Ha valaki valaha feltenné a kérdést, hogy mi a közös egy ókori görög színházban, egy középkori európai királyi udvarban, Picasso művészetében, vagy Stephen King 1986-os regényében, az Az-ban, nem biztos, hogy mindenki kapásból a bohócokra asszociálna. Pedig a helyes megfejtés ez lenne, ugyanis a fent említett négy, egymástól igen eltérő témakör képzeletbeli metszéspontjába a mindannyiunk által ismert rejtélyes figura kerülne.

Ahogyan azt jól tudjuk, a bohócok a horrorfilmek és rémtörténetek egyik legikonikusabb alakjainak mondhatók, de ahhoz, hogy magát a jelenséget átfogóbban láthassuk, némi kitekintésre van szükség a történelem és a tudomány területén egyaránt.

A bohócok karakterének története némileg talán meglepő módon egészen az ókori Egyiptomig nyúlik vissza, legalábbis ebből az időszakból találhatunk először olyan írásos nyomokat, amelyek a fáraót szórakoztató tréfamesterek létezéséről számolnak be. Ahogy haladunk előre az időben, úgy válik egyre kifinomultabbá a bohócok személyisége, a színdarabjairól híres ókori Hellászban már karakterizált formában is megjelenik a komikus színész, aki tragikus társának szerepkörét hívatott ellensúlyozni. Ezt követően majd az ókori Róma stupidusa alapozza meg a középkori Európa királyi udvarainak jelentéktelennek tűnő, ám sokszor annál nagyobb befolyással bíró alakját, az udvari bolondot.

Az udvari bolondoknak jóval nagyobb szerep jutott a király udvarban, mint azt elsőre gondolnánk. Sokszor maguk alapozhatták meg például egy prominens vendégeket felvonultató lakoma hangulatát, és ami talán még fontosabb, ezek a komikusok jóval szabadosabb formában tálalhattak aktuálpolitikai kérdéseket, sokszor nem nélkülözve az olyan hangnemet sem, amiért egy átlag embernek komoly árat (ami ez esetben általában az illető életével volt egyenlő) kellet volna fizetni. Az udvari bolondok így nagy közönséget vonzó előadásaikkal sokszor segítettek levezetni a társadalom bizonyos rétegeiben felgyülemlett feszültséget, ezért némelyikük komoly hírnévre és népszerűségre tett szert. Egy 1560-as feljegyzésben már találkozhatunk az angol clown szóval, ennek gyökereit valószínűleg egy hasonló hangzású skandináv szó testesíti meg, amelynek jelentése nagyjából kétbalkezesre fordítható le.

A bohócok napjainkban ismert megjelenéséhez Joseph Grimaldi neve köthető, hiszen a XVIII. és XIX. században elő komikuson láthatott először a nagyközönség harsány színű arcfestéket, nevetséges, abszurd megjelenést kölcsönző ruházatot. Érdekes módon az ő esetében jelenik meg elsőként plasztikus formában a bohócok kettőssége, hiszen annak ellenére, hogy hihetetlenül népszerű volt azidőtájt Angliában, élete tele volt tragikus fordulatokkal. Az erőszakos apa mellett felnövő, így gyermekkorában sokat szenvedő Grimaldi később depressziós epizódokkal küzdött, első felesége belehalt a szülésbe, fia 31 évesen halálra itta magát, emellett a rengeteg groteszk, fizikailag megterhelő mutatvány miatt állandó fájdalom gyötörte.

Anglia legnépszerűbb komikusa végül 1837-ben halt meg nincstelenül, alkoholistaként. Innentől kezdve gyakran találkozhatunk tragikus sorsú, vagy épp erőszakos hajlamokkal bíró bohócokkal, az évtizedek során pedig ez a fajta, hasadt személyiségre emlékeztető karakter lassan, de biztosan -ha lehet ezzel a szófordulattal élni- új, különálló utakra lépett.

A köztudatba való mindent elsöprő berobbanás korszaka egyértelműen John Wayne Gacyhez köthető. A sokak által ismert sorozatgyilkos 33 ember életét oltotta ki brutális módon, ezek mellett azonban meglepő módon rendkívül sikeres bohóc is volt. A Pogo elnevezésű karatker jelmezét gyakran és nagy örömmel öltötte magára, néhány esetben akár kétszáznál is több embert szórakoztatva. Gacy főként fiatal fiúkat és férfi prostituáltakat erőszakolt, kínzott és ölt meg, bármilyen különösebb motiváció nélkül, kilenc áldozatára pedig olyan rossz állapotban találtak, ami az azonosítást lehetetlenné tette. A kettős életet élő Gacy titkát sosem sikerült megfejteni, kivégzése után sem agyi, sem egyéb rendellenességet nem találtak, több szakértő szerint egyik személyiségprofil sem illeszthető rá. A gyilkos bohóc története rengeteg embert megihletett, köztük Stephen Kinget is, aki az Az című, világhírű regényében szereplő bohóc, Pennywise karakterét is róla mintázta.

A bohócok különleges jelenségét egyre többen kezdték tanulmányozni, a filozófiai, pszichológiai eszmefuttatások nagy része szerint a kettősség és a kiismerhetetlenség elegye alkotja a bohócok népszerűségének alapjait. Többen már-már archetipikus tulajdonságokkal ruházzák fel őket, a káoszban és az őrületben rejlő rendszer, vagy épp az élet végtelen ciklusainak jelképeiként azonosítva a komédiásokat. Elég, ha a Heath Ledger által zseniálisan megformált Joker karakterére gondolunk, vagy a Tarot-kártya Bolondjára, aki az Istentől való elszakadást, majd a hozzá való visszatérést jeleníti meg, analógiaként az univerzum önmagába való visszatérésére. Mára már hivatalosan elismert diagnózisként tartják számon a coulrophobiát, vagyis a bohóciszonyt, amelynek eredete is vélhetőleg a gonosz bohócok -jobban mondva a róluk szóló történetek- elterjedéséhez köthető. Ilyenekben nincsen hiány, hiszen rengeteg rémtörténet és horrorfilm használja fel kellékként ezt a karaktert a mai napig. A Sheffield University egyik kutatásában 250 gyerek bevonásával készítettek felmérést a bohócok megítéléséről; eszerint a 4 és 16 év közti fiatalok jelentős része inkább negatív hangnemben nyilatkozott a kórházi dekoráció bohócokat felvonultató elemeiről. Ennek ellenére a kórházakban rendkívül népszerű a bohócok tevékenysége, hiszen más kutatások szerint kifejezetten jó hatással van a műtét előtt álló, vagy a súlyos betegségekben szenvedő gyerekek kedvének javításában.

A bohócfóbia napjainkban reneszánszát éli, jó példa erre, hogy a Facebookon megtalálható, I Hate Clowns névre hallgató oldal már több, mint 400.000 like-al büszkélkedhet. 2016-ban az USA-ban kezdetét vette a nagy bohóc-tömeghisztéria. Szinte mindegyik államban sorozatos bejelentések érkeztek bohócruhába öltözött, felfegyverzett, fenyegetően, olykor támadólag fellépő egyénekről, ezeket az észleléseket pedig rendőrség komolyan is vette, egyik esetben még egy teljes iskolát is bezártak a nyomozás idejére. A helyzet fokozódását jól jelezte, hogy egyes helyeken megalakultak az úgynevezett bohóc-ellenes őrjáratok, amelyek során felfegyverzett emberek rótták az utcákat, agresszív bohócokat keresve. A jelenség átterjedt további országokra is, így később már nem csupán amerikai állampolgárok orra alá törtek borsot a rebellis bohócok.

(Absvrd)