Super Shark (2011)

Néhányszor ígéretet tettem már, hogy több idióta, zs-kategóriás mutáns cápás filmmel nem jelentkezem itt a CG berkeiben, de sajnálatos módon (vagy éppen a ti legnagyobb szerencsétekre) most sikerült egy újabb csoda-igénytelen darabot kihorgásznom a Förtelem Feneketlen Tavából, amit szinte kizárólag az elrettentés célzatával osztok meg – és még véletlenül sem a mazochista zs-fanoknak adok ötleteket…

Míg haverjai búvárkodnak, csini csaj #1 a jachton várja őket bikiniben, de nem sokáig legeltethetjük rajta szemünket, ugyanis szerencsétlent egy függőlegesen felfelé ugró (majd ugyanígy alábukó) monstrum elintézi. Aztán sokáig nem történik semmi érdemleges, csak a szokásos oceánográfus csaj összejön a szokásos hajós fazonnal, közben persze kiegészítő információként megtudja, hogy a mérgező anyagok hatására az állatokon néminemű elváltozások tapasztalható. Például ezek a csupafog jószágok kisétáltak a partra, ahogy később látni fogjuk, és felzabálnak néhány fotómodellt meg a kamerás csávót.

Viszonylagos fordulat nélkül peregnek a percek – hacsak az nem jelent kihívást, amikor valami melegnek öltözött, csiricsáré afro-mókus egy hajón danolászik az olcsó közönségnek. Filmünk vége fele természetesen felbukkannak a különleges erők, akik igen relevánsan elkezdik géppuskával lőni a parton aktívkodó cápát, de szigorúan csak hárman-négyen, mert az pont elég. Fináléra hagyták az alkotók az egyik legtrashebb jelenetsort, amivel életembe találkoztam: cápánkat a bazári afro-mókus zenéjével csalogatják ki a partra, ez még oké, majd a lapos kúszással (vagy ugrással?) közlekedő fenevad ellen bevetik a négy lábon járkáló tankot! Tankunk mellső lábaival cápa orrát pofozza, cápa cserébe uszonyával ütögeti őt, később pedig lábát harapja… Na ez priceless! Tank megsemmisülése után a főhős csajszi kénytelen egy bombával hatástalanítania dögöt egy happy end reményében.

Szar film, nem is lenne benne semmi pláne, csakhogy! Egyszerűen annyira imádni valóan rajzfilmszerű a gonosz cápa megjelenítése, hogy az már átmegy aranyosba – nem tudom, hogy eredetileg is ez volt-e a cél, mindenesetre rohadtul nem félelmetes, inkább parodisztikusba csap át, ezzel egy újfajta színezetet adva ennek a förtelemnek. Ezenkívül ugyanolyan ostobaság, mint az összes többi cápás hulladék, úgyhogy azt már hozzá sem teszem, hogy megtekintése semmilyen körülmények között nem ajánlott!

 Értékelés: 4/10

eyescream

Be the first to comment on "Super Shark (2011)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.