Psycho (1960)

Viszonylag kevés film született, amely elmondhatja magáról, hogy örökzöld, és évtizedeken, nemzedékeken keresztül is ugyanolyan friss marad, amint amikor először mutatták be a nagyközönségnek. A filmtörténet remekművei köze sorolható Alfred Hitchcock klasszikusa, és kétlem, hogy ismeretlen lenne bárki számára, akit kicsik is érdekelnek a filmek. 

Marion és barátja régóta tervezik házasságukat, ám ehhez sok pénzre van szükség. Egy nap a nő főnöke megbízza őt, hogy 40.000 dollárt vigyen el a bankba, Marion azonban úgy dönt, hogy meglép a könnyű zsákmánnyal. Menekülése során autót vált, és estére megszáll a magányos Bates motelben. A tulajdonos, Norman, kedves, tisztelettudó, jóképű fiatalember, akitől a nő megtudja, hogy a férfi anyjának egészségi állapota nem engedi, hogy a fia normális életet éljen. A drága mama nem szívleli, ha idegen fruskák legyeskednek a kisfia körül. Biztos nem lehet kedves teremtés, arra azonban Marion sem számít, hogy ez lesz az utolsó éjszakája…
Egy héttel később Marion testvére szintén megérkezik a motelba, hogy felkutassa eltűnt nővérét. Az igazság azonban sokkal szörnyűbb, mint amire ő, vagy a felbukkanó magánnyomozó bármikor is gondolhatott volna.

A Psycho sok szempontból forradalmasította a filmipart, tabukat döntögetett, és olyan pszichológiai horrort kínált a közönségének, mellyel korábban nem találkoztak a nagy vásznon. Talán ez volt az első nagyszabású horrorfilm, melyben az antagonista nem egy óriásmajom, vámpír, múmia vagy űrlény, hanem egy átlagos ember, aki akár a szomszédunk is lehetne. Először ismerhettük meg az emberi lélek eltorzult, beteges bugyrait, melyek rejtve maradnak az ártatlan szemek előtt, mindaddig, ameddig már túl késő nem lesz. Egy elemzés szerint a motel három emelete a freudi pszichoanalízis elméletét szimbolizálja: az alagsori szint az id szint (személyiségünk legprimitívebb, ösztönkésztetési szintje). A földszint az egó szintje, amely a valóság követelményihez igazodik. Norman “normális” viselkedését tükrözi, ahogyan mások ismerik meg. A felső emelt a szuperegó szintje, Norman lelkiismerete.

Meztelenség és vér – egyszerre vonzó és rémisztő, ráadásul egy intenzív jelenetben, aminek képkockái végül emblematikusak lettek a műfajban. A színésznőre amúgy bőrszínű testmaszkot kentek, ami végül leolvadt a forgatás alatt, Hitchcock végül a meztelen verzió mellett döntött.

További érdekesség, hogy a film előkészítése és forgalmazása cseppet sem volt zökkenőmentes. A Paramount nem akart semmit sem kezdeni a történettel, szerintük nem filmesíthető meg. Szintén zavarta a stúdió fejeseit, hogy a Mariont alakító színésznő, Janet Leigh, aki már korábban is A-listás színésznő volt, meghal a film első felében. Ettől a húzástól nem csak a producerek kaptak a fejükhöz, hanem a moziteremben is sok nyitott szájból eshetett ki a popcorn. Mi lesz most? Tényleg meghalt? Mi történhet ezek után?
Azonban Hitchcock gondoskodott arról, hogy feszülten üljük végig a filmet: a sok szokatlan kameraszög, fényképezés, valamint a mindenki által ismert és kedvelt főhős eltűnése mind azt segítette elő, hogy a nézők elveszve, mankó nélkül érezzék magunkat.

Anthony Perkins alakítása és Hitchcock rendezése sikertörténet, további öt film, tévésorozat, könyv, és képregény született a Psycho franchise égisze alatt, azonban véleményem szerint egyik sem üti meg a legelső mércéjét. Ez a film egyértelműen felelős a horror műfaj megreformálásért, és olyan további filmeknek és műfajoknak adott táptalajt, melyek a 70-es évek grindhouse mozijaiban bontakoztak ki.

Igenis, tessék megnézni ezt a filmet!

értékelés: 9/10

levyathan

Be the first to comment on "Psycho (1960)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.