The Hollow (2004)

hollow_thumbMindig is imádtam Tim Burton filmjeit, akárcsak Johnny Depp-ét, amikor pedig közösen alkottak valamit, hát, az számomra általában maga volt a gyönyör. Az Ollókezű Edward és az Ed Wood nálam ilyen all-time favorit filmek, de az Álmosvölgy legendája is borzasztóan tetszett, főleg azért, mert eléggé átírta Irving eredeti történetét (ami pedig nem mindig tesz jót egy filmnek, főleg ha egy nagy klasszikusról van szó). Amikor egy barátom bejelentette, hogy neki megvan az Álmosvölgy “folytatása”, azt hittem, hogy csak viccel. Aztán kiderült, hogy nem ő viccelt, hanem maguk a készítők, noha egyáltalán nem ez volt az eredeti céljuk. De ha nem ez, akkor mi? Direkt meg akartak gyalázni egy hangulatos és jól ismert kísértethistóriát, vagy annak a “horrorizált” filmváltozatát? Nem hinném. Talán úgy gondolták, hogy ez a The Hollow annyira fasza sztori, hogy azt mindenképp filmre kell vinni? Eléggé döbbenetes (és szomorú) volna, ha ez így lenne. Persze nem kizárt a dolog, ám én inkább arra tippelnék, hogy valakik pénzt láttak egy, a jelenkorba áthelyezett fej nélküli lovasban. Ami ráadásul nem is fej nélküli, ugyanis minden egyes alkalommal amikor látjuk, egy szép nagy kivágott (mű)tököt visel a feje helyén…

hollow1

Ebben a napjainkban játszódó történetben az egykoron Álmosvölgyre keresztelt helyen minden évben bulit tartanak a közeli kisváros egyik középiskolájának diákjai. A bulit ilyenkor mindig megelőzi egy hangulatos kis körút az Álmosvölgy erdejében, ahol egy régi, hagyományos szekérre ülve rémüldöznek fiatal barátaink a különféle megrendezett rémségektől (fáról lógó akasztott bábuk, szellemjelmezbe öltözött idióták, stb.). Eddig nem is volt semmi probléma ezzel a kis ünnepséggel, de most a helybéli temetőőr – miután észreveszi, hogy benőtte a szőlő Washington Irving sírkövét (!) – mindenkit bepánikoltat, hogy idén halloweenkor visszatér a fej nélküli lovas, és ezúttal ismét “fejek fognak hullani” (ha még emlékeztek az Álmosvölgy legendájának a szlogenjére). Naná, hogy mindenki leszarja a vén alkoholistát, aki szerint különösen nagy veszélyben van az iskola egyik jeles diákja – és egyben a film főhőse -, Ian, mivel ő a fej nélküli lovas legnagyobb ellenségének, Ichabod Crane-nek a leszármazottja. Aztán – bármilyen hihetetlen is – igaza lesz az öregnek, de míg elő nem mászik a lovas, a film készítői egy szerelmi háromszöggel próbálják élvezetessé tenni a filmet, ahol a főhős Ian szerelmes lesz egy Karen nevű gyönyörű szőke leányzóba, a kapcsolatot azonban a hölgy ex-szerelme, Brody igyekszik tönkretenni. Akit pedig hidegen hagynak az ilyen (esetünkben amúgy is szarul ábrázolt) konfliktusokkal tarkított románcok, az átérezheti az Ian és az apja között fennálló ellentétet, amely nagyjából abból fakad, hogy az apa futballistát akar nevelni a fiából, Ian-t viszont a bajvívás érdekli. A hálátlan fattyú!
Naszóval a film első fele gyenge, erőltetett drámázással megy el (plusz egy kis baljós károgás a vén temetőőr részéről), a másik fele pedig az a jó sablonos, rendszerint közröhejbe fulladó kis ijesztgetős mozi, néhány fejlevágással és pár vicces jelenettel. Ami ez utóbbiakat illeti, a kedvencem a film vége felé látható: Ian apja a házában ücsörög, amikor a fej nélküli lovas csönget (ez már önmagában kurvajó), de mire kimegy az apa ajtót nyitni, már senki nincs ott! A fej nélküli lovas csöngetett, és elbújt valahol a ház körül! (én meg még naívan azt hittem, hogy nincs még egy akkora faszkalap, mint Uwe Boll) Az ilyen “valaki csenget de mire a hős kimegy senkit nem talál” jelenetek jól mutat(hat)nak a misztikus filmekben, ahol nem lehet tudni, hogy ki keveri a szart, és miért. De esetünkben, a Hollow c. filmben ez egyszerre vicces és borzalmas.

hollow2

Vicces és borzalmas – ez nem csak az előbb említett jelenetre, de magára az egész filmre igaz. Egy ilyen történetet bárki képes megírni, kb. egy hétvége alatt, innentől kezdve pedig már nem túlzottan érdekes, hogy a színészek mennyire jók vagy rosszak. A színjátszással nincs is különösebb probléma, hisz’ egy ilyen tinihorrortól senki nem várja el, hogy ifjú Marlon Brandók és Al Pacinók fognak benne brillírozni, de azért az egy érdekes húzás volt, hogy Ian vetélytársát, Brody-t a Backstreet Boys-os Nick Carterrel játszatták el. Bár ha jobban belegondolok, nem is volt ez olyan hülye ötlet. Így legalább annak van még némi esélye, hogy a tizenegynéhány éves kislányoknak tetszeni fog a film. Akik már kiposzterezték a szekrényeiket ezekkel a nyáladzó hímringyókkal, horrorfilmet pedig még nem nagyon láttak.
Hát, ez is egyfajta célközönség.

értékelés: 3/10

Blizz

Be the first to comment on "The Hollow (2004)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.