1984 őszén szörnyű esemény rázta meg a Napfény városát. A tragédia epicentruma a Szegedi Fegyház és Börtön, közismertebb nevén a „Csillag” volt. Egy Richter Richárd nevű fogvatartott rátámadt a fegyintézeti alkalmazottakra és börtönőrökre, s vérfürdőt rendezett. A hírzárlat miatt sokáig csak kevés információ jutott ki a fegyház falain kívülre, több rémhír is szárnyra kelt, az emberek rettegtek. Hogy mi történt pontosan? Az alábbiakból kiderül.

 

Ki volt Richter Richárd?

Richter Richárd 1956 decemberében született Budapesten, Angyalföldön. Tíz testvér közül ő volt a legfiatalabb. Családját nem vetette fel a pénz, ám nagyszülei a híres Richter Cirkuszban dolgoztak artistaként. A família tagjai ezzel előszeretettel dicsekedtek is, holott nagyjából semmi közük nem volt már a felmenők dicső múltjához.

A fiú korlátozott szellemi képességekkel rendelkezett, nehezen és sokára tanult meg beszélni, emellett nem bírt nyugton maradni, dühkitörései voltak. Kisegítő iskolába járt, ahonnan állandóan lógott, ezért csupán egy osztályt végzett. Rokonai, akik a Béke tér környékén garázdálkodtak, korán bevezették őt a bűnözés erdejébe: vitték magukkal lopni, betörni, mondván, ő még kiskorú, nem büntethető. A hírhedt galeri két év leforgása alatt mintegy százharminchét betörést követett el. Amit a gyermek megszerzett, azt a felnőttek eladták. A kis Richárd előszeretettel használta bicskáját is megfélemlítési célra, és gyújtogatni is nagyon szeretett.

Viselkedésének köszönhetően előbb kilenc esztendősen az Aszódi Fiúnevelő Intézetbe került, aztán tizenévesen a fiatalkorúak börtönében kötött ki. Egy alkalommal még a televízióban is szerepelt családjával együtt, egészen pontosan a Kékfény című bűnügyi műsorban. Szülei idő közben meghaltak, így egy-egy testvérénél húzta meg magát, de senki nem bírta huzamosabb ideig elviselni őt. Mire huszonhárom évesen a szegedi Csillagbörtön lakója lett, összeadva nyolc esztendőt töltött rácsos ablakok mögött.

 

A Csillagban

Richter 1979-ben – azon ritka időszakok egyikében, amikor szabadlábon volt – egy kocsmai balhé során hasba szúrt egy férfit (a sértett túlélte), majd elrejtőzött, nem sokkal később viszont elkapták. Még abban az évben hét év letöltendőre ítélték, amit Magyarország egyik legszigorúbban őrzött büntetés-végrehajtási intézményében, a Szegedi Fegyház és Börtönben kellett abszolválnia. Rabsága alatt magaviseleti problémái tovább súlyosbodtak: több mint harminc fegyelmi eljárás indult ellene, társai veszélyes embernek tartották, féltek tőle. Alacsony termete ellenére erős fizikummal rendelkezett, szabadidejében többnyire edzett, hogy formában maradjon. Jelenlétét állandó feszültség lengte körül, olyan volt, akár egy időzített bomba. Senki nem mert kötekedni vele, és mivel állandóan szembeszegült az őrökkel is, a börtön-hierarchiában hamar tekintélyt szerzett magának. 1983-tól különösen veszélyes fogvatartotti minősítést kapott, gyakran vendégeskedett magánzárkában.

Kiállhatatlan természete mellett a paranoia is kezdett beférkőzni az életébe: meg volt róla győződve, hogy rabtársai vagy az őrök meg akarják mérgezni, ezért nem volt hajlandó megenni a hagyományos börtönkosztot. Csak a büfében kapható, becsomagolt édességeket ítélte fogyasztásra alkalmasnak. Családtagjainak meghagyta, hogy halála esetén kérvényezzenek hivatalos boncolást. Üldözési mániája számlájára volt írható az is, hogy bár a büntetés-végrehajtási intézetekben különösen odafigyeltek erre, Richter mégis amiből csak tudott, szúró-vágó fegyvert gyártott, hátha szükség lesz rá.

Két apró pozitívumot mégis fel lehet mutatni vele kapcsolatban: amíg a hűvösön volt, kijárta az általános iskolát, illetve munkát vállalt az Alföldi Bútorgyárban.

 

A vérfürdő napja

1984. október 19-e átlagos napnak indult. A Szegedi Fegyház és Börtön elítéltjei megkezdték a munkát az Alföldi Bútorgyár üzemében.

Richter műszakja alatt titokban éppen egy kést barkácsolt magának. Nem ez volt az első eset, mint már fentebb írtam, mániákusan gyártotta a késeket, arra az esetre, ha megtámadnák. Ehhez minden alapanyag és eszköz rendelkezésre állt: fém, fa, ragasztószalag, köszörű. Balszerencséjére ezúttal az egyik művezető észrevette, mivel foglalatoskodik, és mivel tisztában volt az elítélt agresszív természetével, a művezetői irodába kísérte. Amikor azonban Richter Richárd az ajtóba érve megpillantotta az ott tartózkodó börtönőrt, valamint az asztalon heverő gumibotot, veréstől tartva elmenekült. Visszarohant munkaterületére, ahonnan magához vette rejtekhelyéről a korábban elkészített késeit is, majd futásnak eredt a gyár labirintus-szerű folyosóin, helyiségein át.

Agyát annyira elöntötte az állatias félelemmel kevert düh, hogy válogatás nélkül kaszabolta le az útjába kerülő embereket. Rabtársai és az őrök próbálták feltartóztatni, sikertelenül. A cselekmény gyors és brutális volt: Richter néhány perc leforgása alatt hét embert sebesített meg, közülük négyet életveszélyesen. Hárman a sérüléseik következtében végül elhunytak. Mivel az őröknél biztonsági okokból nem lehetett lőfegyver, a fegyelmezést gumibotokkal kellett megoldaniuk a mindennapi életben. Jelen esetben ez a tilalom egyenesen végzetesnek bizonyult. Richter Richárd végül a WC-be zárkózott és ott próbált meg végezni magával, de életben maradt. Miután a kiérkező rendőrök elfogták, kezeit és lábait összekötözték, és újabb dühroham fellángolásától tartva ruháit is ollóval vágták le róla.

 

Az áldozatok

A felbőszült fegyenc Frank Tibor művezetőt mellkason és nyakon szúrta: ő a helyszínen életét vesztette. Tóth András és Nagy Ferenc művezetők is súlyosan megsérültek, mindketten a kórházban hunytak el, napokkal később. Végül Szabó Béla művezetőt és Varga József börtönőrt is megsebesítette, ám szerencsére ők túlélték a brutális támadást. Az áldozatok emléktáblái a mai napig kint vannak a Bv. intézet előcsarnokában, a börtön saját hősi halottainak tekinti őket.

 

Érdekesség, hogy nem ez volt az első bűneset, amely az Alföldi Bútorgyárban történt. Szinte napra pontosan húsz évvel korábban, 1964. október 3-án két fogvatartott szökési kísérlete során halálra kínozta az akkor három hónapja ott dolgozó Horváth Iván művezetőt.

A Richter-ügyben a hatóságok kilenc napon át tartó hírzárlatot rendeltek el. A szegediekkel nem közöltek semmit, azonban ők is látták az utcákon száguldó, szirénázó mentő- és rendőrautókat. Pletykák kaptak szárnyra börtönlázadásról, szökött fegyencekről, vérben úszó holttestekről – a pánik pillanatok alatt szétterjedt a városban. Végül egy rövidke cikkben tudósított az esetről a Délmagyarország című napilap, október 27-én.

 

Egy rövid krónika: a nyomozástól az ítéletig

A végzetes októberi nap után Richtert pszichiátriai megfigyelés céljából elkülönítették a többi rabtól, egy úgynevezett „dühöngőszobában”, ahol idegrohamai rendre megismétlődtek. Az előzmények ellenére az 1984 novemberében lezajlott elmeorvosi vizsgálat megállapította beszámíthatóságát és büntethetőségét, az egyetlen, ami megállapításra került, alacsony intelligencia-hányadosa volt. Bár védőügyvédje, Pálinkó Ilona később, a tárgyaláson megpróbált elmezavarra hivatkozni az enyhébb büntetés reményében, nem járt sikerrel.

Richter lebilincselt kezével is képes volt kihúzni a szögeket a „gumiszoba” falából, egy részüket lenyelte, a többit magába szúrta. Súlyos állapotban szállították át a szegedi klinikára. Mivel potenciális veszélyt jelentett a többi betegre, végül egy félreeső, takarítószerek tárolására használt kamrát jelöltek ki kórterem gyanánt, itt lábadozott három héten át, nem is akárhogy: a nap huszonnégy órájában három hatósági személy őrizte, egy az ágy lábánál, egy az ágy mellett és egy a fejénél, folyamatos készültségben.

November végén végén a vádirat benyújtásra került. Az elsőfokú tárgyalás 1985. január 2-án kezdődött a Csongrád Megyei Bíróságon, Szabó Lóránd büntetőtanácsa előtt, a vádat Mile Imre ügyész képviselte. Az eseményt jelentős érdeklődés kísérte a nyilvánosság részéről. A halálos ítélet rekord gyorsasággal született meg január 8-án. A február 7-ei másodfokú tárgyaláson Richter tőle abszolút szokatlan nyugalmat tanúsított, közölte, nem érzi bűnösnek magát, ítéletére csupán ennyit reagált: ,,Tudomásul veszem”. A kivégzése előtti beszámolók szerint azt is kijelentette, hogy nem fél az akasztástól, mert elég erős a nyaka ahhoz, hogy kibírja a kötelet. Kegyelmi kérelmét az Elnöki Tanács február elején elutasította.

 

A kivégzésre 1985. február 26‑án kora hajnalban a Csillagbörtön akasztóudvarán került sor. Állítólag Richter az utolsó pillanatig gyűjtötte a nyálát a szájában, hogy majd leköpje az ítélet-végrehajtót, azonban a kötél annyira szorosan tekeredett a nyakára, hogy erre már nem volt képes. A sors fintora, hogy Richter Richárd 1986-ban szabadult volna, de talán jobb is, hogy ez végül nem történt meg.

 

Norka