Marvel Zombies Return #1-5 (2008)

Ezúttal a multiverzum egy, a mi Földünkhöz kísértetiesen hasonlító világában folytatódnak a Marvel Zombie szuperhőseinek kalandjai. Az öt füzetes történetben öt főbb szereplővel (Pókember, Iron Man, Rozsomák, Giant-Man, és Hulk) meséli el az anti-hősök legújabb, húsra éhes kalandjait, ráadásul egy minden eddigieknél nagyobb csattanóval a végén!

A Marvel Zombies 2 eseményei után járunk – egész pontosan azzal végződött akkor a történet, hogy a megmaradt néhány túlélő zombihőst egy teljesen új univerzumba teleportálja Malcolm -, amikor is a zombi Pókember egy Föld-Z nevű bolygóra kerül, ahol megpróbálja valahogy leküzdeni a hús iránti vágyát, aminek az lesz a vége, hogy egy csomó ellenségét (Dr. Octopus, Electro, Mysterio, Keselyű stb.) bezombítja.

Eközben a mohó étvágyú zombi Giant-Man felzabálja az egész Stark Industries-t – még a lusta, léha Tony Stark sem menekül meg, csupán a Vasember páncéljába bújó Rhodney éli túl. A bolygó Holdjának Kék Terébe Hulk és a száműzött gladiátor haverjai (Warbound) éppen támadást indítanak, de csak a Giant-Man által megfertőzött Medusa és Black Bolt fogadja őket. Miután Hulk is elkapja a vírust, egyből lejön a Földre, és elkezdi a behabzsolni a lakosságot az időközben általa megfertőzött Sentry-vel. A zombi-Rozsomák és az itteni közben egy Japán kitérőben összeverekedik, majd ez utóbbi legyőzi élőholt alteregóját, a Pókember pedig vért vesz tőle, ugyanis Logan regeneráló képességével talán meg tudja gyógyítani, de legalábbis állítani a zombi-járványt, amelyben a végén már más hősök is bekapcsolódnak…

Az egész epizód Uatu (vagy más néven Watcher) narrációjával kezdődik, aki megpróbálja megtalálni, merre is szöktek el a Marvel Zombies 2 részének utolsó élőhalottjai – ezekből hármat is kapunk. Egyrészt ott van az étvágyát vesztett Pókember, aki karakterét tekintve teljesen zombisztikusan néz ki – mondjuk háló helyett például az artéria-hálózatát lövi ki, ami azért elég morbid humorforrás -, de ő lett az események helyszínéül szolgáló Föld-Z jófiúja, aki meg akarja állítani a vírust, amiben ő is szenved(ett).

Aztán ott van még a járványt ezen a világon leginkább elterjesztő, ipari zabálógépként szerepében tetszelgő Giant-Man, illetve Rozsomák – bár ő egyedül csak a második kötetben kapott helyett. Kifejezetten  tetszetős az is, hogy egy csomó más – történet szempontjából nem releváns – karaktert szintén beleszőttek a történetbe (Kitty Pride, X-professzor, helyenként más szuperhős-csoportosulások) egyfajta színesítésként. Ja, és a csattanó, ha akarjátok tudni: gyakorlatilag a Marvel Zombies franchise kezdetéhez visz minket vissza, Sentry-vel a főszerepben, haha!

Minden füzet nagyjából egy-egy központi szerepet játszó karakterre próbál fókuszálni (#1 Pókember, #2 Iron és Giant-Man, #3 Rozsomák #4 Hulk), míg az ötödik az Avengers csoportosulást próbálta jobban kiemelni. Viszont a történeteket és a rajzokat minden egyes részben más-más írta, és rajzolta – egyedül az első és az ötödik kapcsolható Fred Van Lente író nevéhez -, emiatt lehetnek kisebb-nagyobb rajz-stílusbeli differenciák az egyes füzetek között. Összegzésként annyit mondhatok, hogy inkább érdekességként kezelendő, mint a franchise kimagasló (és egyfajta kísérleti már-már antológiaszerű) része, de az utána következő epizódoknál jóval összeszedettebb.

Értékelés: 7/10

eyescream

Be the first to comment on "Marvel Zombies Return #1-5 (2008)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.