Fehér Csenge – A kibomló test (2022)

Rendszeresen publikáló fiatal szerzőnk első kötetében helyet kapó szürreális rövid prózákban a mágikus realizmus szépirodalmi hagyományai keverednek a weird és bio-horror kelléktárával, kisregényében pedig folklór és a bizonyos népmesei motívumok tűnnek elő. Mert nincs egy egzakt magyarázat, mindenkinek mást és mást jelent a test: elképesztő ötletekből építkezve, különféle elgondolkodtató és/vagy bizarr módon szórakoztató aspektusokból tárja elénk a csont és a hús otthonát.

Az 1996-ban született szerzőnk az ELTE magyar szakos hallgatójaként végzett, 2019 óta publikál rendszeresen. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia által megjelent debütáló kötetének már pusztán a borítója (Arcimboldo Víz című festménye) tökéletesen leképezi, hogy mire kell számítanunk.

Egymagunk vagyunk, nem kísér más, csak a test. Néha szűk, néha lóg, néha foszlik. Ha szutykos, sikálnád, ha lyukas, foltoznád, ha sír, vigasztalnád. Sorstársad, szeretőd, páncélod, paplanod, hullazsákod. Vásznad és ecseted, fájdalmad és virulásod. A testbe zártság, a kibomlás, megbomlás és elbomlás huszonegy elbeszélése szólal meg a kötetben.

A három részből álló kiadvány az első két felvonásában (Vénákból halászháló, Szűzhártyákból ablak) szürrealista metamorfózisban gazdag, olykor bizarrba és groteszkbe kacsingató rövidprózákat találunk, amelyeket talán úgy lehetne leginkább definiálni, mintha a mágikus realizmus fantasztikumának hagyatéka egy szépirodalmi zsáner-esten túl sok abszintot fogyasztva összekeveredne a weird és horrorisztikus elemekben gazdag zsigerig hatoló cronenberg-i absztrakciókkal. És ezen alkotóelemekből egy egészen unikális elegyet hoz létre.  

Emberi belsőből előtüremkedő, váratlanul kisarjadó természet. Életét titkon jégszekrénybe bújva töltő karakter. Kocsitetőre felkötözött pók-nagyi. Gyermekét elfogyasztó kannibál édesapa – hogy csak pár példát soroljak az egészen szürreális alapötleteket, weird koncepciókat felsorakoztató repertoárból. Nemritkán előfordulnak aktív cselekmény nélküli szituációkra fókuszáló írások, melyekben a hangulatot, érzéseket, benyomásokat iszonyatos erővel megragadó projekciókkal találkozhatunk. Az említett rövid terjedelmű test(el)beszélések, biorganikus-novellák után a szerző egy kisregénnyel (Csonteső) zárja a kiadványt, amelyben leginkább a folklór és a népmesei hagyományok kapnak döntő szerepet egy folyóvidéken, mocsárban játszódó fantasztikus természetközeli elegyben. Ám az mindegyik írásában közös, hogy hihetetlenül erős képi világgal bír.

Fehér Csenge első kötetében helyet kapó prózai alkotások fantasztikusak és sokszínűek; hol megmosolyogtatóak, hol elborzasztanak, de leginkább csodálatba ejtenek, miképpen ezernyi módon próbálják bemutatni, hogy mit jelent egyeseknek a test, mit rejt, átok vagy inkább áldás. Aki pedig elég nyitott a szépirodalmi absztrakció befogadására, annak örömteli élményt jelenthet ez a százoldalas kiadvány. 

Értékelés: 9/10

eyescream

 

Be the first to comment on "Fehér Csenge – A kibomló test (2022)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.