Másodvélemény: Willard (2003)

Willard

Nyilvánvalóan kíváncsi voltam az eredeti film remake-jére is, így miután végignéztem a két kalandot, előhalásztam a 2003-as verziót, hogy meglessem, mit változtattak meg. A Willard-ról azonban már rendelkeztünk egy kritikával, régi társunk, Blitz jóvoltából, de reméltem, hogy én egy kicsit más szemszögből tudom majd bemutatni nektek ezt a horrort is. Hiszen alapvetően én más megközelítésből nézem az állatos thrillereket, mert saját házikedvencem is van a lakásomban, illetve régóta foglalkozom rágcsálókkal.

Willard (Crispin Glover – Alice Csodaországban, The Wizard of Gore) édesanyját igencsak zavarja az a tény, hogy kicsiny házuk pincéjében elszaporodtak a patkányok. Természetesen miért is tenne ezért bármit, majd a kis fiacskája intézkedik, ha ráparancsol, amolyan vádló stílusban, ahogyan azt a srác megszokhatta már az évek során. Az igencsak antiszociálisnak tűnő fiú nyakába is veszi az üzleteket, hogy mindenféle felszerelést, útmutatót szerezzen a férgek kiirtására. Willard Stiles szépen elhelyezi a csapdákat, ahogyan az a nagy könyvben le van írva, csalétekkel, és kivár.

WillardA fiú kettesben él édesanyjával (Jackie Burroughs – Váratlan utazás, Hemoglobin, A holtsáv), amióta megboldogult apja magára hagyta őket. A ház igencsak sötét, Willard nem sokat mozdul ki, csak a kedves szülőjével kommunikál időnként, amikor nincs más választása. Hiszen az asszony nagyon beteg és idős, így nem tehet mást, mint gondoskodik róla, mert elvárják tőle, ha már egyszer felnevelték.

Willard

Sajnos a munkahelyén sem túlságosan becsülik meg, pedig az apja társánál, Martinnál (R. Lee Ermey – A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet, Testrablók: Az invázió folytatódik) dolgozik. Viszont Willard mindig is ilyen volt, kihasználták, félredobták, átléptek rajta. Nem az a jellem, aki kiáll saját magáért, kerüli a konfliktust, még akkor is, amikor olyasmikért szúrják le, amiről nem tehet semmit. Mert nyilvánvalóan a vezetőség hibája, hogy a terjeszkedő vállalat nem gondoskodik helyettesítésről, hanem inkább elvárják tőle, hogy többet foglalkozzon a munkával. Persze túlóráról ne is álmodjon, ossza be úgy az idejét, hogy egyszerre mindennel tudjon foglalatoskodni, különben egyértelműen pénzsóvárnak nézik.

 

Willard

Mivel amúgy is úgy érzi magát, mint egy sarokba szorított egér, így nem csoda, ha azonosulni képes a fogságba esett patkányokkal a pincében, és úgy dönt, hogy inkább segít a csapdában ragadt állatokon. Azonban nem ismeri igazán a család fogalmát, és sosem érzett igazi szeretetet senki felől, így könnyedén összebarátkozik az állatkákkal, akik az alagsorban laknak. Ezzel pedig egycsapásra értelmet is nyer az élete, hiszen megfogadja, hogy egyetlen cél fog a szemei előtt lebegni: megvédi Szókratészt, a kis kedvencét.

Willard

Willard egy robbanni készülő bomba, akkora a feszültség benne, ami az évek során felgyülemlett, hogy sejthető, valami katasztrófa fog történni, ha nem sikerül kezelnie a dühét. Az egyetlen megnyugvást és biztonságot újdonsült barátai nyújtják számára, mert előttük nem kell megjátszania magát a feltétlen szeretetért és elfogadásért. Martin viszont egyértelműen csak azért piszkálja, mert tervei vannak a telekkel, amelyen édesapja öröksége nyugszik. Mert ugye egy lakóparkból rengeteg pénz kinyerhető, és a sarokba szorított, megszégyenített, kihasznált és csőd szélére sodort fiú bizonyára bagatell áron eladja majd neki,

Willard

Arra azonban nem számol, hogy Willard nem csak hogy megtanul kommunikálni a barátaival, és azok képesek lesznek teljesíteni a parancsit is, hanem egy sokkal erősebb szövetségesre is lel, Big Ben személyében. Ezek a rágcsálók, együttes erővel igazi célzott pusztítást képesek végezni a főnöke, illetve egyéb ellenségei háza táján. Márpedig ez a módszer igencsak hatékony, hiszen lehetetlenség rábizonyítani, sőt eszébe sem jutna senkinek, hogy rá gondoljon, mint elkövetőre. Emellett igazi terrorban tarthatja a neki ártókat, anélkül, hogy a lelkiismerete felébredne. Willard szerencsére nem rendelkezik ilyesmivel, kiölték belőle, amikor elnyomták és erre a cselekménysorozatra kényszerítették.

Az egyetlen probléma, hogy Willard kedvence Szókratész, és ezért másként viselkedik a többiekkel, pláne Bennel, ami féltékenységet ébreszt a legerősebb rágcsálóban, aki átveheti az irányítást a csapat felett.

Willard

A Willard tele van izgalmas Easter Egg-ekkel is a szemfülesek számára, például hallhatjuk a Ben címadó dalát, illetve édesapja pénztárcája Danny képét őrzi. Arról nem is beszélve, hogy a főszereplő őrülete ugyanolyan módon nyilvánul meg, agresszivitása és pszichopata váltása hasonlóképpen expresszálódik a két thriller folyamán. Annyit viszont meg kell hagyni, hogy Crispin Glover alakítása, illetve az új zene (Shirley WalkerVégső állomás 1-3.) jóval erősebbek, mint az eredeti Willard-ban. Persze az összhatás az, ami eléri azt nálunk, hogy a hátunkon is feláll a szőr, illetve az a tény, hogy a patkányokat sokkal jobban sikerült idomítani, így vonulni is tudnak, nem csak cukin mászkálni a háttérben.

WillardEzúttal a főszereplő is kissé más, érdekesség, hogy a filmben szereplő Ben nem a Rattus rattus, azaz a házi patkányok közé tartozik, hanem egy gambiai óriáspatkány (Cricetomys gambianus), amely kiváltképp intelligens létforma. Olyannyira, hogy hazájában kábítószer és robbanóanyagok kiszimatolására, illetve aknakeresésre használják, akárcsak nálunk a kutyákat. Ezenkívül állítólag a TBC-s betegek kiszűrésére is alkalmas. Könnyedén idomítható állatok, szobatisztaságra szoktathatóak, igazi hősök a saját területükön. Méretre pedig többszöröse a rokonának, hiszen akár másfél kilósra is megnőhet. Ugyancsak fontos információ, hogy 2003-ban egy járvány kitörését is neki tulajdonítják az Egyesült Államokban, de ez a mai napig nem bizonyított, és könnyen meglehet, hogy ugyanaz a helyzet, mint a középkorban tomboló pestissel is, amiről utólag derítették ki, hogy nem sok szerepük volt a terjesztésében.

Willard

Glen Morgan (Fekete karácsony 2006) rendezte a Willard 2003-as remake-jét, és sikerült egy csöppet más karaktert bemutatnia nekünk, de alapvetően nem sokat változtatott a történeten. Mindenképpen érdemes ezzel is megismerkedni, hiszen a főszereplő érettebb alakítást nyújt, mint az eredeti film esetében. Illetve, ahogy már kiemeltem, a thriller-hatás jóval erősebb a patkányok idomítottsága és a zenei, operatőri koprodukciónak köszönhetően.

WillardÉrtékelés: 8/10

Smaragd Sárkány

A DVD megvásárolható:

Be the first to comment on "Másodvélemény: Willard (2003)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .