Sushi Girl (2012)

Lehet utálni vagy nagyon szeretni Quentin Tarantinot, de vitathatatlan érdeme, hogy számos, elhalófélben lévő műfajt hozott vissza a mainstreambe, hogy ez tovább gyűrűzzön a B-, C- és Zs-kategóriákba is, megbolygatva kicsit az állóvizet. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ezek hatására döntött úgy Kern Saxton  rendező, hogy készít egy filmet, ami kicsit Kutyaszorítóban, leheletnyit Kill Bill, de végső soron egy maffiózófilm, annak minden bájával és kegyetlenségével. Emlékezzünk hát vissza, mi is történt hat évvel ezelőtt…

Vagy mégsem? Fish nem tud semmit. A srác a legelső rablása alkalmával a zsaruk kezére került, négy társa pedig szabadulása után követeli jussát a gyémántokból. Várjunk csak, milyen gyémántok és ki ez a sok érdekes fazon? Nyugalom, mindenre választ kaphattok lassacskán. Adott egy japán stílusú épület, ahol szép kis summáért a vezérnek, Duke-nak egy asszonya hever meztelenül az asztalon, mintegy élő abroszként funkcionálva. Mozdulatlanul kell maradnia, ugyanis ezek nem kispályás bűnözők. A szellemi vezetőn kívül adott még az izomagyú ostoba fajankó, a szarkasztikus vonásokkal rendelkező minden lében kanál és a narkós, aki végső soron csak csapódik mindig valahová. Ördögi tervüket tett követi, a felhúzható óra után mindig valamiféle kínzással próbálják meg jobb szóra bírni társukat, ám dühük folyamatosan csak fokozódik, amíg már nem bírnak uralkodni magukon, és a régi sérelmek is a felszínre kerülnek, hogy aztán egy nagy csavarral tegyenek pontot a film végére.

A látvány azért közel sem ennyire kusza, mint a leírtak, de az okos megfontolásból szétszabdalt eredettörténet mindig csak olyan szinten mutatkozik meg, amennyire épp szükséges, hogy csak a végén lehessen teljes a kirakósdi. Hullámzó hangulat övezi a történteket, amit legfőképp a nagyszerű beállítások és vágások tesznek kiemelkedővé. Ami azonban a hab a tortán, az a pazar színészi alakítások sora. Már maga a stáblista is több, mint izgalmas, de ahogyan a különböző természetek összecsapnak a vásznon, az életteli és nagyon eredeti. Nem szívesen emelnék ki senkit a nagyok közül, de amit Mark Hamill rak le az asztalra, az különösen tetszett. Crow egyfajta bizarr átmenet Tapsi Hapsi és Joker között (nem lehet véletlen, hiszen rendre ő adja a hangját az utóbbi évek összes Batman-rajzfilmjében a fehér arcú gonosztevőnek). A nárcisztikus személyiségbe kevertek egy jó adag gúnyt és a végeredmény egy olyan figura, akit nehéz lesz elfelejteni. Persze a többiek sem maradnak el, de mit is várhatunk, amikor a nyúlfarknyi szerepekben is zsáner színészeket és közkedvelt arcokat találunk (Sonny Chiba, Michael Biehn, Jeff Fahey, Danny Trejo ).

A véres jelenetek nincsenek túlnyomó többségben, de amit látunk, az kellőképp nyomasztó és mindvégig a történetet szolgálják a vérontások. Ahogy a vizuális megoldások, úgy a zene is kétségkívül hatásos része az ötletes egésznek. Nagyon gyanúsan többször nézős darab, amíg pedig a grindhouse ilyen erőket mozgósít, addig túl nagy baj nem lehet a műfaj háza táján.

Értékelés: 8/10

Plendil

Be the first to comment on "Sushi Girl (2012)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.