Alan Moore: Megvilágosodások (2023)

Képregényekért rajongó körökben az angol Alan Moore személyét valóságos kultusz övezi, hiszen íróként olyan kortárs klasszikusokat tett le az asztalra, mint a Watchman, a Különleges úriemberek szövetsége (első és második részéről mi is írtunk), A pokolból, V mint vérbosszú, vagy a legendás Batman: The Killing Joke. Ám ezúttal a graphic novel világától eltávolodva karrierje során készült prózai írásait egybegyűjtve nyújt át nekünk egy szürreálisan szórakoztató csokrot.

Az 1953-ben született Alan Moore egy valóságos kortárs zseni, már ami a képregény-irodalomban betöltött helyét, és alkotásainak eredetiségét illeti. Műveit szokás inkább graphic novel (grafikus regény) kategóriába sorolni, mintsem egyszerű képregénynek (comic) titulálni, mivel mélységében, komplexitásában és cselekményszövésében is jóval túlmutat a többnyire egyszeri szórakozásra kiválóan alkalmas panelos alkotásokon. Nagyságát szerintem nem kell túlzottan ecsetelnem azoknak, akik már olvastak tőle valamit a cikk elején említett művek közül. Akik pedig még nem, azoknak hajrá!

Ezért aztán roppant kíváncsian vártam, hogy az eredetileg 2022-ben megjelent Megvilágosodások című gyűjteményes kötetben miféle írásokban mutatja meg képek nélküli szövegalkotó tehetségét. Ám hamar bebizonyosodik, hogy a nyolc elbeszélést, valamint egy kisregényt tartalmazó majdnem 500 oldalas monstre kötetben Alan Moore a panelokra osztott vizualitás körítése nélküli prózában is ugyanolyan elképesztő dolgokat művel, mint azokkal együtt. Csakhogy itt semmilyen kiadói elváráshoz vagy egyéb konvencionális elvekhez nem kell alkalmazkodni, teljesen a maga ura lehet. Egy született mesemondó, aki elképesztő részletgazdagsággal felépített történeteiben mindenféle kompromisszumok nélkül ad teret jobbára abszurd vagy éppen bizarr, esetleg természetfeletti koncepcióinak; ha kell, akkor pedig őszintén tud mesélni a képregényiparhoz fűződő viszonyáról, és abból is egy meta-fikció kanyarint.

A kötet legrégebbi írása, az 1987-ben egy antológiás felkérésre készült Gyíkparadoxon egy már adott fantasy-világban játszódó történetet mesél el elképesztő jelzőhalmozásokkal, nekem mondjuk kevéssé talált be. Az elképesztő lényekkel (kabátikák, selymérek, mormogoncok és suttogópetykék) és az azokat kutató csoporttal operáló Legenda sem (2020) című különleges hangulatú weird-írás már annál jobban. Ha pedig csak egyetlen elbeszélést kellene említeni, ami miatt megérte elolvasni ezt a kötetet, akkor egyértelműen A fél tizenegyes ügyfelet mondanám. Valami egészen elképesztően briliánsra sikerült ez az apokalipszis árnyékában zajló, teljesen nonszensz szituációt leíró szatirikus novella.

Az Emberismeretben egy csaló szellemidézőről olvashatunk, a szürrealitásban bővelkedő Valószínűtlenül bonyolult, nagy energiájú állapot nevű iromány pedig a Boltzmann-agyakról szóló LSD-trip, kismillió frappáns ötlettel megspékelve. A kiadvány majdnem felét az iszonyatosan komplex, több központi szálon futó alternatív világban játszódó Amit Thundermanről tudhatunk című kisregény teszi ki, melyben Moore az időben előre és hátra ugrálva aprólékos próbálja bemutatni a képregényipar ilyen-olyan titkait. Különféle létező karakterek és a köréjük épült franchise-ok jelennek meg felismerhető (vagy éppen kissé fiktív) módon, számos utalással és torzítással, miközben folyamatosan elveszünk a részletek forgatagában. Ám a végére mégis megtaláljuk az üzenetet.

A Megvilágosodások, illetve a Legvégül, csak hogy vége legyen a hallgatásnak című novellák is tartalmaznak weird elemeket, míg az Amerikai fény – laudáció az eddigi prózai művektől eltérően egy fiktív költő, bizonyos Harmon Belner ugyancsak fiktív versének lábjegyzetekbe tömörített magyarázatát, illetve méltatását tartalmazza.

Ahogy olvashattátok, egy elképesztően szürreális koncepciókban, természetfeletti eseményekben tobzódó, weird zsánerű utazásban lehet része, aki beszerzi Alan Moore magyarul eddig még nem olvasható, prózai műveit tartalmazó kötetét. A GABO-kiadvány egyetlen negatívumaként az apró betűméretet tudom említeni, mely hosszú távon elég fárasztó tud lenni, nem mellékesen lassítva a kötet olvasását.

A könyvért köszönet a GABO kiadónak, akiktől ITT tudjátok megrendelni a kötetet.

Értékelés: 8/10

eyescream

 

Be the first to comment on "Alan Moore: Megvilágosodások (2023)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.