Amikor nem volt még Jack Ketchum, nem volt Angela Bettis, amikor még csak fiatalként a barátokat összetoborozva egyszerűen csak filmet akart készíteni Lucky McKee az ezredfordulón gondolt egyet és kvázi két filmet egybegyúrva megalkotta cikkem tárgyát, amit ráadásul tizenöt év után idén remakel is. Lássuk…

 

Semmi fenyegető felvezetés, egy idegen hirtelen halála, vagy bármi egyéb, mint ami úgy általában horrortól megszokott. Némi kaotikusság persze érezhető, a főcím emlékeztet a sokkal későbbi Enter the Void-ra (mind zeneileg, mind a színes betűk használatában), de semmi több. Fiatal amerikai futballisták és a hozzájuk tartozó pompon lányok edzenek, majd keresik egymás társaságát. Miután némi piához jutottak, elmennek egy kis tábortűzzel, mariskával, szexszel, piával fűtött sátorozásra. Minden jól alakul, ám másnap a fiúk egy kis edzést tartanak a csajoknak. Futás, fekvőtámasz, négyütemű miegymás. A lányok végrehajtják, a végén pedig egymás elleni focira kerül sor, ahol a cheerleaderek győznek. Az egyik srác bepipul, ad egy öklöst barátnőjének, aztán elszabadul a pokol. Vad dühvel kergetik az erdőben törékeny oldalbordáikat a srácok, azok pedig egy szakadékba rohannak. Egy lány éli túl a balesetet, Ő egy medvecsapdába lépett.

 

Eltelik öt év, a kis város feldolgozta a gyászt, a srácok élik mindennapjaikat, újabb pomponos lányokat hajtanak, csak egyikük érez lelkiismeret furdalást, finoman alkoholistává is vált. A túlélő kisasszony viszont nem nyugodott bele, és újraéleszti a csajokat, akik úgy cheerleader ruhában, oszló arccal kisétálnak a földből és elkezdik kibelezni az útjukba kerülőket.

 

Lucky McKee és szerző társa Chris Sivertson húzott egy merészet, és a felvezetést ötven percben tálalta. Szimpla horrornál egy baseballsapkás srác rémtörténetként mesélte volna el kábé öt percben a tragédiát, aztán hetven percig lestük volna a zombik ténykedését, itt viszont kettőt kapunk egy áráért, amolyan red herring filmként.

 

Amatőr mozi, semmi kétség. Színészi játékon, vágáson, az effekteken meglátszik. Az ilyen extra lowbudget indie filmeknél azaz érzésem támad, hogy volt egy ötlet, aztán kidolgozás nélkül az alkotók úgy gondolják, hogy menjünk, jó kedvünk legyen, forgassunk, majd menet közben alakítjuk a sztorit. Itt viszont van benne energia, és ami fontos tudatosságot éreztem.

 

Azóta kultfilm lett, mint minden McKee mozi ez is megtalálta a maga értő közönségét, szóval egyértelműen nagy reményekkel várom az idei feldolgozást, és ajánlom megtekintésre, főleg az ilyen bájosan kezdőfilmes munkákért rajongóknak.

Értékelés: 7/10

Miskei