Red State (2011) (Veszett világ)

Kevin Smith filmjei messze híresek a szókimondásukról és bár Mr. Smith eddig leginkább a komédia kategória berkein belül tevékenykedett, volt már rá alkalom, hogy oda-odamondogatott (főleg) a keresztény egyháznak, sőt, a Dogma című filmje teljes egészében egy nagy kövér fricska volt a Vatikán számára és akárki akármit mond, szerintem baromi mókás volt. 🙂 A Red State ezzel szemben az inkább elvakult fanatikus hívőkről szól, de ez esetben Smith egy cseppet sem volt vicces kedvében.

Bár Smith hithű kereszténynek vallja magát, az a filozófiája, hogy a hit jó, a vallás viszont már kevésbé, a kettő között pedig egyetlen alapvető különbség van: a józan ész. A hit egy rendkívül bensőséges dolog, mindenkinek a magánügye miben és miért hisz, ám ha elmegyünk egy akármilyen templomba, ott a ceremóniák, a rituálék, a külsőségek teljesen elvonják az emberek figyelmét a valóban fontos dolgokról. Az egyházak dogmákkal, parancsolatokkal, előre megírt imákkal látnak el, hogy eszünkbe se jusson gondolkodni. Amikor pedig a vallásosság átcsap fanatizmusba, az a világon a legveszélyesebb dolgok egyike.

Abin Cooper (Michael Parks) egy kisvárosi vallási csoport vezetője, aki szentül hiszi, hogy neki és követőinek Isten adta joga és küldetése, hogy megtisztítsa az emberiséget a homoszexuálisoktól és paráznáktól, házasságtörőktől meg úgy általában mindenkitől, akik az ő nézetei szerint a ‘féreg’ kategóriába sorolható. Egy nap három középiskolás srác elindul az éjszaka közepén némi olcsó szex reményében, hamár a netes hirdetés a lakóhelyükhöz közeli címre szólt. Gondolták jó móka lesz, ám Cooper és hívei egész máshogy vélekednek a dologról, így a fiúk egyhamar nyakig celofánba tekerve találják magukat egy apró templom pincéjében.

A helyi seriff a helyettese elvesztése után jobbnak látja a helyzetet a szövetségiekre bízni, értesíti Keenan ügynököt (John Goodman), aki épp egy nagyobb mennyiségű félautomata lőfegyver ügyében nyomoz, amik aztán rendre elő is kerülnek, amikor a rendőrség kivonul Cooperék birtokára, ahol egy-kettőre tűzharc kerekedik és pokoli vérfürdő veszi kezdetét…

Aki ismeri és etleg szereti is Smith munkásságát, annak nem lesz meglepő vagy idegen a film stílusa, jócskán felismerhetőek rajt’ az író / rendező kéznyomai, ám aki életében nem látott egyetlen filmet sem tőle, annak nem garantálom, hogy tetszeni fog, függetlenül attól, hogy egyet ért-e a mondanivalójával vagy sem.

6,5/10

phobic23

5 Comments on "Red State (2011) (Veszett világ)"

  1. Cikklista frissítve idáig!

  2. Annak ellenére, hogy iszonyatosat csalódtam benne, egy bővebb kritikát, véleményt megért volna szerintem….

    • Nekem körülbelül azt adta, amit vártam, legfeljebb egy kicsit véresebbre számítottam. Én ajánlom mindenkinek Kevin Smith bármelyik filmjét, de nyilván ez pont egy olyan darab, amit a témája miatt sokan el se kezdenek nézni. A véleményem a filmről az, hogy ez egy ízig-végig Smith-film, aki ismeri a munkásságát, az tudja itt mire gondolok. A témával kapcsolatban pedig azt hiszem, ez nem épp a legalkalmasabb fórum arra, hogy kifejtsem a gondolataim és esetlegesen egy vallási vitát indítsak el az olvasók között, ez egy olyan téma, amiről egy sör vagy egy kávé mellett szívesen elbeszélgetek bárkivel, de meggyőzni úgyse tudjuk egymást, pláne nem látatlanból, névtelenül egy horrorfilmes oldal kommentjei között. Ha van kedved, egészítsd ki az írásomat és küldd el, szívesen hozzászerkesztem a te véleményed / kritikád is.

  3. Értem, írásodba nem szeretnék belekontárkodni ily képpen, meg akkor újra kéne néznem, ahhoz meg semmi kedvem 😀

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.