Mimic 2 (2001) (Mimic 2 – A második Júdás-faj)

mimic2_thumbAz első rész misztikusságban bővelkedő óriásbogár-mutációját követően – ami szerintem azért elég korrektnek mondható ebben a mutáns-rovaros zsánerben – úgy döntöttek, hogy mindenkinek megéri, ha egy viszonylag ismeretlen rendezővel (Jean de Segonzac) lehúznak róla még egy bőrt, szigorúan videós indíttatásból. Hát, olyan is lett.

Három letépett arcú holttest kerül elő a csatornából, a nyomozók pedig kiderítik, hogy mindegyik fazonnak volt valamilyen köze egy Remy nevű, szimpatikusan szerencsétlenkedő bogárkutató csajhoz. A nyomozást leszámítva sokáig nem történik semmi érdemleges (csupán néhány újabb gyilkosság), majd a film harmadánál Remy-t pár kölyök kíséretében bezárja valaki vagy valami a suliba.

mimic2_2Szimpatikus nyomozónk kívülről próbál segíteni a csajnak, és mint később kiderül, rá is fér, ugyanis ez az  arcletépős fazon valójában egy újabb (emberméretű) Júdás-mutáns, akinek ráadásul pont szaporodni támad kedve a csinos és szingli Remy-vel…

mimic2_1Még ha a többség nem is ért egyet azzal a kijelentéssel, miszerint a Mimic első része gazdagon volt telítve a B-filmekre jellemző elemekkel, akkor ez a folytatás minden bizonnyal meggyőzi őket a letagadhatatlanul olcsó másolatok attribútumaival. Mert tulajdonképpen ez a sequel nem csinál mást, minthogy az eredeti receptet (óriáscsótányok vs. emberek) egy még szűkebb keresztmetszetbe adaptálja (iskola épülete), és ebből a helyzetből próbál valami izgalmasnak mondhatót kihozni, helyenként több-kevesebb sikerrel. Egyszer meg lehet nézni unaloműzésképpen, de senki nem várjon tőle semmi maradandót!

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Mimic 2 (2001) (Mimic 2 – A második Júdás-faj)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.