Infection ((Kansen)) (2004) (Fertőzés)

Egy sötét, elzárt, a csőd szélén álló kórház egy napját követhetjük nyomom ezúttal, első ránézésre, mintha a Vészhelyzet japán változatából látnánk egy epizódot, ilyen-olyan betegek ellátása meg a dolgozók ügyes-bajos gondjai, semmi extra. A személyzet eleve nehéz helyzetben van, mert se eszköz, se ember nincs elég a kórházban, ráadásul a fizetésük is jóideje késik, ám az igazi problémák mégis ott kezdődnek, amikor a három hónapja kómában fekvő égési sérült betegük egy orvosi műhiba folytán életét veszti, ráadásul egy különös, ismeretlen fertőzéstől haldokló beteget is a kórház nyakába varrnak…

A kómás beteg halála súlyos dilemmát szül a dolgozók között; jegyzőkönyvbe vegyék a mulasztást vagy próbálják inkább eltusolni? A második verzió mellett döntenek, így igyekeznek titokban a holttestet felhevíteni, hogy az hamarabb bomlásnak induljon, közben a fertőző betegről kiderül, hogy a belső szervei szép lassan elrohadnak, míg szerencsétlen teljesen cseppfolyóssá nem válik. Ebben az egyik orvos óriási felfedezés lehetőségét látja, így a többieket zsarolva tanulmányozni kezdi az esetet, amíg az nyomtalanul el nem tűnik a korház falain belül. A fertőzés terjedni kezd, melytől az embereknek mindenféle kényszerképzeteik támadnak, valóságos téboly üti fel a fejét a folyosók és kórtermek labirintusában…

Szeretem az ázsiai filmekben, hogy az esetek többségében nem olyan egyértelmű, banálisan szájbarágott a cselekmény és az ok-okozati összefüggések, mint a nyugati alkotásokban; az ember kénytelen megmozgatni az agysejtjeit is, hogy összerakja a dolgokat, valamint sokszor túlmutatnak azon, amit elsőre gondolnánk. A Kansen nem csupán egy újabb fertőzéses horror, de egyben lélektani pszichodráma is, meglehetősen nyomasztó hangulattal és naturalista (de nem kíméletlenül direkt) képi világgal. Nekem tetszett.

6/10

phobic23

Be the first to comment on "Infection ((Kansen)) (2004) (Fertőzés)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.