Igaz történet alapján – The Amityville Horror

take-a-look-at-these-10-posters-of-original-horror-movie-posters-and-their-remakes-which-42407133Amint azt minden horrorrajongó jól tudja, az elátkozottnak tartott házak az egyik legnagyobb alapmotívumnak számítanak a műfajon belül. Ezek közül sok ilyen helyet megismerhettetek már ParaHelyek-rovatunkban, mai cikkünkben pedig az ilyen témájú horrorok egyik legnagyobb ikonját, az Amityville Horrort megihlető eseményeknek járunk utána, amelyek az 1979-es és a 2005-ös remake jeleneteit inspirálták. 

Történetünk helyszíne a New York államban található Amityville települése, amelynek közvéleményét 1974 november 13-án egy borzalmas bűneset sokkolta, az Ocean Avenue 112-es házszáma alatt lakó DeFeo család hat tagját ugyanis brutálisan meggyilkolták. A rendőrségi helyszínelés során a két szülőt és a négy gyermeket hason fekve találják vérbe fagyva, halálukat pedig lőtt sebek okozták, amelyeket egy 336-os Marlin vadászpuskából adtak le. Az eset másnapján az egyetlen túlélőt, a család legidősebb fiát, Ronald DeFeo Jr-t letartóztatják gyilkosság vádjával, miután a 23 éves fiatalember beismerő vallomást tesz. Ennél a pontnál el is érkeztünk az első érdekességhez, kronológiai sorrendben ugyanis nem úgy zajlottak az események, ahogyan azt elképzelhetnénk egy ilyen esetben.

defeo-family-1

defeo_family_murders_

Ronald a gyilkosság végeztével megmosakszik, majd munkába indul, ahonnan hazatérve észreveszi a holttesteket, majd pánikszerűen menekülve a közeli kocsmába siet, ahol közli, hogy valaki megölte az egész családot. Gondolhatnánk, hogy egy hidegvérű elkövetőről van szó, de a nyomozók szerint sem stimmelt minden, hiszen a hat áldozat egyike sem volt elkábítva, ellenállásra utaló nyomot nem találtak, így szinte kizártnak tartották, hogy a DeFeo-fiú egyedül követhette el a bűntényt. A házba 1965-ben költöző amerikai-olasz család tagjaira sosem volt panasz, ennek ellenére a közvélemény biztosítási csalást, részeges, erőszakos családfőt, sőt még maffia-ügyletet is sejt a dolog hátterében. Hamar kiderül, hogy Ronald nem vetette meg a drogokat, különösen az LSD-t, erre pedig ügyvédje gyorsan rá is fog, mondván, védence nem volt beszámítható állapotban azon az éjjelen, álláspontját továbbá alátámasztja Ronald vallomása, akit állítása szerint hangok utasítottak a mészárlás elkövetésére. A vádat nem hatja meg ez az elmélet, a fiatalembert pedig hatszoros életfogytiglanig tartó börtönbüntetésre ítélik.

Az események után a családi házhoz rendkívül alacsony áron lehet hozzájutni, ezt kihasználva veszi birtokba a Lutz család (George és Kathy Lutz, valamint két gyermekük), akik, bár tisztában voltak a hely múltjával, úgy gondolták, érdemes kihasználni a kínálkozó lehetőséget. 1975 december 18-i beköltözésük sem zökkenőmentes, biztos, ami biztos alapon a család papot hív, hogy az áldja meg a lakást, azonban állítólag egy gonosz, éteri hang szólítja fel távozásra az atyát, aki a konfrontáció után rosszul is lesz.

haunting_house2

Lutzék beszámolója szerint a ház valódi földi pokol volt: falból folyó sötét színű massza, hőingadozások, poltergeist-jelenségek, láthatatlan erők. Ha ez nem volna elég, George állította, hogy éjjelente negyed négy körül (amikor a DeFeo-gyilkosságokat nagyjából elkövethették) felriadt – némileg komikus módon – egy nagyzenekar hangolását érzékelve a szobában, a család kisebbik gyermeke, Missy pedig Jodie-val, egy képzeletbeli baráttal társalog, aki olykor egy malac alakját ölti magára. Lutzék kerek 28 napig bírják elviselni a megpróbáltatásokat, ezek után pedig fejvesztve menekülnek otthonukból, mondván, egy percet sem hajlandóak többet ott tölteni.

A család különös történetét hamar felkapja a sajtó, felmerül Ronald DeFeo Jr. ügyének perújrafelvétele, Lutzék pedig megismerkednek William Weber-rel, Ronald ügyvédjével, aki hatalmas anyagi lehetőséget lát a sztoriban. 1976 február 16-án már sajtótájékoztatót tartanak egy esetleges könyv kiadásáról, a new yorki illetőségű 5-ös csatorna pedig oknyomozó filmet készít az ügyről. Ennek során egy négyfős stáb dokumentálja a házban összehozott szeánszt, ahol parapszichológusok, médiumok, és persze a korábbi cikkeinkből (amelyeket itt, itt és itt olvashattok) már jól ismert Warren házaspár is tevékenykednek.

warren-amityville

A tudósítók egyikének, Marvin Scottnak a beszámolója szerint az ég adta világon semmit nem sikerült lencsevégre kapniuk, pedig, ha valakik, akkor ők reménykedtek legjobban egy paranormális jelenség dokumentálásában. Lorraine Warren-t elönti a félelem és gonosz jelenlétet érzékel, egy médiumnak migrénje lesz, de látványos videónak nyoma sincs, születik ellenben egy érdekes fotó, amely tovább borzolja a kedélyeket, és amit 1979-ben George Lutz tár a publikum elé egy showműsorban. Állítása szerint egy automata, mozgásérzékelő fényképezővel sikerült lencsevégre kapni a különös, fénylő szemű alakot.

bghst

Természetesen több verzió is születik, némelyek a képen az egyik DeFeo-gyermek, John szellemét vélik felfedezni, mások Jodie-t, a képzeletbeli barátot (ezúttal mellőzve a malac-formát), míg akadnak olyanok, akik szerint a kép hamisítvány. Lutzék nehezen bírják a média rájuk nehezedő nyomását, így ’76 májusában Los Angelesbe költöznek, ahol megismerkednek egy forgatókönyvíróval, Jay Ansonnal, aki visszautasíthatatlan ajánlatot tesz nekik, 1977-ben már a könyvesboltok polcaira is kerül az Amityville Horror nevet viselő könyv, két évre rá pedig debütál a hatalmas sikert hozó film is. William Webernél elszakad a cérna, hiszen Lutzék felrúgták a vele kötött megállapodást, ezért úgy dönt, kitálal a családról. Állítása szerint az egész egy jól megtervezett átverés volt, a házban talált nyálka a helyszínelésnél használt ujjlenyomat-vevő elegyből származott, az ablakban megjelenő démon valójában a család macskája volt, a legyek pedig akkor költöztek be a lakásba, amikor a holttestek még ott hevertek. Weber állítását támogatni látszik az időközben a házba költöző Cromarty család is, akik nem tapasztalnak semmi ijesztőt ott tartózkodásuk során. A DeFeo család gyermekkori barátja is előkerül, aki azt állítja, a pincében talált vörös szoba a játékok tárolására szolgált, külseje pedig azért lett ilyen, mivel nem volt kéznél más színű festék.

july-30-1979

Weber szerint létezik egy hangfelvétel is, amelyeken együtt tervezik meg a családdal, hogyan színezzék ki a sztorit, azonban ezt a felvételt nem hozták nyilvánosságra a mai napig sem. Per pert követ, a film gigászi bevételt hoz (40 nap alatt 46 millió dollár) valamint Lutzék is bepöccennek, és hazugságvizsgálatnak vetik magukat alá, amelyet egy neves, a CIA-nál is dolgozó szakember végez, a próbán pedig át is mennek. Az ellentábor -Weberrel az élen-  indoklása szerint azért, mert Lutzék már annyit beszéltek a történetről, hogy maguk is igazságként fogták fel. Létezik egy interjú is, amelyen a család papja alátámasztja a Lutz-féle verziót, de ezen a képsoron az atya anonimitásban marad, hiszen kérésére arcát kitakarják.

Az idők során a ház zarándokhellyé változik, voltak idők, hogy a kertben sátortábort alakítottak ki az érdeklődők, hogy minél előbb jussanak be a legendás lakásba. Amityville nehezen viseli az iszonyúra duzzadó turistaáradatot, így később sikerül kiharcolniuk, hogy gátat szabhassanak a látogatók végtelen özönének, a rengeteg felhajtás pedig kikezdi Lutzék házasságát is, így George és Kathy elválnak.

amityville_house

Az Ocean Avenue 112 jelenleg is magántulajdonban áll, mostani lakói – csakúgy, mint más családok, akik ott éltek – semmilyen parajelenségről nem számoltak be. A DeFeo gyilkosságok indítéka többek szerint továbbra sem teljesen tisztázott, csakúgy, mint maguk az események. Ronald DeFeo Jr. jelenleg is börtönbüntetését tölti. Kathy Lutz 2004-ben, George Lutz 2006-ban hunyt el, állításuk mellett, miszerint a könyv és a film eseményei a valóságot festik le, halálukig kitartottak.

(Absvrd)

Értékelés

Film: 7/10

Háttértörténet: 7/10

A The Amityville Horror (A rettegés háza) című filmről szóló cikkünket elolvashatjátok az alábbi linken ITT

 

Be the first to comment on "Igaz történet alapján – The Amityville Horror"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.