Kínzások és kivégzések IX. – Élve megfőzés

cath15 A nép akarata szent, a Facebook-oldalunkon magasan az élve megfőzés kapta a legtöbb szavazatot a hét témájául, így most erről írnék. Persze a karóbahúzás és a szétszakítás perverz fanatikusai se csüggedjenek, hamarosan terítékre kerül ez a két módszer is. No, de ne is fecséreljük tovább a szót! Kuktasapkákat elő, jön egy különösen gusztustalan és förtelmes kivégzés.

Akik azt gondolták, hogy az élve megfőzést nem lehet kreatívan kivitelezni, bizony tévednek. Kezdjük azzal, hogy a középkori kínzások során egyáltalán nem csak a vizet használták, hanem örömmel főztek meg embereket forró olajban, bugyogó kátrányban vagy éppen faggyúban. De keleten divatos volt szójaszószba mártogatni a normaszegést elkövető közembereket is. A kínok fokozásához csigákat használtak, amelyre rákötve az áldozatot fokozatosan tudták a folyadékba kihúzni és beengedni – elnyújtva ezzel embertelen szenvedésüket. A biztonság kedvéért talppal lefele voltak, hogy még tovább tartson a kín, sőt olykor hideg vízzel locsolták a fejüket, hogy nehogy ideje korán meghaljanak. Az áldozatok így gyakran órákig agonizáltak, míg végül a bőrrétegük a negyedfokú égési sérülések következtében teljesen elhalt, ők pedig kilehelték lelküket.

hqdefault

Az első feljegyzésekig alig kell Krisztus utánig visszamennünk, hiszen már az első évezredből maradtak fenn emlékek, elsősorban Japán és Kína területéről. Az ilyen jellegű kivégzéseket meglepően sokat használták az európai országokban is – nem fogok meglepetést okozni, például az inkvizíció során.

Angliában VIII. Henrik nevéhez fűződik az egyik legismertebb megfőzés. A király Rochester püspökének szakácsát, Richard Roose-t találta bűnösnek, amiért megpróbálta megmérgezni a John Fisher püspököt. Fisher ugyan túlélte, ám két másik ember belehalt a mérgezett zabkása elfogyasztásába, így végül halálra ítélte őt az uralkodó. De ezt leszámítva is jellemző volt, hogy összeesküvőket, gyilkosokat, pénzhamisítókat, tolvajokat, méregkeverőket és csalókat is ilyen módon tettek el láb alól – az élve megfőzés törvénybe iktatott kivégzési forma volt ugyanis. 1392-ben, Nürnbergben például egy férfi megerőszakolta, majd megölte saját anyját, aminek jutalma a megfőzés lett.  Hogy messzebbre ne menjünk, Vlad Tepes havasalföldi fejedelem is végzett ki így embereket.

Ázsiában a 17. században különösen csúnya véget ért egy, az iszlámot megtagadó férfi sorsa. Bhai Dyala Ji-t jeges vízbe tették, majd vele együtt forralták fel a vizet. Dyala bőre szépen lassan lemállott, melyet a családja is végignézett. Afrikában a legismertebb történet talán I. Ranavalona madagaszkári királynő nevéhez köthető. Nem árt megjegyezni, édesanyját Rabodonandriantompónak hívják, édesapját pedig Andriantszalamandzsakának. Ennek a történet szempontjából nincs jelentősége, de azért próbáljátok meg kimondani!

Ranavalona_Manjaka

A 19. században uralkodó Ranavalona trónra lépését követően betiltotta a keresztény vallást és bezárta az ország kapuit a Nyugat előtt. A történelem leggonoszabb uralkodónőjének tartott, női Caligulának csúfolt királynő hobbija volt, hogy szörnyű kínok között végezte ki az európai embereket, amelynek egyik része volt az élve megfőzés is. Habár az ország lakosságának nem kis részét kiirtotta ilyen-olyan okok miatt, máig nagyon tisztelik őt Madagaszkáron.

Az élve megfőzés a korábbi kínzásokkal ellentétben tehát kifejezetten kedvelt kivégzési forma volt az uralkodók körében is. Nem különösebben igényelt technikai felszereltséget, sőt az áldozatok nem ritkán maguk sétáltak a csapdába, fogvatartóik ugyanis nemes egyszerűséggel azt mondták nekik, hogy fürdeni viszik őket. Az egész világon alkalmazott kivégzés akár órákig is nyújtható volt, ám gyors kivégzésre is alkalmas lehetett, hiszen az emberi test a 100 fok körüli folyadékban csakhamar feladta a küzdelmet.

I. rész: Kínai vízcseppes kínzás

II. rész: Ételekkel, italokkal kapcsolatos kegyetlenségek

III. rész: Rovarokkal élve megetetés

IV. rész: Kínai harang

V. rész: Bambusszal való kínzás

VI. rész: Bronz bika

VII. rész: A fehér szoba

VIII. rész: Az élve eltemetés

(Varin)

Be the first to comment on "Kínzások és kivégzések IX. – Élve megfőzés"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .