Glass Trap (2005) (Üvegcsapda)

glasstrap_thumbItt a portálon már jócskán volt szó mindenféle mutáns állatos hulladékról, de úgy hiszem a szorgos kis hangyák eddig méltatlanul kimaradtak – pedig MÁR az ötvenes évektől elkezdték gyártani ezeket a megaméretű jószágokat, másrészről pedig a magyar kereskedelmi csatornák MÉG a mai napig sugároznak hasonló kaliberű szutykokat fő műsoridőben (pl. Marabunta – Gyilkos hangya), úgyhogy ezúton kénytelen vagyok róluk is megemlékezni. Ám ahelyett, hogy valamelyik odavetítéses, old-skool csodát mutatnám be, önző módon egy viszonylag újabb förtelmet szeretnék prezentálni.

Közel emberméretű óriáshangyáink egész populációja bizonyára baromi jól elbújhatott, mivel senkinek nem tűntek fel, amikor néhány apró dísznövénnyel a film helyszínére, vagyis az üvegcsapdának csúfolt felhőkarcolóba érkeztek. Egydimenziós szereplőink rövid, de annál szörnyűbb bemutatkozása után – potenciális survivor-párunk már ekkor kitalálható – nem sokkal máris elkezd vacakolni az áramellátás, majd megjelennek az első egyedek, de nem is akárhogyan: fejükkel úgy törik át a padlózatot, mintha valamiféle papírvékonyságú anyagból készült volna, nem betonból.

glasstrap_1

Elhullik néhány statiszta, mászkálnak a szellőzőkben, metálzenével tartják őket távol, szóval a szokásos frázisok. A film kétharmadánál végül megjelenik a felmentő sereg, élükön a harcedzett Martin Kove-val, aki néhány lazaság után kiadja a parancsot, miszerint nincs más megoldás, mint három Bizohazard feliratú hordóval fel kell robbantani az időközben hangyák által telepetézett épületet, ami ugye a város szívében van, mondanom sem kell. Tetőn rekedt hőseink közben egy másik toronyházba próbálnak átjutni, de a hangyák a kötélen című mutatvány után letesznek erről, és visszatérnek a házba…

glasstrap_2

Imádni valóan béna CGI-hangyáinkon kívül ott van még a B-filmes istencsászár C. Thomas Howell, valamint a megakemény Martin Kove, hogy csak pár kiemelkedő tényezőt említsek e felejthetetlen élményt nyújtó filmből. Trash-fanokon kívül szerintem más nagyívben kerülje, ugyanis minden egyes perce maga a nagybetűs Borzalom; bár a kereskedelmi csatornák előbb-utóbb úgyis betuszkolják majd a műsorukba, úgyhogy megúszni szinte képtelenség…

Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "Glass Trap (2005) (Üvegcsapda)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.