Braindead (1992) (Hullajó)

braindead_thumbMeghatározó gyermekkori élményeim között előkelő helyet foglal el az eset, amikor is bátyám beállított a lakásba, kezében egy videokazettát szorongatva, arcán kaján százdolláros mosollyal, majd valami ilyesmit mondott: „- Ezt sasold meg öcsi!” Majd betuszkolta a kazit a jó öreg, kávédaráló hangú Grundig videomagnóba. Azt hiszem, ekkor váltam megszállottá…

Peter Jackson nem cicózik, és rögtön belecsap a sűrűjébe. A nyitójelenet helyszíne a Koponya-sziget (Szumátrától délre) Na igen, egy korai utalás a rendező nagy kedvencére, a King Kong-ra, mely saját elmondása szerint az a film, melytől megszállott lett. Szóval olyan neki, mint nekem a tárgyalt alkotás. Na de vissza a sztorihoz! Szóval adott a sziget, amit már a King Kong-ban is furcsábbnál-furcsább lények népesítettek be. Miért lenne ez itt másképp? Két igen jólszituált férfit láthatunk amint igen zaklatottan egy ketrecet cipelnek, melynek tartalma a szumátrai patkánymajom, mely, mint néhány pillanattal később – egy zseniális csonkolásos jelenet kíséretében – kiderül, csúnya kórságot terjeszt, konkrétan zombikórt. Szóval még a cím kiírása előtt szemtanúi lehetünk két végtag levágásának premier plánban. Na ezt nevezem én jó filmnek. Végül aztán a dög eljut egy új-zélandi kisváros állatkertjébe, ahol miután kicsinál egy a szomszéd ketrecben lakó makit, megharapja főszereplőnk, Lionel házsártos muterját, aki épp a fia után kémkedett, aki, ahogy az öreglány fogalmaz, összeszűrte a levet egy olajos bőrű lánnyal, Paquitával. Reggelre az öreglány jól be is zombul, ahogy azt kell, és tanúi lehetünk a filmtörténet egyik legundorítóbb és egyben legviccesebb jelenetének, nem is mondok mást csak annyit, hogy: tejsodó…

braindead2

Innentől aztán még jobban felpörögnek az események, a mami megeszi Paquita kutyáját, majd megharapja az ápolónőjét. Lionel nyugtatót vesz a kétes küllemű, helyi állatorvostól, hogy azzal nyugtassa le újdonsült élőhalott lakótársait, amikből a muter temetése, majd kihantolása után még több lesz. Ráadásul még gyermeket is nemzenek! Hogy aztán az örökségre hajtó nagybácsi által szervezett házibulin elszabadulhasson a pokol, és beindulhasson a non stop trancsírozás, amilyenhez foghatót máshol nem nagyon láthatunk. S mikorra már minden zombi pépes masszává vált fűnyíró és/vagy turmixgép által, még ráadásként láthatjuk az anyukát ajzószer hatására nagycsöcsű monszterré változni, hogy aztán szeretett kicsi fiát ismét a testébe fogadhassa, hogy tanúi lehessünk egy metaforikus és nem kicsit beteg jelenetnek az újjászületésről. Fincsi.

braindead1

Nincs jobb szó, ez a film egyszerűen zseniális. Amennyire véres és brutális, legalább annyira vicces is, néhol pedig már- már undorító, gondolok itt elsősorban a pudingos jelenetre. Mondjuk én és még sokan mások azon is csak hasunkat fogva röhögünk, de láttam én már embert másképp reagálni. Látszik, hogy az alkotók beleadtak apait, anyait, a filmben tényleg egy percnyi üresjárat sincs, mindig történik valami, és legtöbbször olyan dolgok, amiken csak nézünk nagyokat. Zombikkal kungfuzó pap, zombik dugás közben, és a hírhedt fűnyírós jelenet, hogy csak néhányat említsek. Ezek után nyílván senki sem lepődik meg azon, hogy maximum pontszámot adok a filmnek.

Brandon

értékelés: 10/10

7 Comments on "Braindead (1992) (Hullajó)"

  1. Na ez a cucc nekem is meg volt eredeti (!) VHS-en, oldalán a stílusmegjelöléssel, ami nem horror volt, hanem “kultfilm”. 🙂 Ez a film igazi örökzöld űberfaszság…
    “ÚJABB HÁBORÚ KELL NEKÜNK!” 🙂

  2. Én klippeket láttam belőle, de már azoktól is hányinger kerülgetett. Beteg film, de egyúttal tényleg kultikus is.

  3. még hogy “kétes küllemű helyi állatorvos”. 😀 😀 😀 ezt nevezem én politikailag túlkorrektnek. 😀

  4. én úgy emlékszem a videón a stílus Uj Zélandi vérbentocsogó volt!!! Legalább százszor kölcsönöztem ki!!!!Imádom

  5. Láttam a filmet,meg is van.És (tudom és-sel nem kezdünk mondatot) valószínűleg meg leszek kövezve,de szerintem ez a film nem hogy nem vicces,egyenesen egy nagy szar… Komolyan megnéztem többször is,de egyszerűen nem tudtam rajta nevetni.Egyszerűen idegesített.Azt aláírom,hogy véres,meg brutális,és ennyi beteg jelenet kevés filmben van,de nekem akkor sem tetszett.De valószínűleg bennem van a hiba,mert mindenhol azt látom,hogy pozitívan értékelik… Ez van.

  6. Ez a film egy beteg én imádom:)))

  7. Zsrugofksy Habdg | 2017-04-13 at 01:13 |

    Anno a tèkàs tokon műfajmegjelölès:
    “Ùj-zèlandi vèrbentocsogò”

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.