Halloween III: Season of the Witch (1982) (Boszorkányos időszak / A boszorkányok évada)

halloween3_thumbA Halloween II után John Carpenternek az az ötlete támadt, hogy évente-kétévente lehetne tolni egy-egy horrorfilmet, melyek mindegyike Mindszentek ünnepe körül játszódna. Egyetlen egy film erejére sikerült is ezt megetetnie Moustapha Akkad producerrel, és ennek a később elvetett ötletnek első és egyben utolsó hírmondója lett a Halloween III: Season of the Witch.

Középkorú fószer menekül egy autó és annak utasai elől, zsebében egy élénk narancssárga műanyag tökmaszk. A szürkeöltönyös jólfésült üldözők elől hosszan menekül, majd egy benzikútnál összeesik. Itt a tévében éppen a történet szempontjából fontos két adást is elcsíphetünk: az egyik a Stonehengeből ellopott menhírről szól, a másik a Silver Shamrock maszkgyár reklámja, amiben egy idióta dalban számolna vissza az ünnepig, amikor is valami nagy meglepést ígérnek a maszkjaikat viselő gyereknek. A benzinkutas beviszi a fickót egy kórházba ,ahol is megismerkedünk a kétgyermekes elvált doktorral, Daniel Challis-szel. Még aznap éjjel megjelenik az egyik zakós fickó és egy párnával megfojtja szunyókáló üldözöttjét, majd nyugodtan kisétál a kórházból, beszáll az autójába, benzinfürdőt vesz, majd feldurrantja az autót saját magával együtt. A tanácstalan orvos másnap megismerkedik az elhunyt lányával Ellievel, aki apjának naplójából kitalálja, hogy a fater valahol Santa Mira környékén keveredett bajba. Mivel a doki baromi kíváncsi mi lehet a háttérben, lepattintja nyafogó exét és a csinos Ellievel elindul a kaliforniai kisvárosba. Közben a tévében a maszk reklámok csak számolják tovább vissza a napokat. Santa Miráról kiderül, hogy itt gyártja a Silver Shamrock cég a kiváló minőségű Halloween maszkjait és egy Conal Cochran nevű ír fickó a tulajdonosa. A steril városka utcáit kamerák figyelik, az itt lakókat alig látni, így már azon sem lepődnek meg hogy éjszaka kijárási tilalom van érvényben. Bevetik magukat egy motelbe, másnapra a szomszédban egy nőnek leég a fél feje. Mi tudjuk, hogy egy Shamrock maszkot piszkált, az meg bedurrantot neki egy lézersugarat, pont a szájába. Hőseinknek persze erről fingja sincs, mert éppen egymás testén folytattak feltáró kutatást. Persze azért gyanakszanak a gyárra, így pont kapóra jön nekik, hogy egy dagadt amerikai kisvállakozó és családja készletük feltöltésének okán gyárlátógatóba érkeznek. Challis és Ellie velük együtt végre legálisan bejut és szimatolhat. Cochran egy nyájas barom, de látjuk, hogy a szeme se áll jól. Végigvezeti a bandát a gyártófázisokon, a család külön vendégeskedésben részesül, melynek során jól kinyírják őket. Példájukon keresztül számunkra is világos lesz a nagy terv: a maszkokba épített chip, a tévéreklámok alatt becsempészett hangra aktiválódik és leolvasztja a gyerkőcök fejét. Cochran pedig nem más mint egy gonosz ír druida, aki Mindszentek éjszakáján nagyszabású gyermekáldozatot készül bemutatni a Stonehengeből megfújt kőnek, a természetnek, a Samhainnek, meg még ki tudja kinek. A film vége érdekes módon feszültségben hagyja a nézőt, a finálé nekem kifejezetten tetszett.

halloween31

Önmagában langyos átlag ez a film, a Halloween sorozat darabjaként vizsgálva viszont egy gané. Bár Michael Myersnek van egy szellemes kis cameója, de minden más zagyvalék: a szürkeöltönyös jólfésült smasszerekről kiderül hogy androidok, a Stonehenge köve idétlenül szikrázik varázslatot sejtetve, a végeredmény pedig egy technomágikus katyvasz.

értékelés: 5/10

Batboy

2 Comments on "Halloween III: Season of the Witch (1982) (Boszorkányos időszak / A boszorkányok évada)"

  1. Fingom sem volt mi lesz a film storyja,de hogy mindenre számítottam Halloween név alatt csak erre nem,az biztos.Unalmas egy film,van benne 1-2 értékelhető rész,de attól még szar marad….

  2. 1/10
    PÁF…

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.