Phantasm: Ravager (2016)

phantasmv_thumbA Phantasm legutóbbi része, az 1998-ban megjelent Oblivion hagyott maga után némi kívánnivalót – olyannyira, hogy a rajongók még több mint 10 évvel később is könyörögtek egy hivatalos lezárásért Don Coscarellinek, és kisebb örömünnepet ültek, amikor a rendező, vagy Reggie Bannister elejtett pár mondatot arról, hogy szeretnének összehozni egy ötödik Phantasm filmet. Az álom egy éve valóra vált, tavaly nem csak hivatalos bejelentést, de előzetest is kaptunk a sorozat utolsó darabjához, a Ravager névre keresztelt fináléhoz, a héten pedig mind VOD platformokon, mind külföldi mozikban megtekinthető lett az idén 37 éves széria befejezése.

Mike halála után Reggie a Tall Man után vetette magát a dimenziókapuba, azonban hogy ezt követően mi történt, ő maga sem tudja. Kis idővel később magányosan sétál a sivatagban, visszaszerzi ikonikus, fegyverekkel felpakolt kocsiját, majd a Tall Man szférái üldözőbe veszik – és húsz évvel később egy nyugdíjas otthonban tér magához. Mike mellette van, súlyos demenciával diagnosztizálták, és úgy tűnik, minden amit átélt – a számtalan összecsapás a dimenziókon túli rabszolgakereskedővel, Mike és Jody halála, mind csak egy idős, lassan haldokló ember tévképzete volt. A sors azonban közel sem ennyire egyszerű – Reggie szó szerint néha elmerül a múltban, azonban nem csak az emlékei válnak egyre zavarosabbá és inkonzisztensebbé, az idős otthon rideg valósága is egyre furcsábbá válik – néha egyedül van, néha Mike is mellette áll, barátja néha hisz neki, hogy mindez csak a Tall Man újabb trükkje, néha cinikusan letudja a történeteket egyszerű meséknek.

phantasmv01

Ez a furcsa inkonzisztencia és szinte random ugrálás pedig az egész filmet végigköveti, és annyi elméletet, magyarázatot nyújt a történetre, hogy a konkrét értelmezés majdnem teljesen a nézőkre és a rajongókra van bízva. Tényleg a teljes sorozat csak Reggie fejében játszódott le, ahogy az idősek otthonában fokozatosan leépült? A Tall Man újabb trükkje az egész? Egyáltalán biztos, hogy Reggie valaha visszatért abból a dimenziókapuból, amibe az Oblivion végén besétált? Az utazása során számtalan ismerős lénnyel és helyszínnel találkozik, bepillantást nyer olyan világokba/dimenziókba/idősíkokba, ahol a Tall Man már leigázta az emberiséget, olyan világokba, ahol Jebediah Morningside soha nem kelt át az első dimenziókapun, mindezalatt pedig a váltások lehetetlenné teszik az egyértelmű döntést, hogy mi is az igazság, mi történik valójában.

phantasmv02

Ez a vonal valakinek tetszeni fog, valakinek nem – személy szerint biztos újranézem még párszor a filmet, hogy minél többet felfogjak a történetekből – azonban ez a furcsa kohézió, a filmet uraló olcsó minőség (mind a képminőség, mind az effektek olyan minőséget képviselnek, ami évekkel ezelőtt is gyengének, elavultnak számított volna) valószínűleg sikeresen elidegenítenek mindenkit, aki nem ismerte, és szerette a korábbi részeket. A többieknek viszont a Ravager a tökéletes finálé. A puszta tény, hogy ez a film végül elkészült, mesébe illő. Az, hogy összeszedtek minden egyes még aktív színészt, akinek valaha köze volt a sorozathoz a főszereplőktől (Angus Scrimm, Mike Baldwin, Reggie Bannister, Bill Thornburry) egészen olyan kisebb karakterekig, mint az első rész lila ruhás női zombija és a harmadik részben szerepelt Gloria Lynn Henry – eszméletlen teljesítmény. És ami a filmet mindenek felett élvezhetővé teszi, hogy a teljes stáb érezhetően mindent beleadott az utolsó körbe – Scrimm élete utolsó szerepében ugyanazzal a karizmával és erővel adja a Tall Mant, mint 37 évvel ezelőtt, a készítők felvonultatnak mindent a széria szinte összes szörnyétől kezdve klasszikus zenékig, ismerős történetmotívumokig (mint Reggie elbaltázott csajozási kísérletei). Ha úgy veszem, még az olcsó minőség is egyfajta tisztelgés a múlt előtt – a Phantasm soha nem volt túl sikeres, vagy olyan széles körben ismert széria, hogy egy átlagos Péntek 13 film költségvetését tudhassa magának, mindig kevés pénzből, kevés helyszínen, és az ismerős színészi gárdával művelt csodákat – ez pedig most is sikerült. Bár tartottam tőle, hogy a rendező székébe ezúttal más került, és Coscarelli csak íróként és producerként vezényelte le a befejezést, egy rossz szavam nem lehet David Hartman munkájára, minden egyes képkockán érezhető, hogy egy vérbeli rajongó kötelességtudatával és lelkesedésével állt hozzá a projekthez

phantasmv03

Hosszasan áradozhatnék még a nosztalgiáról, arról hogy egyes részek miért jók pont azért mert nem jók és nem is kellett soha annak lenniük ebben a szériában, de azt hiszem ideje konklúziót vonnom: ha nem ismerted és szeretted eddig a szériát, nem éltél legalább pár évig abban a tudatban, hogy az Oblivion íztelen és céltalan lezárása volt a finálé, és csak egy generikus, ijesztő horrorfilmre számítottál, a Ravager olyan szintű katasztrófa lesz számodra, amit a feléig nem tudsz majd végignézni. A Ravager a többiek számára sem lesz ijesztő, sőt, lehet még azzal is vitába szállnék, hogy egyáltalán a horrorfilm definíciója illik-e rá – de egy kultusz film tökéletes folytatása, a sorozat méltó lezárása, valami, amiről nem is hihettük, hogy valaha elkészül, most pedig itt van, és teljesít mindent, amit rajongóként vártam és szerettem volna tőle. Lehetetlen vérbeli rajongóként úgy végignézni Scrimm utolsó alakítását legikonikusabb szerepében, vagy Reggie, Mike és Jody utolsó közös jeleneteit, hogy azok ne érintsenek meg valami hihetetlenül nosztalgikus és érzékeny pontot. Egy 18 éve várt lezárás, amelyen érződik mind a készítők, mind az őket támogató rajongók szeretete.

értékelés: 9/10

Zoo_Lee

Be the first to comment on "Phantasm: Ravager (2016)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.