Ha gazdagság, akkor ugye pénz, ahhoz meg kell egy jó adag szerencse, mintha négy levelű lóherét találnál. A négylevelű lóherét rühelli a kobold, viszont az aranyat meg imádja. Mint egy kis aranyásó törp, de nem olyan hejjhóóóózós kis izé, hanem olyan írféle, meg rondább is valamivel… sokkal. Legjobb lenne neki egy saját aranybánya. Rabszolgákkal. Vagy legjobb lenne, ha eleve érmékben lenne az arany, meg csecsebecsékben. De a legeslegjobb lenne, ha csak úgy találná vagy nyerné az ember… vagy a kobold… Hmm… Na, irány Las Vegas!

Történetünk kezdetén egy félszemű-félkezű-féllábú krapek “lucky” tetkóval a kézfején egy marha nagy zsákkal jelenik meg egy vegasi zálogos ajtajában. A zsák tartalma nem más, mint egy szerencse hozó amulett, azzal a csipetnyi bökkenővel, hogy az ominózus medál egy kővédermedt ír kobold nyakában lóg egy láncon. Persze a zálogos első mozdulata, hogy lekapja a kis krapek nyakából a bűvös függőt és innentől komoly arccal kijelenthetjük, hogy rábaszott. A rút szobrocska helyén egy kondérnyi aranyat lel, de sajnos hamar rájön, hogy az már valakié, annál is inkább, mert a kobold ezt rögvest tudtára adja, miután leharapta a manus fél fülét. Szót szó követ, nameg tett és elkezdődik a huzavona a fényes petákok tulajdonjogáért, aminek mind tudjuk, ki húzza a rövidebbjét. A bonyodalom nem is itt kezdődik, hanem mikor a tejfelesszájú puhapöcs megáll az igencsak attraktív Tammy lerobbant autója mellett és vállalja, hogy elviszi őt a munkahelyére, ami történetesen egy kaszinó. Ezzel még nem is lenne gond, de Scott nem átall feltenni a lakbérét, tandíját meg amúgy minden pénzét a rulettasztalra, ahol orvul kicsalják az utolsó garasát is. Amikor átcsoszog a szemközti zálogoshoz, hogy elveszthető pénzzé tegye az aranyóráját is, üres, romokban heverő üzlet fogadja. Mivel nem talál ott senkit, sarkon fordul, de előtte még zsebre vágja azt a széééééépen csillogó aranyérmét az asztal sarkáról… Kapizsgáljátok már? 🙂

Az eztuán következő sorozatos nyerési szériája szemet szúr az kaszinó igazgatójának, aki ingyen hotelszobával marasztalja, megadva az esélyt arra, hogy a zsíros zsebbélelő nyereményével mégiscsak a kaszinó kasszáját gyarapíthassa. Az egy dolog, hogy a suskát vissza akarják lopatni az épületben dolgozó kabarémágussal, de mikor Scott kezét megharapja kedvenc koboldunk és szép lassacskán azon kapja magát, hogy ír akcentussal kezd rémrímeket farigcsálni folyamatosan összenövő szemöldökének hullámoztatása mellett és jobban érdekli a szépen csengő arany csillogása, mint Tammy formás virgácsai, akkor már borítékolható a probléma. Tammy formáira visszatérve megjegyezném, hogy a gettós epizódokat kivéve minden Leprechaun film női főszereplőnője szőke… lehet, hogy a kis kobold ragaszkodott hozzájuk ennyire ? 🙂

Az összes epizód közül ezen a részen szórakoztam a legjobbat; jó volt a történet, kellően kreatívak és gonoszak voltak a kobold killjei a sétabotos szemkiszedéstől a feldagadó-szétpukkanó krupiéig, na és a láncfűrészes bűvésztrükkről nem is beszélve… 😀 A szereplők nem idegesítőbbek, mint máskor, sőt a kobolddá alakuló Scotty kifejezetten szórakoztató figura, és hát ugye az ügyeletes szöszi… a többi pojáca meg szükséges töltelék. Természetsen Warwick Davis járéka viszi az egész filmet, de hát nem is másért néz az ember egy újabb idióta Leprecaun epizódot, mint magáért Leprechaunért 😀 Mindent összevetve ha ajánlanom kellene egyet, akkor én erre az epizódra szavaznék. Más kérdés, hogy az ötödik rész Ice-T miatt eleve előnnyel nyitott nálam, de erről majd egy másik alkalommal.

7/10

phobic23