Tremors (1990) (Ahová lépek, szörny terem)

Ahogy a címből is kiderül, egy isten háta mögötti kisváros lakóinak olyan monsztrékkal gyűlik meg a baja, amik valahogyan megérzik az emberek mozgását, és a föld alól támadva jól lecibálják, illetve megzabálják őket.  Az ún. drabál-mitológia ezzel a mára már kultikussá vált – műfaját tekintve: horror-akció-vígjáték keverék – epizóddal kezdődött, amely később még három, egyre gyérebb színvonalú folytatást ért meg, és ha információim nem csalnak, még egy gagyi tv-sorozattal is bepróbálkoztak…

Val Mckee (Kevin Bacon), és haverja Earl Bassett (Fred Ward) éppen el akarják hagyni azt a kilátástalannak vélt isten háta mögötti nevadai kisvárost, ahol eddig segédmunkákból tartották fent magukat, mikor váratlan halálesetek történnek. Egy földrengésekkel foglalkozó csajszi is a környéken ténfereg, mikor rájönnek, hogy valamiféle ősidők óta a földben élő, kígyószerű lények öldösik a jónépet, akik a rezgéseikből cserkészik be leendő áldozataikat.

Hogy még izgalmasabb legyen helyzetük, menekülni sem tudnak, mivel a völgyből kivezető utat sziklaomlás zárja el, így kénytelenek a városkában maradni, amit aztán hamarosan meg is ostromolnak ezek az ipari méretű jószágok. Fegyvermániás házaspárral meg még néhány helyi arccal előbb a tetőkön kénytelen meghúzódni, de sokáig ott sem maradhatnak, ugyanis roppant tanulékonyak a monstrák…

Hogy miért is érdemes annak beszereznie ezt a filmet, aki még esetleg nem látta?! Mert így lassan 20 év távlatából is ugyanolyan szórakoztatónak tűnik, mint amikor először, kölyökkoromban láttam. (Nekem speciel sokáig meghatározó film volt, a laza főhős-páros illetve a a cool szörnyek okán is, bár szerintem nem csak én vagyok vele így…) Mára már valódi klasszikussá érett a mű, de éppolyan élvezhető, mint akkoriban; talán mert egyáltalán nem veszi magát komolyan. Hol bohókás, hol meg misztikus, egyes részek akciókban dúskálnak, máskor durván embert zabálnak a lények, de szinte egész végig odafigyel rá az embert. Nyilván nem egy csúcs-moziról van szó, inkább amolyan korrektül sikerült B-film, viszont hétvégi szórakozásnak ideális választás.

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Tremors (1990) (Ahová lépek, szörny terem)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.