The Last Thing Mary Saw (2022)

last thing mary sawAz év elején debütált a Shudder kínálatában Edoardo Vitaletti iró-rendező első nagyfilmes bemutatkozása, a The Last Thing Mary Saw. A 19. századi Amerikában játszódó kosztümös horror erősen gótikus hangulattal bűvöli el a nézőt, meglepő módon azonban a természetfeletti csak egészen kis szerepet kap a történetben.

A film közben nem véletlenül fog eszünkbe jutni Robert Eggers A boszorkánya, hiszen a cselekmény azonos korban és azonos körülmények között játszódik, mi több, a hangulat is hasonló. A The Last Thing Mary Saw elején egy tárgyalás közepébe csöppenünk, ahol egy megvakított nőt – mint kiderül, Mary-t – azzal vádolnak meg, hogy az egész családját és háznépét lemészárolta. A film az ő visszaemlékezésein keresztül mutatja be az eseményeket, amik idáig vezettek.

last thing mary saw

A történet fejezetekre bontva tárul elénk, és látszólag messziről kezd. Mary (Stephanie Scott, Insidious: A gonosz lélek) és Eleanor (Isabelle Fuhrman, Az árva) a cselédlány barátságától indulva láthatjuk, hogyan alakul ki köztük a vonzalom, majd a szerelem. A szigorúan vallásos puritán elveket valló családban természetesen az efféle abnormalitás tűrhetetlen, így a lányokat megbüntetik, ők azonban a büntetés ellenére sem akarnak lemondani egymás társaságáról. A folyamatos büntetések és a tilosban járás izgalma csak még közelebb hozza őket egymáshoz, mígnem elhatározzák, hogy elszöknek. Terveiket egy váratlan tragédia húzza keresztbe, és egy idegen (Rory Culkin) váratlan megjelenése. Az, hogy innen hogyan jutunk el a tárgyalásig, ahol Mary-t vádolják családja legyilkolásával, maradjon meg a film izgalmának.

last thing mary saw

A The Last Thing Mary Saw egy rendkívül lassan építkező, elsősorban az atmoszférára és a feszültségkeltésre támaszkodó film, amit talán csak az utolsó fél órában történtek miatt sorolhatunk be a horror műfaja alá. A történetet olvasva sokan legyinteni fognak, hogy ez is csak egy a manapság divatos, a homoszexualitást a középpontba állító filmek sorában – szerintem több ennél. Talán nem árulok el túl nagy spoilert azzal, hogy a film Mary kivégzésével ér véget, amikor értelmet nyer a film címe is: mi volt, amit Mary utoljára látott? Vajon ez életének utolsó pillanatára értendő, vagy a megvakítása előtti utolsó pillanatra? A The Last Thing Mary Saw a puritán vallásosság köntösébe bújtatva szól a szerelemről, a kirekesztésről, és a műfaj azon ritka darabjai között van, amely nagyon szép, szívbemarkoló üzenetet közvetít.

last thing mary saw

Mindezt nagyon jól kiegészíti a film gyertyafényes képi világa, ami a lassú jelenetek mellett mesteri módon fokozza a nyomasztó hangulatot. A középpontban mégiscsak a két főszerepet játszó színésznő van, akik tökéletesen kiegészítik egymást, és bár játékuk nem bravúros, de ők jelentik a The Last Thing Mary Saw valódi lelkét.

last thing mary saw

Kinek ajánljuk: Drámakedvelő olvasóinknak ajánljuk a filmet, akik kedvelik a lassan építkező cselekményt, a valláskritikus filmeket enyhe természetfeletti horrorral fűszerezve.

Értékelés: 7/10

Blissenobiarella

Be the first to comment on "The Last Thing Mary Saw (2022)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.