1982-ben még nem volt túlságosan ismert filmes körökben (meg úgy egyáltalán) Richard Elfman neve, és ez bizony az elmúlt huszonhét évben sem változott. 🙂 Pedig ez az úriember akkor létrehozott valamit, amit elég nehéz néhány szóval jellemezni. Valamiféle zenés mulatság ez, de egyáltalán nem a Pomádé vagy az Ének az esőben stílusában (akkor már inkább Rocky Horror, egy csipetnyi Rózsaszín flamingókkal – bár ez utóbbi nem musical). A fekete-fehér mű összességében meglehetősen szürreális és groteszk, a humora és a látványvilága pedig igen egyedi. Kicsit olyan, mintha Elfman egy kiadós drogkúra után/közben agyalta volna ki ezt a nyakatekert filmecskét, melynek zenéjét Danny Elfman komponálta, aki nem más, mint a rendező úr testvére. Danny Elfman ezzel a filmmel mutatkozott be szélesebb közönség előtt (ráadásul mindjárt színészként is, ugyanis ő formálja meg a filmben a Sátán karakterét), ami nyilvánvalóan ahhoz is hozzásegítette, hogy felfigyeljen rá az akkortájt még szintén nem túl ismert Tim Burton (Burton első egész estés filmjéhez, az 1985-ös Pee-Wee’s Big Adventure-höz már Elfman írta a zenét).
De most kanyarodjunk vissza a Forbidden Zone-hoz, és lássuk röviden a sztorit.

A film elején megismerjük a Hercules családot, akik nemrég költöztek Kaliforniába, méghozzá Franciaországból. Az igen röhejes francia akkcentus érződik is rendesen Frenchy kiejtésén, aki a család legfiatalabb, huszonéves hölgy tagja (apró megjegyzés így zárójelben: dugnám).
Frenchy első napja az iskolában igen érdekesen telik el: megismerkedik egy Squeezit nevű sráccal, aki a történet szerint félig ember, félig pedig csirke (ez kívülről csak abban nyilvánul meg, hogy a két karját folyton behúzva tartja, és úgy mozgatja, mintha szárnyak lennének, ja, és néha beszéd közben elkezd kotkodácsolni). Persze nem ő az egyetlen érdekes figura az osztályban: az első padban ül Adolf Hitler dagadt hasonmása, szekszi kis bajor térdgatyában, de vannak még itt transzvesztiták, bajszos-szakállas néger maffiózók is, a tanárnő pedig egy szőrös mellkasú ocsmányság, aki géppuskával szokott lövöldözni az osztályteremben.
Squeezit elmeséli, hogy neki van egy ikertestvére is, méghozzá egy szép lány, ám ő a Hatodik dimenzióban raboskodik, ahová csak egy út vezet: egy portál, ami Frenchy-ék új házának pincéjében található. Frenchy természetesen nem bír magával, és átteleportálja magát a Hatodik dimenzióba, ami egy nem enyhén elbaszott “Alice csodaországban” kaliberű világ, csupa-csupa elbaszott karakterrel. Ebben a világban Fausto király (egy kanos törpe) és a kissé szadista Doris királynő uralkodnak, már vagy ezer éve. Van egy szép fiatal lányuk is, aki csak és kizárólag félmeztelenül, lógó csöcsökkel hajlandó a nyilvánosság előtt megjelenni. És hogy kikből áll a “nyilvánosság”, természetesen a teljesség igénye nélkül: van itt egy szmokingot viselő béka, néhány szellemi fogyatékos boxoló, akik saját magukat püfölik, egy nagy gorilla, három dagadt ribanc akik egész nap csak álldogálnak és banánt majszolnak, valamint sok-sok láncra vert rabszolga, akiket Doris királynő szokott megkorbácsolni, unaloműzés képpen.
Frenchy-t is elég rövid időn belül tömlöcbe veti a királynő, csakhogy Fausto király belezúg a szép francia lányba, ami a bonyodalmak legfőbb okozója lesz a későbbiekben.
Idő közben Franchy két fiútestvére (akik ránézésre kb. 30 évvel idősebbek) a lány keresésére indulnak, és miután átteleportálódnak ők is a Hatodik dimenzióba, megpróbálnak minden útjukba kerülő embert seggbetoszni, aminek értelme nem sok van, viszont nagyon vicces.
Később pedig befut Squeezit, a félig-csirke félig-ember is, hogy megmentse nővérét (mindkettőt ugyanaz a fickó játsza), ám őt meg a sátán ejti foglyul (sőt, később le is fejezi, a fej azonban csirkeszárnyakat növeszt és emígyen tovább él).
Vajon milyen megpróbáltatásokon kell keresztülvergődniük hőseinknek és sikerül-e visszatérniük a saját világukba? Vajon összejön-e Fausto király és a szép Frenchy? És vajon megpróbálják-e kimenteni a hugit a Hercules bratyók, miután végigprücsköltek mindenkit akit lehetett?
Ezekre és még sok más kérdésre kaphat választ az, aki megnézi ezt a csodálatos filmet!

Ezúttal a szokásoshoz képest egy kicsit hosszabban sikerült az alaptörténetet felvázolnom, és még így is kihagytam nagyon sok mindent, de hát ez egy olyan film, ahol egyrészt majd’ minden percben történik valami egetrengetően nagy baromság, másrészt meg ez csak nézve szórakoztató (már akinek persze), elmesélve nem annyira.
A történet elképesztően nagy kreténség, a színészek (a kisebb szerepekben is) egytől-egyig nagyon jók, a látványvilág pedig szintén csillagos ötös: a díszletek végtelenül műviek, a háttér nem ritkán néhány kifestett kartonlapból áll, egyes átvezető animációk pedig a Monty Python hasonló alkotásait idézik. A zene a filmmel szinkronban totálisan elborult, de mindvégig tipikusan Danny Elfman-es… a Sátán betétdala például a Karácsonyi Lidércnyomásban is simán elmenne.
Egy szó mint száz, ha szereted az extrém filmalkotásokat és az elvont humort, mindenképp próbálkozz meg a Forbidden Zone-nal. Garantáltan nem fogsz benne csalódni.

értékelés: 10/10

Blizz