Apollo 18 (2011)

A NASA eredetileg húsz küldetést tervezett az Apollo-program keretein belül a Hold felfedezésére, ám a programot a ’70-es költségvetés tárgyalásakor a Kongresszus véglegesen leállította, így az utolsó három expedícióhoz már legyártott űrhajók a Skylab-program lebonyolításánál kerültek felhasználásra, a rakéták és egy holdkomp pedig kiállítási tárgyként lett ‘hasznosítva’. Hivatalosan. Ám egyes források szerint az Apollo 18 mégis elindult a Holdra egy szigorúan titkos küldetés keretein belül, aminek valódi célját t’án még a három fős személyzet sem tudta pontosan…

Mikor Nathan Walker parancsnok, Benjamin Anderson kapitány és John Gray ezredes megkapták a hírt a, hogy az Apollo 18 mégis felszáll, utazhatnak a Holdra, egyszeriben öröm és büszkeség költözött keblükbe, és bár egy szigorúan titkos küldetésről volt szó, egy az oroszok elleni védelmi rendszer; egy nagy és nehéz radarállomás létesítéséről, a kutyát nem érdekelte milyen indokkal, de mégiscsak mehetnek a Holdra, végülis ezért jelentkeztek anno a NASA kötelékébe, erre vártak jó ideje. A Holdra aztán csak Walker és Anderson szálltak le a komppal, Gray az űrhajóban keringett körülöttük, ügyelve a többiekre. Rutin küldetésnek tűnt az egész, a fiúk végezték a munkájukat, szabadidejükben viccelődtek, szóval rendben ment minden, leszámítva a megmagyarázhatatlan áramkimaradásokat, és azt az elhagyatott szovjet holdkompot, melynek nem sokkal később az utasát is megalálták egy kráter mélyén… Miután Walker megsérült és a komp is meghibásodott, a Védelmi Minisztérium olyan kijelentést tett, aminek a srácok nem kifejezetten örültek…

Megmondom őszintén, amennyire vártam ez a filmet, annyira csalódtam is benne. Nem azért, mert annyira rossz, hanem mert a témából adódóan nagyobbak voltak az elvárásaim, illetve jobban mondva másra számítottam. Formáját tekintve áldokumentum filmről van szó, tehát az egész filmet a kompban, a kompon és az asztronauták által a Holdon elhelyezett, valamint kezükben hurcolászott kamerák felvételeiből ollózták össze, amit természetesen jelez a film elején megjelenő felirat is, ahogy az az ilyen esetében általában lenni szokott. Ezzel nincs is semmi baj, de ahogy halad a felvétel a vége felé, annál jobban rugaszkodik el a ‘hihető’ kategóriától (jöhet a kérdés: ‘Mi számít annak?” Hát, szerintem ez nem.), és az alkotók olyan bakikat ejtenek, főleg a történetet illetően, hogy az hazavágja az egész filmet. Mondjak példát? Mondok. SPOJLER ON Hogy a fenébe nézem én az űrhajósok kézikamerás felvételeit, ha azok a felvételek sosem jutottak vissza a Földre!? SPOJLER OFF Na, erre válaszoljon tisztelt Brian Miller és Cory Goodman! Esetleg Gonzalo López-Gallego rendező úr? A többi egyenetlenség innentől kedzve nem is lényeges.

Kicsit olyan érzésem volt, mintha a vége szándékosan ment volna el ebbe az irányba, nehogy ‘túl hihető’ legyen a sztori, még rájönnénk, hogy tényleg járt odafenn az Apollo 18. Egyébként meg ki tudja, nem az első és nem is az utolsó eset lenne, amit az amerikai kormány eltitkol az emberek elől, elég ha csak Roswell-re gondolunk. Összevetve számomra érdekes volt, t’án izgalmas is, sőt még azt is mondhatom, a műfajon belül a szórakoztatóbb kategóriába tartozik, egyszóval nem a legszarabb mockumentary-horror, de nem is a legjobb, egy próbát azért mindenképp megér.

6/10

phobic23

3 Comments on "Apollo 18 (2011)"

  1. én is hasonlóképpen csalódtam benne, pedig bigottul vártam…
    SPOILER azt mondja meg valaki, hogy miért van kliséként az összes űrhajós sci/fi-horrorban pókszerű szörny?!

  2. De ha csak a beharangozó plakátot nézed meg, amit a februári hírben kitettem http://cinegoredottk.wordpress.com/2011/02/19/apollo-18-az-ok-amiert-soha-nem-mentunk-vissza-a-holdra/ azon is látni, hogy abszolút nem ezt ígérték, amit aztán kaptunk…

  3. Hát…Őszíntén én nevettem a végén… Amikor a kövek elkezdenek lebegni majd széttörnek és azok a ‘pók’ szerű izék megtámadják az asztronautát. A válasz hogyan kerültek a videók a földre, saját véleményem szerint: feketemágia, annyira lelkiismeret furdalásuk volt a szönyeknek hogy elpóstázták szuper xpress-el, vagy csak szimplán kimentek érte sutyiban. Összegezve nekem nem igazán tetszett… Kicsit az volt ijesztő amikor a Nate sebét kamerázza Anderson(a ruhájára ez van írva) és elkapja a kezét na az ijesztő volt. Rettenetesen vártam a filmet, de nagyot csalódtam. 15 éves kis semmi vagyok és engem még csak nem is borzongatott meg. Nagyon-nagyon kacaktam amikor az orosz járművel indult el :D:D. 1: abba a hajtóanyag biztos jó volt és pöccre indul. 2: a film közepe felé amikor megtalálják akkor látják hogy majdnem teljesen szét vannak szabdalva a kábelek, 3: miért pont pókok? Aztán miért nem haltak meg az oxigénben? Tuttommal ha egy légüres térben van egy lény akkor a nyomás és a megfelelő életszükséghez tartozó elemek(pl embernek oxigén kell) akkor az élőlény miért nem halt meg? Remélem valaki elolvassa és értékeli:) köszöntem.

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.