George R. R. Martin: Éjvadászok – Történetek az Ezer Világból (2019)

Felteszem, viszonylag kevesen tudják, hogy a Trónok harca HBO-produkció alapját képező Tűz és Jég Dalának szerzője nem csak és kifejezetten a fantasy műfajában alkotott maradandót. Jelent már meg tőle magyar nyelven horrorregény (Lázálom), illetve az életműve első húsz évéből szemezgető gyűjteményes kötet (Álomdalok), most pedig George R. R. Martin Ezer Világ nevű sci-fi univerzumában játszódó történeteiből nyújt át nekünk egy csokorral az Agave Kiadó.

A majd’ háromszáz oldalas kötetben két kisregény és négy további novella kapott helyet; ez utóbbiak korábban még nem jelentek meg magyar fordításban. Közös bennük, hogy mindegyik a szerző Ezer Világ nevű univerzumában játszódik, és hogy George R. R. Martin hihetetlen történetmesélő-képességének köszönhetően szinte a szemünk előtt elevenednek meg az írsok. Legyen az egy klausztrofóbiás űrhorror vagy éppen egy különös lényekkel teli bolygón játszódó fantasztikus mese, esetleg egy atavisztikus földalatti kaland. Mindenesetre azzal az eggyel aztán tényleg nem vádolhatjuk őt, hogy eredeti ötleteket nélkülözne.

A Greywater-állomás személyzetében például egy kutatócsoport próbálja meg felvenni a reménytelennek tűnő harcot a bolygót uraló gombaszerű organizmus ellen, amely mindent és mindenkit megfertőzve próbál egyeduralkodóvá válni. Izgalomban és zsigeri feszültségben bővelkedő, klausztrofóbiás atmoszférát teremtve nekem olyan intelligens sci-fi/horror keverékeket juttatott eszembe, mint például A dolog. Hasonló a helyzet az Éjvadász című, Locus és Seiun díjakat bezsebelt kisregénnyel, amit Martin saját szavaival csak úgy jellemez, hogy Psycho az űrben. Ebben a történetben szintén egy csapat tudós és mérnök a főszereplő, aki a címben nevezett űrhajóval indul a volkrin nevű, ősi és feltételezhetően szuperintelligens idegen faj nyomába, hogy felvegyék velük a régóta áhított kapcsolatot. Csakhogy az utazás alatt furcsa halálesetek történnek, és kezdik úgy érezni, hogy a kapitány valami súlyos titkot rejteget előttük. Galaktikus és egyaránt drámai elemekkel átszőtt, intelligensen felépített, lebilincselő mestermunka. (Egyébként nemrég készült belőle egy Netflix-es sorozat.)

A Csillaglány kitartó főhőse társával együtt tévedésből egy idegen világ nyomortelepén landol, ahol aztán túlélése érdekében meg kell szabadulnia büszkeségétől (és egyben ruháitól), hogy a helyi strici védelme alatt lassan, de biztosan elérje célját. Nagyjából hasonlóan elszállt fantasy-elemekkel operáló elbeszélés ez is, mint az utána következő Az üvegvirág, ahol az évszázadok óta zajló Elme Játékának győztesei régi, elhasznált testük helyett jutalomként újakat kapnak.

A Féreg Házában című kisregényben a Fehér Férget imádó földalatti népi mélyebb járatokba indul, hogy ráakadjon az állatias grounokra vadászó Húshozó titkára, de közben a fiatal és vakmerő Annelyn valami egészen másfajta rejtélyre bukkan. Az izgalmakban és misztikus elemekben bővelkedő kisregény gyakorlatilag párhuzamba állítható H. G. Wells Az időgép című regényének elkorcsosult világrendjével, persze happy endre is sem kell számítani. A kötet utolsó írása (Sötét, sötét alagutakban) tematikájában rokon a Húshozóval: az egykoron űrbe menekült emberek expedíciója tér vissza az atomháború és sugárzás által csaknem teljesen kipusztult Földre, de az időközben felszín alá menekült, és ily módon elkorcsosult túlélőkkel való találkozásuk nem mondható békésnek.

Ahogy olvashattátok, George R. R. Martin munkásságának egy újabb releváns szeletével ismerkedhet meg a hazai tudományos-fantasztikus irodalomért rajongó közönség, amennyiben beszerzi ezt a minden szempontból igényes, keménytáblás válogatást!

A könyvért köszönet az Agave kiadónak, akiktől itt lehet megrendelni a regényt! 

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "George R. R. Martin: Éjvadászok – Történetek az Ezer Világból (2019)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.