Kifejezetten nem szeretem az animációs filmeket, legyen szó meséről, vígjátékról vagy bármi másról – egyszerűen nem az én műfajom. Nálam kimerülnek az ilyen dolgok kb. a Kill Billnél vagy a Sin Citynél, tovább nem szívesen lépkedtem ezidáig. Éppen emiatt az ellenállás miatt óvatosan vágtam neki a The Dark Strangernek is, hiszen pontosan tudtam, a film egy része bizony animálva van. Nos, örömmel jelentem be, legyőzettem, ez a film megnyert magának.

Leah képtelen volt feldolgozni édesanyja halálát, a lakásba bezárva él, idegenekkel nem találkozik, csupán hobbijának, a rajzolásnak él, amit anyja is nagyon szeretett. A dolgok azonban kezdenek kicsúszni a lány kezéből, már nem mindig van tisztában hogy hogyan és mit is rajzol, a papírra vetett dolgok viszont egyre valóságosabbak, egyre élethűbbek. Leah családja veszélybe kerül és úgy tűnik, a rémálmok nem maradnak csupán a papíron és a lány elméjében.

Nagyon szépen meg vannak csinálva az animált jelenetek, tényleg élmény volt nézni ezeket a mozgóképeket is. A rajzok egy nagyon rideg, komor hangulatot kölcsönöztek a filmnek, ami természetesen a téma okán teljesen jogos. Stephen McHattie személyében sokak nagy kedvencét is láthattuk a filmvásznon, de a Leah-t megformáló Katie Findlay is tette a dolgát. Egyedül szerencsétlen Alex Ozerov, aki a kisöcsit játszotta, ő volt kínosan gyenge.

A cselekmény nyilván viszonylag kevés lendületet tartalmaz, ám az animációk tökéletesek arra, hogy egy pillanatig se unjuk a 90 percet. Itt-ott akadnak gyengébb megoldások, a film befejezése sem tökéletes, mindazonáltal messze az elvárásaim felett szerepelt. Művészlelkű filmrajongóknak és depresszív karaktereknek kötelező elem.

Értékelés: 7/10

 

(Varin)