Angolszász rémtörténetek (1991) (szerk. Koppány Márton)

A Pallasz Athéné Lap- és Könyvkiadó 1988-ban kiadott kötetében egyaránt képviseltetik magukat ismertebb (Bram Stoker, H. P. Lovecraft) és kevésbé ismert (Montague Rhodes James, Edward Lucas White, Saki) szerzők. Eme széles körben nem igazán elterjedt kiadványban az általuk írt korai horrorisztikus novellákkal ismerkedhet meg a borzongást kedvelő olvasóközönség.

A 132 oldalas kötetben öt különféle szerző tíz művét olvashatjuk. Kezdjük is mindjárt az ír Bram Stokerrel. A Drakula gróf (1897) című horror-klasszikus írójának magyar nyelven még egy regénye megjelent, azonban A fehér féreg fészke nem sikerült a közepes szintnél jobbra, ráadásul elég nehezen olvasható. (Filmváltozatról egyébként ITT írtunk). Jelen kiadványba Az indián asszony című novellája került, amelyben bármiféle rézbőrű szereplők helyett csupán Németországba kiránduló amerikai turistákat követhetünk nyomon. Története inkább egyfajta – előre kiszámítható csattanóval operáló – thrillerszerű cselekménnyel bír, mintsem maradandóan horrorisztikus élmény lenne. Bár aláírom, hogy a kor olvasóinak valószínűleg sokkoló lehetett a középkori kínzóeszközök garmadája.

A számomra ismeretlen angol M. R. James (1862-1936) két írásaiban (Az alkimista bosszúja, Mr. Poynter naplója) rendre előkerülnek az ósdi naplók és elfeledett grimoárok, amik aztán különös átkok és baljóslatú minták segítségével okoznak zűrt. Magnus gróf című novellájában pedig egy északi országokba utazgató rokon fura koporsó felnyitásának következményeivel számolhat.

A főleg romantikus regényeket publikáló Edward Lucas White (1866-1934) Lukundoo névre hallgató sztorija az egzotikus helyszínválasztás miatt is érdekesebbnek bizonyult társainál. Az afrikai dzsungelbe játszódó cselekménye egy nem mindennapi varázslattal (átokkal?) borzolja a kedélyeket.

Saki, vagyis polgári nevén Hector Hugh Munro (1870-1916) által írt mindkét történet természetközeliséget, illetve annak misztikusságát hordozza magán. Míg a Pán bosszúja nem rejti véka alá, hogy miről is fog szólni, a Gabriel-Ernest című írása már egy jóval izgalmasabb téma, amolyan Tarzan-parafrázis, némi brutalitással és vérrel.

A kötet legismertebb szerzőjét talán senkinek nem kell bemutatnom. A kozmicista horror zsánerének atyjaként aposztrofált H. P. Lovecraft (1890-1937) ezúttal három művel képviselteti magát e gyűjteményben. Erich Zann muzsikájának természetfeletti vonulata vagy éppen Pickman modelljének valódi kiléte mind-mind olyan természetfeletti szörnyűségeket taglalnak, amiket ép emberi ésszel fel se lehetne fogni, de A patkányok a falban múltban eredő misztikumát is élvezet volt olvasni.

Mivel a kötetbe válogatott írások színvonala meglehetősen változó, utószóként annyit tudok javasolni, hogy csakis az kezdjen bele, aki tényleg kíváncsi a kevésbé ismert alkotók egy-egy rövidebb írására vagy a korszak általánosságban borzongásra okot adó témáira.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Angolszász rémtörténetek (1991) (szerk. Koppány Márton)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.