Inkubus (2011)

Virtuálisan szeretnék kezet rázni az amerikai filmipar mainstream és underground képviselőinek színe-javával: elértük azt a pontot, amikor már semmi sem lehet garancia egy film sikerére, az anyagiak iránti szükség uralkodik mindenen, elfelejthetjük a szar és a zseniális fogalmát, a sikeres és a veszteséges kezdi átvenni a helyüket. Akinek nem inge, az remélem, nem veszi magára, de ők sem tagadhatják, ez a jelenlegi helyzet. Nem garancia a nagy költségvetés, az ismert rendező, de még az olyan kultuszimádatnak örvendő színészek sem, mint Robert Englund. Utóbbira remek példa az Inkubus is, ami számomra a tavalyi év egyik legjobban várt filmje volt, de most, hogy végre sikerült is megnéznem, talán életem egyik legnagyobb és legfájdalmasabb pofára esésének bizonyult.

Filmünk, amelyről az első pillanatban meg lehet állapítani, hogy kb Troma költségvetésből készült, és annak nagy része is Englund gázsijára ment el, a legmeghatóbb és legártatlanabb jelenettel nyit: egy szüléssel. A dolgok viszont később elromlanak, anyu elkezd üvölteni, majd a türelmetlen kis csöppség a kijárat helyett átrágja magát a méhen és a hasfalon is, hogy megmutathassa apunak szép kis hegyes fogait és szarvait. Apuci persze ettől kényszerzubbonyba kerül, és két öngyilkossági kísérlet között megpróbálja elmesélni pszichológusának, milyen események is vezettek a fenti jelenethez. Egy nyugodt éjszakán barátunk, akit mellesleg Tomnak hívnak és rendőrkapitányként dolgozott, vígan kufircolgatott szintén az őrsön dolgozó feleségével az irodájában, mikor váratlanul nyakukba szakadt a baj. Egy fiút hoztak be gyanúsítottként, aki a barátnőjét készült meghágni, de a művelet elején a lányról egy sötét idegen leoperálta a fejét. Ezt a rendőrök nem igazán hitték el, de mit ad Isten, váratlanul besétált az irodába a gyilkos (Englund), kezében a lány fejével. Rögtön megbilincselték, elvették tőle a csuklójára csatolt óriási kést, majd elkezdték kivallatni. Az őrs előtt leparkolt kisbuszában több tucat amputált végtagot és testrészt találtak, a gyilkos azonban ragaszkodott egy telefonhíváshoz, és behívta Tom visszavonult felettesét, aki egykor az életét tette fel egy Inkubus nevű gyilkos levadászására, mivel az évekkel korábban félbevágta a feleségét, és elrabolta a fiát. Miután az idős felügyelő is megérkezett, elkezdődött a játék. Inkubus ugyanis egy több millió éves halhatatlan démon, aki jártas a mágiában is, és ártatlanok vérével tartja magát életben. A 100 éves életciklusa azonban a végéhez ért, és mielőtt újjá kellett születnie, szórakozni akart még egy sort egykori ellenfeleivel.

Nem érdekel különösebben a független filmes jelleg, az alacsony költségvetés, ezek egyike sem jelenthet mentséget az alól, hogy a film valami elviselhetetlenül unalmas. Ha van egy dolog, amiért nézhető, az Robert bácsi, aki remekül szórakozik démoni hatalmával, és sorra szállja meg az embereket, vált alakot, vágja fel áldozatait, az összes többi szereplő nevetségesen középszerű, és emellett mind a rendezői munka, mind az operatőri teljesítmény súlyosan kifogásolható, a forgatókönyvvel egyetemben. A képminőség borzalmas, manapság szerintem már egy amatőr pornófilm forgatásán is profibb felszereléseket használnak. Két indokot tudok csak felhozni az Inkubus mellett: az egyik Englund, aki talán még az Én kicsi pónim élőszereplős adaptációjában is képes lenne hozni azt a beteges zsenialitást, amit már több alkalommal láthattunk tőle, a másik pedig a hossza, a kínszenvedés ugyanis szerencsére összesen 70 percig tart. Még mazochistáknak és trash rajongóknak sem ajánlom, az unalomtól szó szerint meg lehet pusztulni már negyed óra után.

értékelés: 1/10

Zoo_Lee

1 Comment on "Inkubus (2011)"

  1. phobic23 | 2012-08-25 at 00:30 | Reply

    Cikklista frissítve!

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.