Micimackó, Malacka, Popeye és Pán Péter mellett az idei évben Miki egér karakterének tulajdonjoga ugyancsak lejárt, úgyhogy szabadon feldolgozhatóvá vált. Így talán nem is annyira meglepő a tény, hogy idén rögtön négy alacsony költségvetéssel készült független horrorfilmben láthatjuk viszont a figurát (Mouse Trap, Mouseboat Massacre, Screamboat, illetve Mouse of Horrors), melyek közül mi most ez utóbbi vidámparkos hulladékot mutatjuk be.
A történet szerint egy főként fiatal lányokból álló baráti társaság egy személyzet nélkül működő tengerparti vurstlit látogat meg éppen. Csakhogy titokban az eddig urban legendként kezelt rusnya egérjelmezes kreatúra kezdi lehentelni őket, hogy a testrészeiket begyűjtve Dr. Rupert névre hallgató öreg doktor sötét tervét váltsa valóra.
A rendező, egy bizonyos Brendan Petrizzo eddig az iMDb szerint jobbára 2 pont körüli filmeket dirigált, de legalább a forgatókönyvért felelős Harry Boxley biztos volt dolgában. Ugyanis az ő nevéhez fűződik a Piglet, a Mouseboat Massacre, a Popeye’s Revenge, illetve a Cinderella’s Curse című egytől-egyig fantasztikusan minőségi mese-adaptációs darabok szkriptje. A Mouse of Horrors tehát az előbb említettekhez hasonlóan ugyancsak kiváló választás, amennyiben reprezentálni szeretnénk vele az igénytelen és filléres ergya-slasherek műfaját, azon belül is az egykori rajzfilmes karakterek szabad felhasználásán alapuló, minden ízében büntető darabokat.
Teljesen jellegtelen párbeszédeket folytató, egyébiránt biodíszletként funkcionáló szereplőgárdánk lassú elhullási folyamatát gyakorlatilag maximális érdektelenséggel tárják elénk. Nettó egy óra húsz percben sehol egy félig izgalmasnak mondható jelenet vagy feszültségkeltésre okot adó horror-szekvencia, csupán gyorsan és ingerszegényen véghezvitt, költséghatékonyan lerendezett gyilkosság. Ezen az unalomba fulladó hangulaton nem igazán segít a Joker-manírokkal roppant teátrális módon bolondozó (röhögcsélő) patkánymaszkot viselő antagonistánk, aki hol egy tömb sajtot tol be a pofájába, hol pedig zakója ujjából kirántott késsel döfködi áldozatait – kültéren és beltéren egyaránt. Esetenként zsinórszerű beleket tépked áldozatai hasfalából vagy éppen klopfol laposra.
És most kapaszkodjatok meg, ugyanis a Mouse of Horrors egyfajta crossover trash-darab: még Micimackó szótlan karaktere is felbukkan benne. Sőt, a Winnie the Pooh: Blood and Honey című hulladékban debütáló kertésznadrágot viselő antropomorf medvénk nemcsak hogy szimplán tiszteletét teszi, hanem még bunyózik is Mikivel a low budget jegyében. Ám sajnos egy felejthetetlen forgatókönyvírói bravúrnak köszönhetően hiába csapkodja majdnem halálra lánccal pajkos patkányunkat, végül egy hajóra felugró CGI-cápa instant kettéharapja. Szomorú halál, de ez a minimális költségvetésű trash-mesehősök sorsa. A mienk pedig az, hogy még véletlenül se tekintsük meg ezt az igénytelen hulladékot, hacsak nem tartjuk magunkat bűnös élvezetekért rajongó, hétpróbás trash-rajongónak.
Értékelés: 3/10
eyescream
Be the first to comment on "Mouse of Horrors (2025)"