Hellboy Rövid Történetek 3. – A prágai vámpír (2020)

Az első és második kötet után tovább folytatódik Hellboy korai években megesett különös és furcsa kalandjainak bemutatása, melyben a Paranormális Kutató és Védelmi Hivatal ügynökeként a világ számos pontján felbukkan Japántól Franciaországig, Prágától Oroszországig. A kötetben tíz rövidebb történet kapott helyet, amelyekben különféle kultúrák és mondakörök alapján, mitologikus szörnyek és horrorisztikus entitások ellen száll harcba kedvenc hősünk, akik közül néhány megpróbálja neki felvázolni a Sorsát, de ő mindre fittyet hány.

Pokolfajzatunk A hidra és oroszlán című epizódban Herkules sírjánál keveredik bonyodalomban, a Norvégiában játszódó A troll boszorkányban pedig a falusiakat érintő gyilkosságokat jött kinyomozni. A szlván folklórból származó Baba Jaga karaktere már több alkalommal is feltűnt az eddigi Hellboy kötetekben, most viszont megtudhatjuk, hogyan vált félszeművé hősünkkel való első találkozása során.

De a vámpírok, mint antagonisták sem maradhattak ki a buliból: ezúttal három alkalommal is felbukkannak a kötetben. Egyszer a viszonylag hosszabb terjedelmű, tragikus Alszik és halottban ismerkedhetünk meg az európai vérszívók-kolónia sötét titkaival, míg A prágai vámpírban egy színpompás és mondhatni komikus üldözést követhetünk nyomon a szenvedélyes kártyajátékosból elátkozott lénnyé vált templomszolga jóvoltából. A Várcolac című sztoriban pedig Kákosy Ilona grófnő, a budapesti vámpír rejtekhelyét sikerül felfedezni Yorkshire-ben.

A Fejek című epizódban a messzi Japánban utazunk démonvadászkodni, a Viszlát, Tod úr! pedig egy csúcsra járatott parafenomén szomorú végét örökíti meg. Egy amerikai diáklány elrablásának rejtélye kapcsán (A pokol menyasszonya) eljutunk egy francia démonimádó szektához, és egy meglehetősen furcsa és csavaros legendát kapunk kereszteslovagokkal meg Salamon királlyal. A kötetet záró Whittier-örökség pedig egy letagadhatatlanul lovecraft-i hagyatékkal operáló rövid kis kozmicista etűd, persze ez sem zárul happy enddel.

Az összes kötetben található történetet kivétel nélkül Mike Mignola fejéből pattant ki, és többségét szintén ő rajzolta, azonban most is akadnak kivételek. Az alszik és halott komorságba hajló akvarelles világa Scott Hampton munkája, A prágai vámpír rajzfilmesen vidám megoldásaiért P. Craig Russel felel. A pokol menyasszonyát pedig Richard Corben készítette, akitől már az előző köteteben is találhatunk munkákat. Összességében ismét csak egy szórakoztató kavalkádot kapunk sötét fantáziában és a világunkba betüremkedő okkult eseményekben gazdag történetek képében, hol humorral oldva, hol pedig megfelelő drámai módon tálalva. Rajongóknak ugyancsak kötelező!

A kötetért köszönet illeti a Vad Virágok Könyvműhelyt, akiktől ITT rendelhető meg a könyv!

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Hellboy Rövid Történetek 3. – A prágai vámpír (2020)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.