Zombies: The Beginning ((Zombi: La Creazione)) (2007)

Bruno Mattei garantáltan szemsikolyt okozó alkotásában nem egyebet, mint James Cameron A bolygó neve: Halál című akció/horror/sci-fi klasszikusát másolja, csak most a bolygó egy szigetté vált, az alieneket élőhalottak helyettesítik, a xenomorfok pedig – most kapaszkodjatok!! – zombi-bébik, mindezt olyan alantas és blőd módon készítve el, hogy a pojácáskodásnak nincs határa!!

Sharon a Dark Star mentőhajó egyetlen túlélője kórházban kerül, ahol mindenféle zombiszerű low-budget képződményeket hallucinál össze-vissza, de a legnagyobb baj, hogy senki nem hisz neki, mikor előadja, hogy egy távoli kis szigeten társait élőhalottak mészárolták le. Kolostorba vonul, de hamar meggyőzik, hogy inkább tartson velük egy most induló mentőexpedícióra, aminek célja természetesen elveszett társai megtalálása. A csapat meg is érkezik az ominózus szigetre, ahol látszólag minden kihalt. Az ott található épületkomplexumot végigjárva az egyik eldugott helyiségében a sok pucér néni közül az egyik életre kel, majd nem sokkal később a hasából egy torzonborz, zombiszerű kisgyerkőc tépi ki magát, de aztán egy csomó másik helyről is megindul az élőholt-attack!

Folyosókon rohangászva katonáink egyre fogynak, a balfaszkodásnak pedig nincs határa! Ha eddig még nem kristályosodott volna ki a Kedves Nézőnek, itt egy ordas nagy Aliens kópiáról van szó, persze minden részletében ügyeltek az olcsóságra.  Az alien királynőt ugyan kispórolták, de van helyette egy üvegfal mögé zárt világító agy, aki csövekkel szipolyozza ki a nőkből a zombi-gyerekeket, illetve telepatikusan beszélget. De a bátor Sharon még őt is kinyírja, amikor a padlóra lángszóróz, és hirtelen minden lángra kap, nem sokkal később (az épület felrobbantása után) pedig érte jön egy közelben kószáló tengeralattjáró…

Hogy mennyire rossz ez a film, azt szavakkal is alig lehet kifejezni, talán Bruno Mattei hulladékokban gazdag filmográfiája adhat némi támpontot. A már-már Reptilicant ill. ShapeShifter című borzalmakat idéző, teljesen low-budget környezet, amit akár egy raktárban is simán leforgatnának; borzalmasan amatőr és egyben szánalmasan játszó szereplők ripacskodása, na és akkor még nem is ejtettem szót a baromi gagyin kinéző (és mozgó) élőholtakról. Kedvencem a film vége felé felbukkanó  gyermek-zombi aki egy feketére festett, félbevágott (!) pingpong-labdát visel a szeme helyén, hogy még félelmetesebbnek tűnjön, egyszóval röhej az egész…

De ez akár még zs-kategóriás szórakoztatásra is jó lenne, ha nem egy-az-egyben másolnák le A bolygó neve: Halál forgatókönyvét, valami olcsó és vidéki változatban, és ha mindezt nem gondolták volna teljesen komolyan!!

Értékelés: 3/10

eyescream

 

Be the first to comment on "Zombies: The Beginning ((Zombi: La Creazione)) (2007)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.