The Awakening (2011) (Kísértetek)

kísértetekA korábban (és később is) elsősorban tévés munkáiról ismert Nick Murphy az előző évtized elején álmodott egy nagyot, és megírta saját forgatókönyvét a Kísértetek című filmhez, melynek rendezője is ő maga volt. A The Awakening az évtized egyik legjobb kísértetes témájú filmje lett, bár, hogy horror-e, az megkérdőjelezhető.

A történet főszereplője Florence Cathcart (Rebecca Hall), egy szkeptikus nő, aki tudományokban való jártasságát az 1920-as évek csaló médiumainak és megjátszott szeánszainak leleplezésében kamatoztatja. Igazi híresség, ám valódi szelleműzésre nemigen kérik fel, hiszen tudják, azokban ő maga nem hisz. A film kezdetén egy Robert Mallory nevű tanár mégis elhívja abba a vidéki bentlakásos iskolába, ahol dolgozik, mert a tanulók kísértetet láttak. A fiúk annyira félnek, hogy az iskolát a bezárás fenyegeti, és a nyomozás elengedhetetlen, hiszen az egyik gyereket holtan találták. Florence vonakodva bár, de elfogadja az ajánlatot. Meggyőződése, hogy csupán diákcsínyről van szó, aminek könnyedén a végére járhat, azonban az ódon épületben hamarosan olyasmiket tapasztal, amik az egész életét megváltoztatják.

kísértetek

A Kísértetek bár minden filmes adatbázisban thriller, horrorként van besorolva, sokkal inkább illene rá a dráma kategória. Valószínű, hogy csak a kísértetes témafelvetés indokolja, de ijesztegetésre itt egyáltalán ne számítsunk. Egy pillanatra sem válik majd félelmetessé, de a feszültség- és atmoszférateremtésben a film annyira erős, hogy a nézőnek nem is fog hiányozni a borzongás. A The Awakening egy érzelmekben igen gazdag film – a szereplők közül nem csak Florence lesz az, akihez igen közel kerülhetünk -, amit kiváló színészi alakítások varázsolnak elénk. A kosztümök, az épület és a díszletek mind-mind gyönyörűek, amit a film kiemelkedő fényképezése még tovább emel – a látványvilág magával ragadó.

kísértetek

Ami a történetet illeti, bár ne várjunk világmegváltó ötletességet benne, fordulatai meglepőek. Bár itt-ott a film logikátlannak tűnik elsőre, számomra egyes jelenetek nem tűntek konzisztensnek, de ez nem érte el azt a határt, hogy zavaróvá váljon. Mégis ezt, a történet kivitelezését okolom azért, amiért annak mélysége nem jön át kellőképpen, és amiért a Kísértetek nem lett egy grandiózus film – de még így is az évtized egyik legjobbja a maga műfajában.

Kinek ajánljuk: Akár horrorhoz kevésbé edződött nézőknek is jó kezdés lehet, ha műfajhoz szeretnének közelíteni. A Kísértetek érzelmes film, minimális borzongással kísérve. Kísértetsztorik, drámák kedvelőinek ajánlom elsősorban.

Értékelés: 8/10

Blissenobiarella

 

 

Be the first to comment on "The Awakening (2011) (Kísértetek)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.