Közérdeklődésre számot tartó, a közvéleményt egy adott időre meghatározó eseményekről, szocio-globális jelenségekről, történésekről pont annyira „menő” filmet csinálni, mint amennyire manapság bármiből. (Jó példa rá a Facebook-film, aminek megtekintése totálisan felesleg, legalább annyira, mint kattintgatva petíciót gyűjteni a Révai nagy lexikon lájkolni ige teljes etimológiájával történő bővítéséhez.) Visszakanyarodva aktuális filmünkhöz  – mely egyébként egy nemrég pánikot okozva feltűnt majd szép halkan lecsengett betegségről szól -, csak azzal a közhellyel tudok élni, hogy a kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezzük meg háziorvosunkat vagy gyógyszerészünket, mielőtt nekiállnánk. Remélhetőleg azt válaszolják, hogy „Önnek ezt nem ajánljuk!”

Egy csapat rosszaságra hajlamos (értsd: javítós) fiatal kiránduláson vesz részt, amit nem sokáig élvezhetnek, ugyanis rájuk támad egy csapat Pterodactylus-hoz egészen hasonlatos CGI-madár, és kivégzi a nevelőjüket. Előbb a közeli erdőben keresnek menedéket, majd egy elhagyott bányajáratban felfegyverkezve próbálják túlélni a megpróbáltatásokat, de nyilván nem árulok el nagy titkot azzal, hogy egyesével esnek a gonosz szárnyasok áldozatául. Találnak egy helyes ki hásziendát, amiben meghúzódhatnak, pontosabban tovább csökkenhet a létszámuk. Másik szálon eközben különös eseménynek lehetünk tanúi: egy ugyancsak szárnyas által megtámadott vadászt visznek kórházba, akiről hamarosan kiderül, hogy fertőzött. Később pedig e rettenetes vírusveszély miatt elkezdődik a parancsosztogatás, orrba-szájba telefonálás, na és persze fekete ruhás, hedszetes és napszemüveges, szigorú arcú kormányügynökök szintén színre lépnek, meg az összes ilyenkor szokásos hülye klisé stb. Végén meg ki gondolná, hogy robbanással fogják semlegesíteni a csúnya madarakat.

Rendezői székben ülő Leigh Scott filmográfiájában olyan címekre bukkanhatunk, mint Az elveszett sziget kalandorai, A kincses sziget kalózai (a sor még nyugodtan folytatható Film+ címekből random módon összerakott jelzős szerkezetekkel), de hírnevét mégiscsak a rendkívül népszerű Transmorphers – Alakváltók című Aslyum-remekkel öregbítette, illetve nyitotta meg  a világ felé. Mostani fércmunkájában minden együtt van, ami csak kell egy retek SyFy filmhez: mókásan szar CGI (néha persze gumi-madarak is előkerülnek), totálisan zavaró, epilepsziás rohamot idéző kamerarángatások, mindenféle igénytelen módon viselkedő, szereplőnek beráncigált alak, okosan kitalált párbeszédek (nyilván nem), és a szokásos teljesen komoly körítés. Ha még nem mondtam volna, rendkívül sok izgalom található benne, én majd’ összeszartam-hugyoztam magam közben. Egyedüli pozitívumként a néha egészen korrekt hentelési jeleneteket hozhatom fel, bár azok is csak ilyen színvonalú filmekhez képest korrektek. Menjetek inkább el a Magyar Madártani Egylethez ornitológiai előadásokra vagy akár a Belga azonos című dalát hallgatva is sokkal több maradandó élményben lesz részetek, mint e szutykot nézve.

 értékelés: 5/10

eyescream