Blake Crouch – Menekülj (2021)

Az 1978-ban született Blake Crouch neve talán (már) nem ismeretlen a magyar olvasóközönség számára. A szenzációs Wayward Pinestrilógiát követően egymás után fordították le magyar nyelvre a munkatempója miatt az újkori Stephen Kingnek is hívott amerikai író többnyire sci-fi/thriller zsánerekben alkotott köteteit: Véres arany, Sötét anyag, Hamis emlékek. Most pedig az angol nyelven eredetileg 2011-ben megjelent Run című műve jelent meg az Agave könyvkiadó gondozásában, melyben az író egy sajátos világvége-koncepciót teremt az USA-ban a hőseinek egyfajta halálos hajszát eredményező kiindulási pontként.

Egyik napról a másikra rejtélyes tömeggyilkosságok történnek Amerika-szerte, így az Albuquerque-ban élő Jack Colclough feleségét és két kiskorú gyermekét féltve útnak indul. Ismeretlen gyilkosokkal a nyomukban leégett és pusztulásra ítélt településeken át menekülnek, míg csak erejük bírja. Csupán egyetlen cél lebeg szemük előtt, mégpedig a túlélés. Állítólag Kanadában biztonságban lehetnek, addig viszont még hosszú és keserves az út…

Blake Crouch ebben a road movie-k sajátosságaival bíró művében egy menekülő középosztálybeli család viszontagságainak lehetünk tanúi a lakosság által csontig lepusztított USA-ban. Megyéről-megyére, településről-településre utaznak; szinte percről-percre változik túlélésük esélye. Ez az alig háromszáz oldalas könyv egy hihetetlen adrenalin-bomba, egy elképesztő apokaliptikus száguldás, amelyben izgalmas és feszültségben tobzódó akciójelenetek követik egymást, hollywoodi forgatókönyveket megszégyenítő módon. Már-már horrorisztikus, de mindenképpen drámai képet fest a kollektív módon megkattant lakosság utópisztikus helyzetet teremtő kegyetlen ámokfutásáról. Stephen Kingnek ott a Végítélet vagy mondjuk a Mobil, Blake Crouch pedig ezzel a regényével írta meg a saját alternatív világvégéjét.

A regény keletkezésének időpontjában még nem készült el a Purge – A bűn éjszakája című mozi, amelyben ugyancsak ilyen hajmeresztő dolgok zajlanak, és még a kanyarban sincs Josh Malerman Madarak a dobozban című, hasonló alapötlettel bíró bestsellere. Így a koncepciójában viszonylag frissességet mutathat, ám a konkrét cselekmény kivitelezésével kapcsolatban hagy maga után némi kivetnivalót. (És most nem Blake Crouch jellegzetesen rohanó, feszültségkeltésként mindig új bekezdésekbe tördelt, tőmondatokból álló szövegezésére gondolok. Mert aki olvasott már tőle bármit, azt szerintem aligha fogja zavarni.)

Ami viszont valószínűleg igen, az az, hogy sajnos alig tudhatunk meg valamit a főszereplőkről, személyiségükről konkrétan semmit. Jack és Deanna múltbeli kapcsolata is érdekelt volna, konkrétan hogyan romlott meg a viszonyuk, amiért a hűtlenség bekövetkezett, például. Mert azért valljuk be, elég nehéz úgy drukkolni a neje által töketlennek titulált filozófiaprofesszornak a túlélésért, hogy nem tudjuk a múltját és a miérteket. Személyiségfejlődése számottevő, bár az utolsó pillanatokban majdnem mindig hihetetlen mázlival ússza meg a kilátástalannak vélt helyzeteket.

A másik, ennél jóval nagyobb problémám, hogy úgy ér véget a regény, hogy gyakorlatilag nem tudjuk meg az eseményeket kiváltó okot. Bár Blake Crouch több helyen is próbál célozni rá, hogy valójában mi történhetett, és kapunk néhány ígéretesnek tűnő természetfeletti teóriát, de igazából semmi sincs kimondva. Pedig azért szerintem illett volna magyarázatot adni a Kedves Olvasónak, ha már az egész USA területét érintő világvége-koncepcióval dobálózunk. Vagy legalább az itt-ott elcsepegtetett (elég fantasztikus) információkat kicsit jobban kibővíteni, azzal is előrébb lettünk volna.

Ettől eltekintve viszont egy könnyen és gyorsan olvasható, maximális fordulatszámon pörgő, feszült és izgalmas szituációkkal teli road movie-t kapunk, amely teljes mértékben szórakoztató. Blake Crouch rajongóknak szerintem ideális választás, aki pedig nem ismeri a szerzőt, az is tehet vele egy próbát!

A könyvért külön köszönet az Agave kiadónak, akiktől ITT lehet megrendelni a regényt! 

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Blake Crouch – Menekülj (2021)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.