mosollyal arcunkon az utolsó levegővel önkéntelenül beszívjuk az illatát is.

BrotherhoodGluttony a mohó inkább a The Conqueror of Shamballa Falánkságához áll legközelebb, és ezúttal is kulcsfontosságú szerepet tölt majd be, mindamellett, hogy betegesen ragaszkodik Lust-hoz. Nagyon sokáig ő tűnik a legerősebbnek mind közül, mert étvágya csillapíthatatlan és így mindent felzabál, ami csak az útjába kerül. De nem csak egyszerű takarítóról van szó, hanem egy tökéletes húsfeldolgozóról.

BrotherhoodAki még hasonló karakter, az Envy, a féltékeny, akit iszonyatosan felbőszít minden, amit az emberek testesítenek meg. Alakváltó képessége ezúttal sincs megmagyarázva, de a beceneve, miszerint „Összetákolt” (Cobbled-together) sejteti velünk, hogy egy bonyolultabb projekt hozhatta létre őt.

BrotherhoodGreed az egyik nagy kedvencem, és nem csak azért, mert függetlenül képes működni a többiektől. A vágyai pontos megfelelői egy átlagos embernek. Hiszen csillapíthatatlan éhsége nem a kajálásra irányul, hanem mindent meg akar szerezni magának, amit csak megkíván. Amolyan kleptomán, akinek igazából nincs szüksége semmire, mégis úgy érzi jól magát, ha minden ott van körülötte, mindenki neki dolgozik, és örökké élhet. Az ő beceneve – nem meglepő módon – a The Ultimate Shield, avagy a Tökéletes Pajzs. Ez a tulajdonsága is teljességgel érthető, hiszen egyszerűen nem elégszik meg a saját bőrével, a szénalapú létformából is a legkeményebbet, a karbont képes választani.

BrotherhoodWrath, a tomboló, aki a Tökéletes Szem (The Ultimate Eye), Pride, az arrogáns, illetve Sloth, a tunya viszont alapjaiban változik meg, így róluk majd a manga során szeretnék értekezni. Nagyon izgalmas a velük kapcsolatos váltás, hogy mennyire megváltozik a személyiségük azáltal, hogy más múltat kapnak.

BrotherhoodAmi viszont mindannyiukban közös, és a Fullmetal Alchemist során is szerepet kapott, az az Ouroboros szimbólum, melyet egytől eddig viselnek. Ez egy ősi egyiptomi jel, amely egy saját farkába harapó kígyót ábrázol, és egyértelműen a természet körforgására utal, illetve arra, hogy ciklikusan ismétlődnek az események az életünk során, és a történelemben is. Azóta a keleti, az északi és a nyugati mitológiák is használják ezt, és természetesen az alkímia „egyenértékű csere” is ideérthető.

Brotherhood

Hohenheimról nagyon keveset tudtunk meg az eredeti sorozat folyamán, annál többet a Shamballa filmből. A Brotherhood-ban viszont neki is megismerhetjük a múltját, és ezáltal az alkímia is más megvilágításba kerül majd. Mellette pedig új karaktereket is üdvözölhetünk, akik a messzi keletről érkeztek, és új színezetet adtak a történetnek. A Xing birodalmából érkező társaság ugyanis más megvilágításba helyezi a Bölcsek kövének legendáját, és jobban aláhúzza azon sejtésünket, hogy miről is szól az egész sorozat, mi az a központi téma, amelyet folyamatosan és alaposan körbejár.

Brotherhood

Az örök élet, a teremtés és az ezekkel járó problematikákon túl a Brotherhood-ban szerepet kap az, amit az előző sorozat csak óvatosan érintett, feltételezem azért, mert a háttér akkor még nem állt rendelkezésre. Viszont ezúttal jobban megismerhetjük Ishval történetét, és így egy újabb szál fonódik a tanulnivalók közé. Bár ezt a Kabaneri of the Iron Fortress esetében már kifejtettem, de vicces módon a Shop Stop is foglalkozik vele, minden foglalkozásnak megvan az ára, és nem szabad azzal védekezni, hogy az illető nem ismerte a következményeket. Tehát a katonák az állam „kutyái”, ahogyan az alkimisták logóján is látható. Ez nem csupán szimbolikusan értendő, mert valóban meg kell tanulniuk hűségesnek lenni, parancsra cselekedni és nem megkérdőjelezni az utasításokat. Erre azért van szükség, mert gyakran emberéletek múlnak azon, hogy valaki habozik, vagy megtagadja az engedelmességet. Erre van a katonai rendőrség és a katonai bíróság, mely bizonyos esetekben azonnali kivégzést is eredményezhet, nyilvánvalóan szélsőséges helyzetekre gondolva. Az árulással ugyanis nem feltétlenül az a baj, hogy veszélyezteti az osztag, vagy a haza életét, hanem maga a cselekedet megengedhetetlen, mert senki sem fordítana hátat valakinek, aki egyszer ilyesmire vetemedett. Ez független attól, hogy mi a célja és mi a végkimenetel, az adott sereg szempontjából ezek tökéletesen közömbös dolgok.

Brotherhood

Ez miért jön képbe a Brotherhood eseményei során? Egyszerű, hiszen már a Fullmetal Alchemist-ben is kifejtették, hogy Ishval tévedés volt, a sok lemészárolt embert csak parancsra ölték meg, nem úgy akarták. De Roy Mustang-ot pont azok a történések változtatták meg és tették jobb emberré, valamint Scar is amiatt vált gyilkossá. A gyűlölet gyűlöletet szül, és az ördögi körből nincs szabadulás. Mint a Lady Snowblood-ban is, kiderült, a bosszú egy olyan eszköz, mely a saját pusztulásunkat okozza majd, mert minden esemény legalább két szemszögből vizsgálható. Minden szereplő tisztában van vele, hogy függetlenül attól, hogy jogos-e a gyilkosság, vagy háborús időben történik-e, a lelket meg fogja viselni, ha nem is azonnal. Megváltozunk, és hiába mutogatunk a parancsnokunkra, igenis, azzal, hogy felvállaltunk egy szerepet, elfogadtuk azt is, hogy a felelősség a miénk, és halált fogunk osztani, miként egy hóhér. A legszomorúbb az egészben, hogy nincs megváltás, bármennyire is kötelezőnek érezzük az aktuális cselekedetünket. Mert csak saját magunknak tudnánk megbocsátani, ha arra egyáltalán képesek lehetünk. Ez pedig a legnehezebb része. Pláne, ha kiderül, hogy az egész megrendezett, konspirált vagy éppen értelmetlen volt, és csak eszközök voltunk egy hatalmi játszma sakktábláján.

Brotherhood

Ne legyenek illúzióink afelől sem, hogy az, amit mi hoztunk létre nem része ennek a kérdéskörnek. A felelősség ugyanis felfelé exponenciálisan növekszik. Hiába nincs a frontvonalon a generális, és irányítja a hadműveletet otthonról, vagy éppen egy meleg sátorból: a sereg minden egyes tagja tulajdonképpen fegyver a kezében, így saját maga is öl a döntéseivel és utasításaival.

Brotherhood

Elég egyértelmű, hogy melyik pontokon és miért tér el egymástól a két sorozat, sőt az is könnyen belátható, hogy a Fullmetal Alchemist bár nem tökéletes, de kielégítő irányba vitte el a végkifejletet az akkori ismeretek tükrében. Viszont a Brotherhood egy sokkal összetettebb történetet, komplexebb világot, illetve igazán zseniális befejezést tudhat magáénak. Nem voltam benne biztos, hogy pontosan hova fogunk kilyukadni, de az igazság keresése végül olyan konklúziót termett, mely kicsit talán cheesy, de valójában hibátlan és úgy érzem nem is igazán létezik másfajta megoldás a felvetett problémákra. Általában az ilyen hosszú sorozatoknál bizony nem sikerülnek jól a lezárások, mert vagy túl sok szál marad nyitva vagy elkapkodják valamilyen módon. A Brotherhood nem esik ilyen hibába, ezért bátran merem ajánlani, akár az első sorozat ismeretében is, mert nem csak újat mutat, de a 10/10-et meg is haladja. Sci-fi, fantasy, steampunk, thriller, dráma, akció és némi vígjáték – kellhet ennél több?!

Brotherhood

Értékelés: 11/10

Smaragd Sárkány

Fullmetal Alchemist

Fullmetal Alchemist: Conqueror of Shamballa

Fullmetal Alchemist: Sacred Star of Milos

Fullmetal Alchemist (2017)

Be the first to comment on "Fullmetal Alchemist: Brotherhood (TV) (2009-2010)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .