Piranha 3DD (2012)

Hogy mást ne mondjak: újra itt a nyár, az ember pedig fürdeni vágyik. Eddig minden oké, de mi van, ha a vízben tű éles fogakkal ellátott falánk lények falkái csak arra várnak, hogy jól felzabáljanak minket?! Alexandre Aja 2010-es remake-jének ugyancsak 3D-s folytatásában A Dög-trilógiát is jegyző John Gulager rendező az emberevő halakat most egy vízi parkba vezényelte, még több fedetlen kebellel, még több otromba (altáji) poénnal és az egy cseppet sem elhanyagolható David Hassellhoff nevű életmentő ikonnal felturbózva!

Sztori most sincs agyonbonyolítva, ami az első részhez képest változott, hogy ezúttal egy vízi parkban járunk, amit főszereplő tengerbiológus csajszi minden hájjal megkent mostohafaterja üzemeltet. Karaktereink sem idegenek, van ordaskurva-barátnő, szűzlány, sármos zsaru, de a kedvencem mégiscsak a lúzer hősszerelmes, aki kb. a fiatalkori Csonka Picit juttatja eszembe, wehehe!

A komplexum nyitása előtt néhány nappal a dögök ahogy már csak lenni szokott, felzabálnak pár kefélni vágyó fiatalt, valamint ezzel egy időben a vagina dentata mítosza is egy merőben új értelmezést nyer, haha! Főhőseink egyből a YouTube-on látott piranhalógus prof. után erednek, aki igazából semmi újdonságot nem árul a falánk halacskáinkról, maximum, hogy izgatja őket a klóros víz, amiből ugye logikus következtetés vonható le a medence-komplexum elsőfokú fenyegetettségével kapcsolatban. Gonosz mostohafatert a nyitásról lebeszélni nem lehet, így David Hasselhoff frappáns beköszönése után a jócskán teletömött létesítményben az éhes piranhák is tiszteletüket teszik…

Alapszabály, hogy a második részekben mindenből legalább kétszer annyi kell. Nos, csöcsökből meg humorból ez maximálisan sikerült is; előbbit nyilván nem kell magyarázni, mert a hatalmas és kerek szívekben bővelkedő hölgyek önmagukért beszélnek, utóbbit pedig a sok otromba és beteg baromságnak (piranha-szülésen konkrétan fetrengtem), valamint Hoff frenetikus önparodizálásának köszönhetjük. Főbb karaktereken kívül megemlítendő még Christopher LLoyd aki a hangyás tudós szerepében tündököl, a szó szerint nem sok vizet zavaró B-filmeket előszeretettel látogató Gary Busey, valamint az előző részben is feltűnt, ám ezúttal kissé Terror Bolygósan lábatlankodó Ving Rhames seriff. Szórakoztatási faktora kiváló, piranhák szintén klasszul néznek ki, CGI is korrekt, meg hát a zenékkel sincsen gond.  Ezzel szemben kissé hiányoltam a vérengzős jeleneteket, amikben az első rész szinte dúskált. Most inkább csak jönnek a dögök, véreznek az emberek, de olyan igazi durván húsmaró látvány kevés akad – ami van, az persze korrekt, csak hát elbírt volna a film többet. Ha egy laza és cool idei trash-mozit akarsz látni, kitűnő választás!

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Piranha 3DD (2012)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.