The Graves (2009)

graves_thumbAmerikai horrorokban többnyire kétféle paraszt van: a mocsárlakó kesze-kusza fogú louisinia-i baseball sapkás alkesz, valamint a sivatagban tanyázó kövér, szakállas, kalapos hillbilly fajta. Mindkettőnél van kétcsövű puska. Ebben a filmben az utóbbi redneck típus lelhető fel. Ja, és két dögös csaj a főszereplő.

Megan és Abby Graves testvérek, akik közül Megan elutazni készül New Yorkba, így az utolsó hétvégéjüket együtt töltik egy laza kis kirándulással. A sivatagos kísértettúra valóban kísérteties lesz, amikor helyiek elcsalják őket a Skull City bányáihoz. Sajnos,amilyen dögösek, annyira kevés a veszélyt sugalló pókösztönük, és persze elmennek, ahol egyhamar rájönnek, hogy van sokkal rosszabb is, mint csupán meghalni egy bányában.

Na, rögtön rá is térek az első dologra, amit alig vártam, hogy leírjak, amikor elkezdtem a filmet. Tony Todd (fekete pap) egy zseniális színész, és korábban is volt köze a horrorokhoz (pl. Kampókéz), de annyira sajnálatos, hogy többnyire ugyanezekben a szerepkörökben látható. Mindig azt érzem, hogy általa van egy erős jokerkártya a rendezők kezében, amit valahogy nem tudnak megfelelően kijátszani. A többi színészzel nincs baj, nem kell csodákat várnunk, de hozzák az alakítást.

graves_2

A Graves lehetne egy elég brutálisan ütős film, ha még több gore-t pakolnak bele. Pontosítok, ha egyáltalán lenne benne, mivel a film szó szerint eléggé vérszegény. Pozitívumként felhozható, hogy elég gyorsan beindul a “zúzda”. Csak percek telnek el, és máris menekülhetnek a lányok az életükért. Valószínűleg ez annak tudható be, hogy ezekre a független filmekre nincs sok pénz, így kevesebb is a forgatási idő, és sokszor az elkapkodott történet, karakterek ölik meg a filmet. Itt ez nem számít, egyszerűen egy belevaló csaj testvérpár akar túlélni, és valóban minden erejükkel küzdenek, majdnem másfél órán át keresztül.

graves_1

A Graves amúgy egy jó kis film. Kevés alapanyagból dolgoztak az alkotók, de azokat jól összegyúrták. Egyszer megnézhető, ha “csak úgy”, nem célirányosan akarunk filmezni.

értékelés: 6/10

levyathan

2 Comments on "The Graves (2009)"

  1. Bill Moseley-t azért megemlítettem volna, az ő neve is elég gyakran jelenik meg ilyen-olyan horrorfilmek stáblistáján pl. Az 1000 halott háza 1-2, Texas Chainsaw, 2001 Maniac stb.

    Hillbilly-nek egyébként inkább a délvidéki mocsárlakó, viszkivedelő suttyókat szokták volt emlegetni, tényleg nem kötekedésből mondom 🙂

  2. semmi gond, sosem árt, ha ha az ember tanul valami pluszt:)

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.