Van Helsing: The London Assignment (2004)

VHMiniÍme, egy újabb rajzfilmecske, amit egy filmhez készítettek mintegy extra anyagként, ahelyett, hogy szépen kidolgozták volna és sorozat indult volna belőle. A Van Helsinghez előzményként íródott rövid szösszenet megpróbálja visszaadni a film hangulatát és elrepíteni bennünket azon események elé, melyek Hugh Jackman karakterét, Gabriel Van Helsinget későbbi küldetéséhez kapcsolják. Sajnálatos módon itt is csupán egy epizódnyi fél órácska állt rendelkezésre, így olyan is lett a mű.

Londonban titokzatos halálesetek történnek, egy kegyetlen sorozatgyilkos szedi áldozatait, amolyan klasszikus Hasfelmetsző Jack-es stílusban. A halottak mindannyian nők és úgy tűnik, a mániákus még nem végzett ámokfutásával. Ide érkezik Gabriel Van Helsing, és hűséges csatlósa, Carl, hogy kiderítsék, milyen misztikus, istentelen lény áll a szörnyűségek hátterében. A filmből megszokott humor, akrobatika, illetve megszentelt és felturbózott fegyverek ismét hősünk rendelkezésére állnak – pontosabban úgy volna helyes fogalmaznom, hogy MÁR, előzményről lévén szó.

VH1

Maga az alkotás felidézi a ’90-es évek rajzfilmjeinek hangulatát, igazán a 16-os karikát sem feltétlenül tenném ki rá, hiszen annyira nem találtam ijesztőnek, persze a cenzorok bizonyára szigorúbban néznék ezt. Nagyon kevés a vér, inkább csak utalás akad rá, konkrét gore jelenet és gyilkosság nem történik a „kamera” előtt. Ezzel nem azt sugallom, hogy hatévesekkel nézessük meg, csak arra próbálok utalni, hogy a ’30-as évek horror eszközeivel dolgozik a rendező, Sharon Bridgeman. Viszont, ha ebből a szemszögből nézzük, akkor egészen kellemes kis akció horrorról van szó.

VH2

Kicsit összegyúrása pár klasszikus filmnek, én felfedezek benne Scooby-Doos, Hasfelmetsző Jack-es, Jekyll és Hide-os, illetve némi videojátékos ráhatásokat is. Összességében izgalmas, kicsit katyvasz-érzetet keltő, inkább felnőttebb gyerekek számára készült rajzfilmnek tűnt, így a nem rossz kategóriába sorolnám.

Értékelés: 6.5/10

imdb-share-logo

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Van Helsing: The London Assignment (2004)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.