James Herbert: Patkányok (1991)

Mostanság a csapból is az unalomig ismételt recepttel bíró óriásira mutálódott állatos horrorfilmek folynak, azonban nem volt ez mindig így. A főállású horror író, James Herbert első regényében rejtélyes, szinte már-már pestist okozó, óriási méretű vérszomjas patkányok százai lepik el az angol fővárost, amik ellen látszólag nincs menekvés. Ez az 1974-ben íródott – mára már klasszikusnak számító – történet egyben a háromrészes könyvsorozat kezdő darabja, melyet később az Odú (1979), illetve a magyar nyelven ki nem adott Domain (1984) követett, de a patkányhorror jegyében még egy The City névre hallgató graphic novel is készült hozzá.

London békés utcáin egyszer csak kutya nagyságúra nőtt patkányok özönlik el, akik nem kímélnek se felnőttet, se gyereket. Ráadásul, akit ezek az állatok nem zabálnak fel élve, csak megharapnak, az huszonnégy óra leforgás alatt szintén belehal az általuk terjesztett rejtélyes fertőzésbe. A védekezés elég nehézkes, ugyanis ezek a hordákba tömörül, hatalmas termetű rágcsálók mindenhova bejutnak. A városvezetés és a rendőrség is tehetetlen, egyedül egy iskolai tanár próbál meg valamilyen épkézláb módszert kieszelni…

Lehet, hogy a Patkányok az eredeti megjelenésekor sokkolta a népet – mint mondjuk Hitchcock Madarak című klasszikusa -, viszont manapság olvasva ezt az alig több mint kétszáz oldalas regényt máshogy nem lehet címkézni, minthogy ponyva. Tipikusan olcsó és hatásvadász szórakoztatást kínáló ponyva, melynek cselekményében kéz a kézben jár egymással a szexuális túlfűtöttség és a fenevadak által elkövetett brutális vérengzések.

Gyilkos kedvű címszereplőink részletekbe menően ábrázolt marcangolási jelenetein túl nem sok mindent ad az olvasónak, már ha az a rémületet szeretné megélni. Persze, valószínűleg senki nem kedveli a falkában vadászó patkányokat, főleg ha azok hatalmasra nőttek, de az események tükrében nem éreztem semmiféle izgalmat vagy feszültséget.

Az író fejezetről-fejezetre bemutat egy szabadon választott áldozatot – legyen szó a társadalom szempontjából deviánsnak számító homoszexuális irányultságú alkoholistáról vagy a vallásosságát a nimfomániájával összeegyeztetni próbáló, jelenleg hajléktalanként az utcán tengődő nőről -, alaposan bemutatva az eddigi életútjukat, aztán egy ponton mindegyik ugyanúgy végzi: holtan. Akkor miért is kell ez a precíz bemutatás, ha úgyis megbünteti őket?! (Mondjuk a szobában magára hagyott, kiszolgáltatott csecsemő durva halála azért még engem is meglepett; nem mindennap olvas az ember ilyen bizarr dolgot.)

Főbb szereplőink közül egyedül talán Harrisszel, a minden helyzetben tett kész, kimagasló bátorságot tanúsító tanárral lehet(ne) azonosulni, aki az állami erők szerencsétlenkedése mellett szinte már hétköznapi szuperhősként vesz részt az eseményekben, de valahogy ez sem igazán sikerült. A kétfejű mega-patkánnyal vívott harc után a történetnek elvileg vége, azonban az író az epilógusban gondoskodik róla, hogy ne teljesen legyen lezárva… És mint tudjuk, Odú címmel jelent meg a folytatás.

Aki egyszerű és olcsó szórakoztatással járó borzongás-élményt vár egy patkányinvázióról szóló könyvtől, az nyugodtan olvassa el ezt a mára már klasszikussá érett művet. Viszont akinek ennél valamivel nagyobbak a minőségi (horror)irodalom felé hajló igényei vagy esetleg némileg komplexebb művekre vágyik, az nem baj, ha kihagyja a Patkányokat.

Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "James Herbert: Patkányok (1991)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.