Haute Tension (2003) (Magasfeszültség)

Mielőtt a hollywoodi filmes körökben manapság oly felkapott, francia származású Alexandre Aja hozzányúlt az eredetileg Wes Craven rendezte Sziklák Szeme remake-hez, illetve elkészítette volna a Piranha háromdimenziós nagysikerű újráját, de még jóval az egészen korrektnek tűnő Tükrök előtt, hazai berkekben alkotott egy hatalmas és jóságos mozit, amit nem mellesleg pedig a francia horror új-hullám elindítójaként szoktak volt emlegetni. Úgyhogy meg kell nézni!

Két barátnő (Maria és Alex) leutazik ez utóbbi szüleihez vidékre, de ahogy lenni szokott, nem minden alakul úgy, ahogy tervezték. Már az első este lerohanja a házat valami őrült, munkásruhát viselő pszichopata állat, aki miután kinyírja Alex szüleit és öccsét (meg a kutyát), a csajt összeláncolva furgonjába cipeli. Barátnőjének mindeközben sikerült észrevétlenül maradni az emeleten, de miután az elvágott telefonkábel miatt a rendőrséget sem tudja riasztani, megpróbálja kiszabadítani társát, aminek az lesz a vége, hogy ő is kocsiba reked.

Legközelebb csak egy benzinkútnál áll meg a fószer, Alex berohan a boltba segítségért, de a tagbaszakadt idegen kinyírja a benzinkutast, ráadásul még a boltajtót is a lányra zárja. Szerencsére kiszabadul, s megtalálja a halott srác verdájának kulcsát, így egy sportkocsival követi őket. Hamarosan azonban az üldözőből üldözött lesz, egy balesetet követően pedig már az ő nyomában lohol a rosszarcú gyilkos. Egy elszánt kézitusát követően (fullasztó fólia vs. szögesdrótos karóból eszkábált buzogány) látszólag elintézi a munkásruhás pszichopatát, de persze akadnak még meglepetések…

Szóval mitől fantasztikusan jó ez az egész film?! Egyrészt mert francia – tehát mindenekelőtt merész, kísérletező kedvű, vagyis járja a saját útját, s ily módon megpróbál újszerű elemeket belecsempészni az ezerszer elpuffogtatott „catch N kill” panelek helyett. Na jó, néha azért fel-felbukkannak, bár nem zavaróan. Továbbá lehet szeretni jól megkomponált cselekménye okán, de a kreatív és egyszerre brutális halálnemek (szekrénnyel való fejleszabás, szélvédőn keresztüli gyilok) is hatalmasat ütnek.  Nehéz úgy beszélni erről a filmről, hogy ne spoilerezzen az ember (aki már látta, tudja miért), úgyhogy itt abba is hagyom – francia horror újhullám rulZ!

Értékelés: 9/10

eyescream

Be the first to comment on "Haute Tension (2003) (Magasfeszültség)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.