The Rite (2011) (A rítus)

The_rite_2011_film_posterHogy őszinte legyek, egy kezemen meg tudnám számolni azokat az ördögűzés-témájú filmeket, amiket igazán szeretek, bár ennél a számolásnál sem kellene mind az öt ujjamat használni ahhoz, hogy a felsorolás végére érjek. Akad azonban néhány mű, aminek sikerült a megugrania azt a bizonyos lécet, ezek közé tartozik a 2011-es Rítus is, térjünk is rá gyorsan, miért.

Főhősünk, Michael Kovak temetkezési vállalkozóként keresi kenyerét. Michael azonban nem önszántából választotta ezt a különös hivatást, pályaválasztásában nagyobb szerepet játszott édesapja akarata, hiszen a családban több generáció óta szinte kizárólag papok és temetkezési vállalkozók voltak. A fiatalember azonban nem leli semmi örömét teológia szakos tanulmányainak, így csupán idő kérdése, mikor adja fel a rákényszerített karrier beteljesítését. Négy év elteltével, a záróvizsgához közeledve Michael besokall, elhatározza, hogy megszakítja tanulmányait, ezt pedig feljebbvalójával, Matthew atyával közli írásban.

IaA9u

Ezzel a döntéssel események láncolatát indítja be, Matthew atya kétségbeesetten próbálja a papi pályára visszaterelni Michaelt, ezért elküldi egy ördögűző szemináriumra, amelynek elvégzése esetén a fiatalember mentesülne az egyháznak visszatérítendő pénzösszeg kifizetésétől is, amit abban az esetben kéne átutalnia, ha megszakítaná tanulmányait. Michael szkeptikus a témát illetően, ennek megfelelően kétkedve hallgatja az előadásokat, amit az oktató, Xavier atya észre is vesz, ezért elküldi barátjához, Lucas atyához, hogy az unortodox módszereket is használó pap mellett láthassa saját szemével az ördögűzés mibenlétét.

anthony-hopkins-as-father-lucas-in-the-rite

A rítus, úgy gondolom, több szempontból is nagyszerű alkotás. Az átlag ördögűző-sablonoktól nagy mértékben eltér egy olyan irányba, amelyet a téma tucatfilmjei nem képesek követni. Ha belegondolunk, mit kaphatunk egy átlagos ördögűzős filmtől, nem sok minden jut eszünkbe. Általában megtudjuk, hogy nem érdemes régi könyvekben található rituálékat kipróbálni, esetleg, hogy bármelyik kisvárosi család gyermekében ott rejtőzhet néhány démon. Ettől eltérően, a Rítus megragad egyfajta vezérfonalat, ami mentén képes tartalmat és mondanivalót vinni a történetbe. Természetesen nem vagyok híve annak, hogy minden filmnek mély mondanivalóval kell rendelkeznie, csupán úgy gondolom, egy magában ennyi potenciált rejtő témát érdemesebb így megközelíteni.

The-Rite-Blu-ray-1

Hatalmasat dob az összképen Anthony Hopkins játéka is, aki mint mindig, most is zseniálisan formálja meg a rá szabott karaktert. Különösebb logikai buktatók nem rontják az összképet, a képi világ pedig tökéletesen megfelel a film által sugallt nyomasztó hangulatnak.

Értékelés: 9/10

Kinek ajánljuk: Nem csak az ördögűzős filmek és a horror rajongóinak. Bármilyen filmkedvelőnek, akár többszöri újranézésre is!

(Absvrd)

youtube-logo       imdb-share-logo       

 

2 Comments on "The Rite (2011) (A rítus)"

  1. Ajánlom én is.
    Most tervezem beszerezni a gyűjteményembe Blu-ray-en 🙂

  2. Én mondjuk nem adtam volna neki ennyi pontot, de ízlések és pofonok. Viszont azt azért megemlítettem volna, hogy a démon Anthony Hopkins-t megszállva magyar nyelven szólal meg, ha nem is elgondolkodtató (bár szerintem az), de mindenképpen érdekes adalék 🙂

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.