Alien vs Pooh

Ha már úgyis Alien filmeknél járunk, és az eddigi események láncolatából valamiféle tanulságot leszűrve be akarjuk bizonyítani, hogy a földön bizony nem él ilyen –  azért csak ne olyan gyorsan! Helyette feltenném azt a jóval kreatívabb, s egyben meredekebb kérdést: mi lenne ha Milne Micimackóját és az Alient csak próbaképpen összeszabadítanánk…

Mint ahogyan a cím mindennemű titokzatosság nélkül sejtetni engedi, az történik, hogy Micimackó bizony találkozik az Idegennel. Egészen pontosan a Százholdas Pagony egyik szegletében sétálgat, amikor egyszer csak egy bitang xenomorf ragad spontán módon az arcára, s így kezdődik el csekély értelmű medvebocsunk keserédes kálváriája, amelyben az eredeti történet majd minden fontosabb szereplője felbukkan…

Írásom tárgya nem feltétlenül tartozik a konvencionálisan elfogadott, mondhatni már-már kommersz képregény alkotások közé, de ha mindenképpen el szeretnénk helyezni műfajilag, akkor valahol mégis a kép-regény zsánerébe tartozik, ahol nyúlfarknyi kis narrációk hozzáadásával főként rajzok mesélik el a kronológiailag lineáris történetet. Az egész ötlet pikantériáját pedig maga a netes felület adja – lapozás helyett kattintás -, ahol szerencsére nem történhet meg, hogy akár egyetlen rajzot is véletlenül kihagyjunk, ugyanis minden egyes képen végig kell menni.  Ráadásul ezt a majd ötven egységből álló kompozíciót a gyerekes stílusban elkészített, szerethetően bohém rajzok teszik még elragadóbbá. Ezek után megkérdezem: ki ne akarná megtekinteni ezek ezt a mesésen morbid kalandot?!

A képregény elérhető ITT

Értékelés: 9/10

eyescream

Be the first to comment on "Alien vs Pooh"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.