Killer Rack (2015)

Mondhatni régi adósságomat törlesztettem (főleg saját magam felé persze) ezzel az elképesztő baromságot a középpontba állító horror-komédiával, melyben főszereplő hölgyemény egy mellplasztika során a lélegzetelállító tőgyek mellett grátisz lovecrafti szörnyet kap a szíve fölé, mely ráadásul emberi húsra éhezik. Nyilvánvalóan ezúttal is jobban hangzott a recept, mint amilyenre végül sikerült, de hát ez a minimális költségvetésben fogant produkciók szépsége.

Betty Downer lehet akármilyen kedves, okos és aranyos, sajnos normális méretű mellekkel rendelkezik, emiatt aztán kiveti magából a társadalom. Ugyanis nem csak a tejcsárdákért rajongó férje tesz magasról rá, de a munkahelyén is levegőnek nézi a durva didikért rajongó főnöke, aki folyamatosan lépteti emlő… elő az átlagosnál nagyobb tűdőcsúccsal rendelkező női alkalmazottakat. Csöcsös kolléganői szintén kiközösítik, sőt még az utcán tébláboló mihasznáknak sem kell egy ennyire lapos hölgyemény.

Végső elkeseredésében egy Cate Thulu (érted?!) nevű plasztikai sebészhez fordul, hogy felturbózza domborulatait, ám az Ősi Öregeket imádó doktornő valami egészen mással is megtölti főszereplőnk begyeit… Betty mellei előbb csak pasija kezét harapják le, később viszont már – amikor a gazdatest mit sem sejtve alszik – éjszakai sétákra indul, hogy vadidegen férfiakkal elégítse ki földöntúli étvágyát…

Gregory Lamberson rendező és Paul McGinnis író duójának szerelemgyereke egy hangyányival sem több mint egy bő lére eresztett (értsd: másfél órás) közepesen unalmas és low budget horror-komédia. Minimális költségvetéssel összehozott, nyomokban lovecrafti elemeket és Lloyd Kaufman Troma-főnök cameóját tartalmazó teljesen komolytalan cselekménye eleve nem valami izgalmas. Drukkolunk, hogy mielőbb történjen már valami durvaság, de jobbára a túl és alul játszott szereplők infantilisen megkomponált jeleneteivel kell beérnünk. A Betty melleibe ültetett, majd a fináléra kitörő (saját hanggal rendelkező!) gyilkos lényt praktikus effektekkel oldották meg – mondanom sem kell, hogy viccesen gagyi lett, mint állat.

Összességében egy teljesen komolytalan és alacsony színvonallal operáló produkciót kapunk, amit talán csak a trailere mentett meg, hogy néhány magamfajta trash-fanatikushoz ily módon eljutva (és nyálelválasztást indítva) ne tűnjön el nyomtalanul a silányfilmek posványában. Rövidfilmnek elkészítve egyébként teljesen ütős lehetett volna.

Ha ennek ellenére is érdekel, akkor a Horror Central YouTube-csatornáján ingyenesen megtekintheted. De csakis saját felelősségre, haha!

Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "Killer Rack (2015)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.