Horror-Magyar Nagyszótár

Üdvözlök mindenkit, ezzel remélhetőleg egy kisebbfajta űrt sikerül betölteni majd, hisz ezen szavak, kifejezések tudatában a Kedves Olvasó könnyebben tud majd tájékozódni kedvenc műfajunk hírei, információi közt. Nagyon szépen köszönöm a segítséget Kozma89-nek, nélküle nem jöhetett volna létre ez a dolog.

A

Adaptáció: egy más platformon már meglévő anyag (könyv, képregény, számítógépes játék) filmre vitele

Audiokommentár: a stáb valamely tagja, vagy kritikusok által készített hangalámondás, melyben az egyes jelenetek kialakulásáról, a hozzá kapcsolódó élményekről beszélnek. A minőségi DVD kiadványok kötelező extrája

B

Behind the Scenes: kulisszák mögött, többnyire képek, videók gyűjtőneve, melyek a forgatásról, annak valamely fázisáról jelennek meg

B-film: a mozi korszak kezdetén mindig 2 filmet vetítettek egymás után. Az egyik rendszerint egy nagy költségvetésű mű volt, ezt jelölték A-val, míg a másik egy alacsonyabb költségvetésű film volt ez volt a B jelű a műsorfüzetekben. A Grindhouse korszakban viszont 2 vagy akár 3 B filmet is vetítetek egymást követően. Manapság a pusztán csak rossz, alacsony költségvetésű múvikat nevezik így, legyen akár moziban vetített vagy csak videótékák polcaira szánt film

Blockbuster: sikerfilm, főként a népszerűséget és a bevételt figyelembe véve

Bodycount: a filmekben látható haláljelenetek száma

Box office adatok: grafikon, ranglista mely számszerűen megmutatja a mozifilmek bevételi adatait

C

Cameo szerep: egy színész, vagy egy rendező egy rövidke szerep erejéig tiszteletét teszi a filmben. Gyakran mondatuk sincs, és csak a szemfülesebb mozirajongók szúrják ki őket. Rendezőknél a leggyakoribb a saját filmjükben való cameozás, ennek is kitalálója Alfred Hitchcock, aki először egy lebetegedett színészt helyettesített, majd védjegyévé vált a cameo szerep

Cast: stáblista

Casting: szereplőválogatás

CGI (Computer-Generated Imagery): számítógépes animáció, effekt, 3 dimenziós számítógépes grafika

Coven: boszorkányok gyülekezete

Cover: borító

Creepy: rémisztő, többnyire a szörnyes filmek gonoszainak jellemzője

Crossover: több (horror) filmes karaktert jelenítenek meg egy mozi keretein belül

Cthulhu: H.P. Lovecraft által kitalált polipfejű, denevérszárnyú, gigászi zöld szörnyeteg, aki a többi Nagy Öreghez hasonlóan eónok óta egy külső dimenzióban szunnyad és várja újbóli eljövetelét.

Cult: kultfilm angol megfelelője

Cyberpunk: a távoli jövőben elképzelt, számítógépek és a 80-as években népszerű punkzenék által előrevetített eszmék által vezérelt világ

D

Dark fantasy: horrorelemekkel vegyített, sötétebb, negatívabb hangvételű  fantasy műfaj

Death Scene: haláljelenet, közkedvelt összehasonlítási alapja horrorfilmeknek

Direct to DVD: kizárólag DVD kiadásra gyártott film

Documentary: dokumentumfilm

E

Easter Egg: rejtett poén

Eurohorror: a hatvanas években kibontakozott, nyugat-európai horrorfilmgyártás összefoglaló neve (főként Németország, Spanyolország, Olaszország, Franciaország)

Exploitation film a.k.a. kizsákmányolós film: olyan filmek gyűjtőneve ami túlzott hatásvadászattal (szex, erőszak) próbál hatni a gyakran csak erre kiéhezett nézőközönségnek. Alműfajai: nazisploitation (második világháború alatt játszódó történet), blaxploitation (fekete bőrű főszereplők jellemzik)

Eyecandy: filmekben feltűnő vonzó külsejű nő, szó szerinti jelentése: “cukorka a szemnek”

F

Fangoria: 1979 óta létező nemzetközi terjesztésű, piacvezető, amerikai horror magazin; 2004 és 2010 között magyar nyelvű változat is létezett

Fehér mágia: (Teurgia), Jó, kegyes cél érdekében végzett varázslat, a jó szellemek, a szentek és az angyalok segítsével.

Fekete mágia: Ókori eredetű titkos tan, mely egyes kivételes emberek (mágusok) számára elérhetővé teszi a természetfeletti, megmagyarázhatatlan események kezdeményezését, lefolyásuknak ellenőrzését.

Fiction: a valóságban nem létező történet

Film Noir: általában fekete fehér bűnügyi filmek, az 1930-50-es évekből

Filmográfia (Filmography): egy-egy rendező, színész életének munkássága

Flick: film

Franchise: védjegy, melynek használati joga van, általában a befutott filmeket nevezik így (Fűrész, Péntek 13, Gyerekjáték)

Found Footage: olyan horrorfilmes kategóriára használatos kifejezés, amely a felvételeket, mint egy talált tárgyat kezel, általában (ál)dokumentumfilmként jelenítve meg annak cselekményét (pl. Blair Witch, Clovefield)

G

G: (USAban érvényes korhatár besorolás az MPAA szerint): bárki megtekintheti

Ghoul: (ghul, ghulah), az arab nyelvterületen ismert – anyagi szubsztancia nélküli – kísértet, mely hullarablással foglalkozik, ált. friss (sokszor gyermek) hullákkal táplálkozik.

Giallo: olasz szó, jelentése “sárga”, általában az olasz rendezők olyan filmjei sorolhatók ide, melyeknél a nézőt folyamatos nyomás alatt tartja, a gyilkoson fekete bőrkesztyű található, az első ilyen jelzőt kapó, a Mario Bava által rendezett 1964-es Blood and Black Lace volt

Gore: kiontott vér, vérbő filmek összefoglaló cimkéje

Grindhouse: a 60as 70es években elterjed filmszínházak ahol 2-esével 3-asával lehetett exploitation filmeket megtekinteni.

H

Hard-core: “kemény pornó”, valódi (nem eljátszott) szexuális aktivitást nyíltan, elvileg minden korlátozás nélkül ábrázoló film

Hommage: hódolat, tisztelet valamely alkotó előtt, bizonyos stíluselemek átvételével a rá való emlékezés

Horror: erős félelem, rettegés érzet, kedvenc műfajunk neve

Horror Pic (Picture): horrorfilm

I

Incubus: A középkorban mindenki elhitte, hogy az ördögök közöttünk kelnek-járnak, éjszaka pedig a nők ágyába furakodva csábítják el őket, és eladják lelküket az Ördögnek. Ez a szellemszerű, férfias alakban megjelenő fiatalember az incubus. (lsd. succubus-t is!)

IMAX mozi: a hagyományosnál sokkal nagyobb méretű és felbontású képek vetítésére szolgál. A szabványos IMAX vetítővászon 22 méter széles és 16 méter magas. A 3D IMAX ennek a 3 dimenziós változata.

IMDb (Internet Movie Database): a legnagyobb létező online filmes adatbázis

Indie (Independent) film: valamely közepes, vagy kis filmes cég által rendezett mű

J

J-horror: az újabb generációs Japán horrorfilmek gyűjtőneve; az utóbbi pár évben már megjelent a K-horror (Korea) megnevezés is

K

Kaiju: japán óriásszörnyes mozik

K-horror: Koreából származó horrorfilmek összefoglaló megnevezése

Kultfilm: kultusszal rendelkező mozgókép, a világ nagy részén elismerést kivívó filmek cimkéje

L

Low-budget: alacsony költségvetésű film

M

Mainstream: “főáram-főirányvonal”, az uralkodó irányzat

Mcguffin: Olyan tárgyat jelöl, ami körül film eseményei folynak, mégis elhanyagolhatóak, előfordulhat, hogy nem is látjuk őket pl.: Blöff című filmben a gyémánt. A kifejezés maga Alfred Hitchcock-tól ered, aki a 39 lépcsőfok című filmjében említett repülőgép tervrajzra használta először

Mephistopheles: (Mephistoples) az ördög egyik mellékneve vagy valamelyik alárendelt démonjának a neve.

Mockbuster: egy nagy költségvetésű sikerfilm kis költségvetéssel, általában csak DVD formátumra készült változata; leghíresebb ilyen filmeket gyártó cég az Asylum

Mondo film: lásd shockumentary

MPAA (Motion Picture Association of America): az Egyesült Államok Hollywood-i nagy filmgyárait (Walt Disney, Sony Pictures, Paramount Pictures, 20th Century Fox, Universal Studios, Warner Bros.) összefogó szervezet

Mutie (Mutant): mutáns

Múvi: film, az angol movie szóból eredő magyar szleng

Mystery: rejtély, általában a természetfeletti horrorok egyik kihagyhatatlan hozzávalója

N

NC-17 (USAban érvényes korhatár besorolás az MPAA szerint): 17éves kor alattiaknak nem ajánlott

O

Omnibuszfilm: összekötő kerettörténettel ellátott, önálló epizódokból álló film

Ongoing: futó sorozat

P

Pilot (pilotfilm): próbafilm, mintafilm; egy készülő tv-sorozat első, próba jellegű epizódja

Plot: film tartalma

PG (USAban érvényes korhatár besorolás az MPAA szerint): a szülőknek kell eldönteniük, elengedik e rá a 13 évnél fiatalabb gyerekiekt.

PG-13 (USAban érvényes korhatár besorolás az MPAA szerint): szülői kíséret ajánlott 13 éves korig.

Poltergeist: kopogó szellem. Viszonylag gyakori megjelenései alkalmával hangos dörömböléssel, fülsüketítő kopogásával, minden elmozdítható tárgy hajigálásával, szétzúzúsúval hívja fel magára a figyelmet.

Prequel: előzményfilm

Public domain: más néven közkincs; egy szellemi alkotásokra (jelen esetben mozgóképes tartalomra) vonatkozó szerző jogi fogalom, mely olyan művet, alkotást jelent, amelynek felhasználására a szerző nem ír elő korlátozást.

Q

R

R (USAban érvényes korhatár besorolás az MPAA szerint): szülői vagy felnőtt kíséret ajánlott 17 éves korig

Rape-and-Revenge film: olyan filmtípus, melyben a megerőszakolt nőt nem hagyják meghalni, az pedig később brutálisan bosszút áll az elkövetőin

Reboot: egy már feldolgozott történet újragondolása. Nem összekeverendő a remake kifejezéssel

Remake: egy létező film újrafeldolgozása

S

S/M: szadomazochizmus

Scene: jelenet

Score: filmzene

Sequel: folytatás

Shockumentary: dokumentumfilm, olykor véresebb jelenetekkel, megrázó képsorokkal tűzdelve

Short: rövidfilm

Slasher: olyan horrorfilm amiben a gyilkos látszólag bármiféle válogatás nélkül választja ki áldozatát (Péntek 13, Halloween, Rémálom) és melyekben általában valamilyen szúró-vágó eszközzel követik el a (sorozat) gyilkosságot. A gyilkost sohasem pénz szerzés vagy egyéb anyagi érdek motiválja. Később azonban a gyilkosos filmek gyűjtőnevévé vált (Halálbiztos, Motel, Fűrész).

Snuff: olyan (a S/M végső határát jelentő) film, videó ami kifejezetten anyagi haszonszerzés céljából készült, tartalmában egy (hard-core) valódi gyilkosság látható. Ilyen videó létezéséről azonban még nincs bizonyíték

Soft-core: “puha-pornó”, olyan szexfilmfajta, melyben a bemutatott jelenetekkel kapcsolatban megszorító (öncenzúrázó) korlátozások vannak (pl.: merev hímtag nem mutatható meg)

Soundtrack: filmet kísérő zene, zenei felvétel

Spin off: Egy film egyik történeti szálát vagy mellékkarakterét felhasználó film. (pl.: Batman visszatér spin off-ja a Macskanő) Népszerű módszer a sorozatoknál, hogy egy már nagyobb népszerűségnek örvendő sorozat történetébe beleszövik egy újonnan induló sorozatét, ezzel megteremtve neki a kezdő nézőszámot és a reklámot

Splatter: (angol = spatter): “befröcskölés” a horroron belüli azokat a filmeket jelölik így, amelyekben nagy mennyiségű vér látszik, esetenként sok szexuális töltetű jelenettel. Általában véres, rohanó, robogó kommerszfilmek. John McCarty amerikai filmkritikus által alkotott fogalom. (E filmekről szól gyűjteményes munkája, az Official Splatter Movie Guide 1-2.)

Succubus: az incubus női változata, akik férfiakat, fiatalokat csábítanak el.

Supernatural: olyan horrorfilm, mely egy vagy több szegmensét természetfeletti jelenséggel magyarázzák

Suspense: állandó feszültséghelyzet, horrorfilmek esetében a folyamatos félelemkeltés, kétségek közt tartás szinonímája

T

Teaser trailer (Teaser): maximum másfél perces filmelőzetes, jóval a film megjelenése előtt

Torture horror: kínzásokat tartalmazó vagy arról szóló horror film

Trailer: körülbelül 1,5-4 percig tartó filmelőzetes

Trash (szennyfilm, hulladékfilm): az idézőjeles “film”, legalább egy, de általában több összetevő (színészi alakítás, zene, rendezés, operatőri munka, vágás) kritikán aluli szintű, többnyire a kevés pénzből készült filmek közt jellemző

Troma: Lloyd Kaufman és Michael Herz által, 1974-ben alapított filmkészítéssel foglalkozó vállalat, mely elsősorban alacsony költségvetésű (szexben és erőszakos jelenetekben tobzódó) független alkotásokat támogat. Logójukon leghíresebb alkotásuk, a Toxic Avenger nevű mutáns szörnyeteg szerepel.

TV Spot: egy film televíziós reklámja

U

Underground: sajátságos világgal megáldott horrorfilm, mely többnyire a hétköznapi emberek számára láthatatlan cselekményekkel hozható kapcsolatba

Unrated: korhatárvizsgálat nélküli film. Az amerikai törvényhozás megengedi, hogy cenzúravizsgálat nélkül is lehessen filmet bemutatni, bár ezek jó része hard-core pornó.

V

Visceral-Gore: emberi belsőségeket öncélúan mutogató vérbő horrorfilmtípus

Voodoo (vudu): haiti és/vagy new orleans-i eredetű misztikus vallás, amelynek gyökerei egészen az afrikai folklórig nyúlnak vissza. Voodoo-babák és a fekete mágia mellett innen eredeztetik a zombi (lélek nélküli holt) kifejezést.

W

Walpurgis (éjszakája): (Walpurgisnacht = Walpurga éje), boszorkányszombat. Szent Walpurga apátnő (megh. 793-ban) emlékének szentelt május elseje előtti éjszaka, a német néphit szerint a boszorkányok főünnepe (Synagoga diabolica), melyet magas hegycsúcsokon ülnek meg.

Werewolf: farkasember, “vérfarkas”. A néphit szerint a “Werwolf” tulajdonképpen ember, aki bármikor – különösen teliholdas éjszakákon – farkassá tud változni, majd visszaváltozik emberré. Megölni általában ezüst puskagolyóval szokták.

Werkfilm: a filmkészítés módszereit, fázisait bemutató dokumentumfilm, ami rendszerint csak egyetlen film elkészültébe ad bepillantást. Célja leggyakrabban egy készülő film reklámozása, mely később többnyire a film DVD extráin találhatóak meg.

W.I.P. filmek: women in prison (nők a börtönben). Női börtönökben, lányok között játszódó sexploitation (soft-core) filmek – sokszor erőszakos, durva jelenetekkel fúszerezett – változata.

Woo: angol nyelven a természetfölötti szinonímája

X

X (USAban érvényes korhatár besorolás az MPAA szerint): csak felnőtteknek, az erre kijelölt felnőtt mozikban

X-rated: cenzúrázási kategória, ezek a filmek (nagy részben pornófilmek, de horrorok is) általában explicit (nyílt, egyértelmű) jellegűek mind az erőszak, mind a szex bemutatása terén.

Y

Z

Zombi: élőhalott. Olyan ember, aki halála után a sírból visszatér és általában élő emberi húst fogyaszt. Akit megharap, az is zombivá válik.

ZS-film: lásd Trash