The Children (2008) (Véres karácsony)

A kisgyerekekben mindig van valami ijesztő és kiszámíthatatlan, ahogy zavar nélkül tesznek fel kérdéseket, vagy csak nyíltan morcos tekintettel néznek a szemedbe. És ha még a szájuk is véres…

… akkor kurva nagy a baj. Karácsonykor a szünidőben összejön a család, gyerekek és szüleik együtt vakációznak egy mindentől távol eső, erdő közepén épült házba. Először csak az egyik gyerek hányja össze magát, aztán szép lassan az összes pisis rosszul lesz, majd csúnyán bevadulnak. Uppsz, apuka skalpja lerobbant. Aztán szép lassan gyönyörűen véres formában elhalálozik mindenki, aki már hivatalosan is ihat alkoholt, a katatón tekintetű gyilkos nyolc évesek pedig kéjesen forgatják a kést.

Klisés és semmi újdonság nincs benne, de annyira magától értetődően kezeli a kiskorú gyilkosokat, a színészválogatás (itt a gyerekszereplőkre gondolok, a többi felejtős) pedig annyira remekül sikerült, hogy már-már ijesztővé és a maga nemében félelmetessé válik. Már a karácsonyi horror összefoglalóban említettem és most is tartom, hogy van annyira sterilen könyörtelen a mozi, hogy sutaságai és legfőképp történetbeli hiányosságai ellenére egy-két képsor belevésődjön a hosszú távú memóriába. Nincs magyarázat mi ez a vírus, de szerencsére így szánalmas „radioaktív szemét esett le egy kamionról”-szintű indoklás miatt sem kell karmolni az arcunkat.

Igen vannak hibái, de mint horror működőképes és néha ez is elég. Szülő vs. Kisgyerek, nemre és korra való tekintet nélkül mindenki megkapja a magáét, és mivel európai mozi, így nem kell attól tartani, hogy a kegyetlenkedés, esetleges gyerekbántalmazás nem lesz mutatva csakmerthogy…!

 

Értékelés: 6/10

 

Miskei

Be the first to comment on "The Children (2008) (Véres karácsony)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.